Beth Moran: Let it snow - Szerelem karácsonyra című romantikus regénye főszerepében Bea Armstrong, egy angol helyi televízió időjósa áll, aki karácsonyra utazik haza családjához, akik a családi birtokon egy olyan iskolát működtetnek, ahová olyan gyerekek járhatnak, akikről már a társadalom magatartásbéli, vagy bármilyem más okból kifolyólag lemondott. Bea nem érti, miért osztja be édesanyja az ünnep minden egyes percét, ami számára azért is kellemetlen, mert váratlanul kap egy állásajánlatot: egy országos televízió időjárás jelentője lehet, ha megfelel az interjún. Na de szakad a hó, Beának nincs kocsija, a családban pedig bonyodalmak vannak - tartsatok velem, és megtudjátok, hogy lesz ebből karácsonyi romantika!
Beth Moran angol írónő életkorát csak megtippelni tudom, mert rendkívül jól titkolja, szerintem a negyvenes évei elején járhat. Nottinghamben nőtt fel, majd biokémiai tanulmányokat folytatott és rákkutatással foglalkozott. Ezt felváltotta a családalapítási időszak, 10 éven át volt váltva várandós, gyermekágyas és kisgyermekes anya annak minden szépségeivel együtt, majd úgy döntött, hogy belevág egy új kalandba: első fejezetének megírása után tudta, hogy ezt a hivatást szánták neki, és azóta is nagy szeretettel és lelkesedéssel csinálja. Jelenleg férjével és spánieljével él és tinédzser gyermekeit neveli, zöldséget termeszt, és ír és ír. Szabadidejében szívesen tart előadásokat, workshopokat. A let it snow című, élnyomott könyve 2022-ben jelent meg.
Mint feljebb említettem, főhősnőnk Bea Armstrong, aki egy helyi tévéadónál időjós, és aki nagyon szereti a hivatását. Igyekszik bevonni a nézőket, és különleges stílusával mindenkit elbűvöl. Ám mióta szakított a barátjával (immáron ezredszer, de mostmár tuti végleg!) nem tud fejben igazán ott lenni, lemarad a megbeszélésekről és kimarad mindenből. Úgy érzi, nagyon rezeg alatta a léc, ezért is örül nagyon, mikor megtudja, hogy egy országos tévéadó különc tulajdonosa személyesen őt akarja időjósnak. Igen ám, csak az interjú karácsony előtt van, ő pedig épp hazautazni készül szüleihez, akik percről-percre beosztották az ünnepet megelőző egy hetet. Bea hazaér, és kritikus édesanyja meg érzékeny édesapja nagy örömmel fogadja, és észleli, hogy Henry, gyermekkori barátja, és a férfi, aki az édesanyja szerint a jövendőbelije lesz, is szintén ott van. Végül úgy alakul, hogy Henry viszi el őt Skóciába, egy kastélyba, ahol az interjú lesz, de addig is kiderül: az iskola nagy bajban van, a híres színésznő nagymama regi rajongóiból verbuválódott támogatói kör lassan kihal, az iskola teteje pedig lyukas... Ezért a nagy igyekezet, mert talán utoljára ünneplik itt így együtt a karácsonyt. Bea pedig útnak indul "robot" Henryvel, és útközben egyre több közös emlék kerül elő, és Bea egyre inkább nem érti, miért is viszolygott annyira a férfitől. Az interjún pedig bebizonyosodik, hogy Bea nem akar ilyen helyen dolgozni. Ám hazafelé nem kevés bonyodalom támad: behavazott utak, Adam, a régi barát természetesen megjelenik és olyan életet ajánl Beának, amit eddig képtelen volt megadni neki - és az iskola még mindig veszélyben a nagyiról nem is beszélve, aki összeesik az ünnepi műsor után. Lesz-e karácsonyi csoda, és ha igen, hogy? Megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!
Nemcsak szemetgyönyörködtető ez a könyv, hanem olvasni is nagy élmény. Nagyon tetszett, hogy nem csöpögős, szó van benne a szeretet és a család összetartó erejéről, hangulatos karácsonyi eseményekről, tetszettek a visszaemlékezések és az, ahogy Bea ráébredt, hogy hosszú éveket hagyott elpocsékolódni régi barátjával. Szívből ajánlom mindenkinek, szerintem egy szuper karácsonyi ajándék is lehet ez a könyv.
Jó olvasást kívánok!