Arnaldur Indridason: Hidegzóna című regénye egy fantasztikusan izgalmas krimi, melyben a múlt és a jelen egy gyilkosság keretében összeér. Lebilincselő, letehetetlen és történelmileg hiteles történetet ismerhetünk meg a regény olvasása közben. Tartsatok velem és tudjuk meg együtt, hogy mi köze a szocializmusnak egy Reykjavík melletti tóban talált holttesthez.

Arnaldur Indridason 1961-ben született Izlandon, a fővárosban, Reykjavíkban. Történelem szakon végzett, de újság- és forgatókönyvíróként helyezkedett el. Közel két évtizeden át pedig filmkritikákat írt egy országos lapba. Első regénye 1997-ben jelent meg, melynek főszereplője ugyanaz a visszahúzódó, kissé igénytelen, „eltűnt személyek” központú nyomozó, Erlendur, aki a Hidegzóna és még 13 másik regény központi figurája is. 2002-ben és 2003-ban az izlandi írók szövetsége díjazta két regényéért, 2005-ben pedig megkapta a brit Arany Tőr nevű díjat, mellyel ő lett az első, nem angolszász származású díjazott. Jelenleg Reykjavíkban él feleségével és három gyermekével. Összesen 15 regény íródott Erlendur nyomozó személye köré, mind-mind Izlandon játszódó krimi. Ezen kívül még 5 regényt írt és néhány forgatókönyv megírásában működött közre. A Vérvonal című regényéből film is készült. A Hidegzóna 2004-ben került kiadásra, nálunk csak 2010 óta kapható a boltokban. Díjat nem nyert, sem bestseller nem lett, ellenben olyan izgalmas és lebilincselő történet, hogy szinte kíváncsi lettem, hogy amit még díjaztak is meg meg is filmesítettek, na az milyen lehet.

A történet maga egy Reykjavík melletti tó medrében kezdődik, ahol egy hidrológus egy korábbi földrengést követően folyamatosan apadó tavat vizsgálva rábukkan egy csontvázra. A nő persze hívja a rendőröket, stb, és megindul a nyomozás, hogy vajon ki kötözhette hozzá az áldozatot egy elromlott orosz lehallgatóberendezéshez és dobhatta bele a tóba – meg persze miért. Mivel ez az Erlendur (én magamban a Gyűrűk Ura után szabadon Elrond Úrnak hívtam, mint a tündét) már sok történetben volt főszereplő, ezért nem nagyon tudunk róla semmi különöset, csak, hogy van két gyereke akik mindenféle szerektől függenek, van egy barátnője, akivel igazából csak teázni szokott és irdatlan mennyiségű könyve van eltűnt személyekről, merthogy az öccse is eltűnt. A történet valamikor az 1990-es években játszódhat. Alapvetően három szálon fut a történet, van egy a jelenben, ez Erlendur szála, aki nyomozó társaival megpróbálja felgöngyölíteni a bűncselekmény szálait, aztán van még egy jelen, amelyben a gyilkosunk, akinek kilétéről semmit sem tudunk, pedzegeti, hogy ő volt a gyilkos; és van egy múltbéli szál, melyben a szocialista világnézetű fiatalok az 1950-es években lehetőséget kapnak arra, hogy Lipcsében tanuljanak és megtapasztalják a rendszer „szépségeit”.

Erlendur és társai idővel rájönnek, hogy a gyilkosságot valamikor 1950-1975 között követhették el, ezért az akkori eltűnt férfiak ügyében újra és újra kihallgatnak hozzátartozókat. Egy férfi, egy bizonyos Leopold eltűnése valamiért a többinél jobban felkelti a nyomozó figyelmét, leginkább sajnálja az asszonyt, aki még mindig hazavárja rejtélyes, mezőgazdasági gépeket árusító szerelmét. Számtalan embert hallgatnak meg, mire egyáltalán kicsit is kristályosodni kezd a kép, nagyköveteket, nyugdíjazott vállaltvezetőket, idősek otthonában élő gazdákat.

Mindeközben persze pörög a lipcsei szál is, megismerkedhetünk Tómassal, aki néhány izlandi társával együtt (meg persze sok más, a Szovjetunió által igába hajtott ország fiataljaival együtt) megkezdi tanulmányait az egyetemen. Megismerkedhetünk Lotharral is, az izlandiul feltűnően jól beszélő összekötővel, néhány cseh és egy magyar (!!!) diákkal is. A fiatalok, ahogy lenni szokott, egymást hergelik, vagy épp tisztánlátáshoz segítik hozzá, így a megrögzötten szocialista Tómas csipái kezdenek kinyílni a rendszer hibáit illetően, ahogy egyre több időt tölt magyar szerelmével, Ilonával. Idővel az izlandi társaság száma is megfogyatkozott, idővel Tómas is kitoloncolásra került rendszerellenes nézetei miatt. Itt egy meglehetősen szívszorító szál zárul le, melyben egyébként rengeteget tudunk meg a magyarországi eseményekről is (1956).

A nyomozás és a múlt szálai összeérnek, a nyomozók elkezdik egy lista alapján kihallgatni a Lipcsében tanult diákokat, ám az egyik idős ember a könnyebbik utat választja – fény derül-e a gyilkos kilétére, vagy sem, megtudjátok, ha elolvassátok a könyvet!

Nekem személy szerint rettenetesen tetszett ez a regény. Egyrészt azért, mert rengeteg benne a magyar vonatkozás, és ahhoz képest, hogy Izland milyen baromi messze van innen, és biztos vagyok abban is, hogy ahogy mi sem tanulunk róluk, ők sem tanulnak a mi történelmünkről különösebben sokat. Ehhez képest az író biztos sok kutatómunkát végzett, mint az NDK, mind Magyarország akkori helyzetét érintő információk tekintetében. Főleg ez a múltbéli rész nagyon olvasmányos és szép, a besúgások, lefülelések és váratlan eltűnések idejét elképesztően jól mutatja be. És az is nagyon jó benne szerintem, hogy megjelenik már a legelején a gyilkos, csak nem tudjuk ki ő. A jelen szálai olyan '90-es évek technológiája, elég nehezen jönnek rá bizonyos dolgokra, nincsenek még olyan vizsgálatok, mint amiket a televíziós sorozatokban lehet látni. A nyomozó, Erlendur belőlem nem váltott ki különösebb érzéseket, olyan semleges, se nem szimpatikus, se nem idegesítő. Az tetszett, hogy eléggé emberi karakter, és nagyon sokat olvas. Nem egy szuperzsaru, nincs lövöldözés, üldözés, mégis  képtelen voltam letenni a könyvet. A neveket elég nehéz kitalálni, hogy férfi vagy női nevek, de idővel minden kiderül. A regény utolsó oldalán egyébként össze van írva, hogy melyik nevet hogy kell ejteni. Az izlandi eléggé nyakatekert nyelv lehet, én mindenkit össze-vissza neveztem el benne. Szerintem ez a múltbéli rész az, ami igazán hozzáköti az embert, meg érdekessé teszi, meg valahogy az a nyomozó nagyon állhatatos és valahogy rátapint a lényegre. A többi nyomozó sem annyira kidolgozott, gondolom a többi könyvben ők ugyanúgy ott vannak, de velük kapcsolatban is van személyes siker és tragédia is. Én nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, minden percét élveztem, ezúton is köszönöm Ákos kollégámnak, hogy ajánlotta és kölcsön is adta, nekem nagyon jó élmény volt. És egyébként a skandináv/északi krimikkel ellentétben ez nem az év sötét részében játszódik, úgyhogy nem is volt olyan „darkos” érzés olvasni. A cím pedig gondolom a hidegháborúra utalhat, de ez azért annyira nem volt számomra világos. Aki szereti a krimit, a történelmet, esetleg egy picit még érdeklődik is a II. Világháború után Európa nagy részére beköszöntött lehallgatós-felnyomós-elnyomós kommunista diktatúra iránt, annak ez a tökéletes könyv.

Jó olvasást kívánok!