Joanne Harris: Ötnegyed narancs című drámája az egyik legérdekesebb könyv, amit valaha olvastam. A történet főszereplője egy Framboise nevű idős hölgy, aki a II. Világháború alatt a németek által megszállt Franciaországban töltötte gyermekkorát, és aki szülőfalujába visszatérve próbálja meg titokban tartani kilétét, és azt, hogy mit tett. Tartsatok velem és ismerjétek meg a nagymértékű szeretetéhség velejáróit és következményeit finom ételeken, gyerekkori csínyeken és egy kislány szemén át!

Joanne Harris angol írónő életéről már korábban beszámoltam nektek a Csokoládé című regény és annak folytatása ismertetőjében, de most újra megteszem (ez persze ne tartson benneteket vissza attól, hogy azokat is elolvassátok). 1964-ben született Angliában. Édesapja angol, édesanyja pedig francia volt (ez sokmindent megmagyaráz a regény nyelvezetével, helyszínével és egyebekkel kapcsolatban). A Cambridge-i Egyetemen modern és középkori nyelvezetet tanult, és sok szakmában kipróbálta magát, mire úgy döntött, francia tanárként dolgozik majd tovább. 12 éven át egy fiúiskolában tanított francia nyelvet, ez idő alatt 3 regényét is megjelentette. A sikert az általam is már korábban ismertetett, Csokoládé című műve hozta meg neki, amely magyarul 2001-ben jelent meg. Sokak szerint az írónő egy egészen új stílust teremtett meg, hiszen a Csokoládé után megjelent művei, mind-mind kulináris élvezeteket és Franciaországban található vidéki kis településeket középpontba állító, romantikus regények, esetenként útleírások. Joanne Harris ezt nem így gondolja, véleménye szerint ő nem úttörő, pusztán az angol irodalom realista vonala miatt feledésbe merült műfajt hozott a felszínre, régimódi mert lenni. Az Ötnegyed narancs című kötete sem képez kivételt ez alól, francia vidéki faluban játszódó történet tele van ínycsiklandozóbbnál-ínycsiklandozóbb ételekkel. A regény egyébként 2003-ban jelent meg. 

A történet főhőse egy 60. életévét már jócskán betöltött idősödő özvegy hölgy, Framboise Dartigen, aki valami különleges vágytól vezérelve visszatér szülőfalujába és gyermekkorának helyszínére, a Loire folyó menti kis faluba, Les Leveuses-be. Itt teljes inkognitóban megveszi szülei régi farmját, felújítja és a falu központjában nyit egy kis bisztrót, ahol anyja, Mirabelle receptes albumából főz. A nő élete minden napját beárnyékolja a félelem, hogy a falusiak felismerik őt, és kiderül a titka, ezért mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza. Merthogy beteg testvérének a fia, aki feleségével jól menő éttermet üzemeltet, mindenáron rá akarja tenni a kincset érő, és az üzletet felvirágoztató albumra a kezét, és mivel a kedves papa beszámolt nekik az általuk átélt múltbéli tragédiáról, így a becsvágyó fiatal párnak nem is kicsi ütőkártya van a kezében - és ahogy a történet halad a vége felé, elég komolyan ki is játsszák azt. De ne szaladjunk előre, egyelőre itt ez az idős nő, aki éjjel-nappal a lelepleződéstől fél, és, hogy az olvasó ne tapogatózzon vaksötétben, megismerteti velünk a gyermekkorát, a tragédiát megelőző időszakot. Édesanyja nevelte őket egyedül, minekután a háborúban apjuk meghal, és az asszony voltaképpen egy távolságtartó, végtelenül cinikus és kemény nő volt, a 3 gyermek, Cassis, Reinette-Claude és Framboise nem kaptak tőle szeretetet. Éppen ezért maguk is kezdtek hasonló természetűvé válni, kegyetlenkedő, cinikus gyerekekké, akiket a gyász és a szeretetéhség szélsőséges, vadóc viselkedésformákra sarkallt. Ilyen volt például, hogy Framboise kihasználta, hogy anyjuk valami szokatlan, szörnyű migrénekkel kísért mentális betegségben szenvedett (szerintem epilepszia) és ezt megelőzően mindig narancs illatot érzett, emiatt a gyerekek még csak rá sem gondolhattak a narancsra. Ezért Bosie, mikor már elég nagy volt egy ilyen terv kieszeléséhez, folyamatosan narancshéjat csempészett édesanyja holmijai közé, ha azt akarta, hogy anyja ágynak essen. De ugyanez sarkallta bátyját az állandó szökésekre is, és ez táplálta a vágyat Bosie-ban, hogy kifogja a Loire azon szakaszának mitikus halát, az Öreganyónak nevezett óriási csukát, amit a mendemonda szerint ha megpillantanak, átkozott lesz az, aki látja. A német katonák persze megjelennek a faluban is, és Cassis meg Reinette (meg persze később Bosie is) csecsebecsékért, finomságokért, nyugati, tiltott tárgyakért cserébe folyamatosan kiszolgáltatják a falu lakóinak kisebb-nagyobb vétségeit - nem gondolva bele annak következményeibe. Bosie így lesz fülig szerelmes a franciául tökéletesen beszélő, fiatal német katonába, Tomas Leibnizbe, akivel először csak információcserén alapul kapcsolatuk, majd a horgászat iránti szenvedélyük miatt össze is barátkoznak. Mindeközben a jelenben Bosie unokaöccse és felesége megpróbálják tönkretenni a kis bisztrót, hogy "mamie", ahogy ők nevezik a nagynénjüket, megadja magát és a rendelkezésükre bocsássa a felbecsülhetetlen értékű anyai örökséget. Ám Framboise a gyermekkori traumákból fakadó keménysége és érzéketlensége, na meg gyermekkori barátja, Paul segítségével túljár az ármánykodók eszén, és mire kiderül, hogy mi történt Leibnizzel, na meg a város családjainak sarjaival, akik jelen voltak azon a végzetes estén, mikor az Öreganyó átka lecsapott a falura, már nincs semmi kényszerítő erő, mégis Framboise úgy dönt, itt az ideje megszabadulni titkának terhétől és végre olyan életet élni, amit megérdemel - hogy mi történt pontosan, megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!

Nagyon szeretem Joanne Harris művet, annak ellenére, hogy a francia gasztronómiához egy cseppet sem értek, elképesztő mértékben lekötnek. Mindegyiker körüllengi valami misztérium, valami kis sötétség, és olyan fűszeres az egész, izgalmas és magával ragadó, szinte harapni lehet a történetet - és ez kizárólag az írónő sajátja. Különösen tetszik, hogy egy ilyen kontrtasztot állít szembe egymással: a testi éhség maximális csillapítása a legfinomabb, legminőségibb ételekkel, és mellé a gyermeki lélek legnagyobb igénye, a szeretet, az anyai érintés, a biztonságérzet abszolút hiánya jelenik meg. És persze ennek a hosszútávú következményei: az örökös szorongás, a békére nem lelés, a gyermeknevelési nehézségek. Arról nem is beszélve, hogy sokszor micsoda kis szörnyetegekké tudnak válni az elhanyagolt gyermekek. Erről szól ez a történet is, megfűszerezve a háború szörnyűségeivel és sajátosságaival, éhezéssel, erőszakkal és besúgással - mindezt egy letehetetlen kötetté gyűrve. Én szívből ajánlom mindenkinek elolvasásra, a műfaj és az írónő kedvelőinek kötelező!

Jó olvasást kívánok!