Shirley Jackson: Hill House szelleme című regénye a gótikus horror irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása, ami azért is zseniális, mert nehéz eldönteni, hogy ez egy remekbeszabott, ijesztő kísértethistória, vagy egy elnyomott, önmagával kezdeni semmit sem tudó fiatal nő lélektani regénye. Vagy a ház csak egy metafora, és a benne élő gonosz voltaképpen a szereplők "démonjait" testesíti meg? Tartsatok velem és én igyekszem megválaszolni nektek ezeket a kérdéseket!

Shirley H. Jackson amerikai írónő 1916-ban született San Franciscoban. Családi körülményei meglehetősen kacifántosak voltak, szülei nagyon fiatalon házasodtak meg, és édesanyja rögtön terhes is lett vele, pedig élni akart még, mulatni, stb., és ez a viszonyukon is meglátszott. Nagyanyja pedig rendkívül mélyen vallásos volt, és úgy gondolta, hogy gyógyító ereje van, amit az írónő rendkívül szkeptikusan kezelt mindig is. Súlproblémákkal és emiatt komoly önbizalomhiánnyal küzdött világéletében. 20 évig volt aktív író, ezidő alatt 6 regényt, két memoárt és vagy 200 db novellát írt. Mindezt horror és misztikum műfajában. New Yorkba járt egyetemre, ahol az egyetemi lapban publikált és megismerkedett férjével is, akivel a Nagy Almában telepedtek le, és mindketten a The New Yorker munkatársai lettek. 1948-ban jelent meg első regénye, az Út a falon át címmel, mely egy önéletrajzi ihletésű mű volt. Nagy figyelmet keltett The Lottery című novellájával, amivel voltaképpen megnyitotta ezt a misztikus-horrorisztikus irányba elforduló munkásságot. 1959-ben adta ki a Hill House szelleme c. regényét, amit azóta is a messze legjobban megírt kísértethistóriának tartanak. Olyan sikeres író lett, hogy ő vált a családfenntartóvá, miközben 4 gyermeküket nevelte. 1960-tól kezdve egészsége rohamosan hanyatlani kezdett, szívbetegsége lett végül a végzete is, 1965-ben halt meg. 13 díjat kapott, ebből néhány már postmortem volt, ez, és persze az is mutatja írói nagyságát, hogy munkáival olyanokat ihletett meg, mint Stephen King, Joanne Harris, Neil Gaiman és számos egyéb híres írót. A Hill House szelleméből Netflixes sorozat (ami csak a címében egyezik, semmi köze kb. a regényhez) és két film is készült. Egy apró gondolat még erről a gótikus horror irodalomról: nekem ez egy teljesen új, ismeretlen fogalom volt eddig, de utánanéztem, és kiderült, hogy ebben a múfajban nemcsak regények, hanem filmek, zenék és egyéb művészeti alkotások is készültek. A lényege röviden az, hogy ezek nem azok a gyilkos, gyomorforgató, véres borzadályok, amiket manapság horrorfilmeknek hívnak, hanem konkrétan az olvasó (fogyasztó) pszichéjére hatnak, céljuk az ijesztegetés, és leginkább a viktoriánus korban vagy ahhoz kapcsolódó helyszínen játszódik. Rendkívül sötét és misztikus az egész világ, vér nincs, csak rengeteg kísértet és rettegés. 

A történet alapjául egy ház szolgál, amely Amerika egyik kevésbé felkapott államának eldugott erdejének közepén áll, hegyekkel körülvéve, melyet egy Hugo Craig nevű férfi tervezett és építtetett az 1880-as években, és amelynek, mióta a férfi, három felesége és két lánya, no meg az egyik lány társalkodónője tragikus (vagy éppen szokványos) módon kihalt, borzalmas híre van. A völgy melletti kis falu lakói teljesen elzárkóznak a helytől, egy házaspár, Mr. és Mrs. Dudley tartják karban az épületet, akik sötétedés után nem hajlandóak a házban maradni. Egy antropológus professzor, Dr. Montague, kiötli, hogy ezzel a házzal fog betörni a tudományos köztudatba, ezért egy különleges eljárással kiválaszt néhány random embert (akiknek valamiféle közük volt már életükben paranormális jelenségekhez) és meghívja őket a házba egy teljes nyárra, mint a saját asszisztenseit, akik segédkeznek neki ebben a kísérletben. Nos, egy nyári napon meg is érkezik a négy vendég a házba: Dr. Montague, Luke, a ház leendő örököse, Theodora, egy állítólag telepatikus képességekkel bíró fiatal nő, és Eleanor, egy harmincas évei közepén járó hajadon, aki élete nagy részét beteg és zsarnoki hajlamokkal megáldott édesanyja ápolásával töltötte, ezért neki ez a kísértetház-látogatás maga a paradicsom. Egyébként Eleanor szemszögéből ismerjük meg a történteket, voltaképpen ő a főszereplő, és vele kapcsolatban vetődik fel a kérdés, hogy ez az őrület most benne vagy körülötte történik? Megérkezésükkor a légkör meglehetősen baljós, a könyv egyébként tartalmaz minden olyan elemet, amitől egy jóérzésű embernek feláll a szőr a hátán: örökké maguktól csukódó ajtók, falon megjelenő feliratok, éjszakai dörömbölések, kaparászások, indokolatlanul feltörő hidegek... De ennél hátborzongatóbb szerintem ennek a négy embernek a története és viselkedése. Eleanor és Theodora rögtön barátnők, sőt unokatestvérek lesznek, egészen addig, amíg el nem kezdenek rivalizálni a fiatal örökös, Luke kegyeiért, Dr. Montague meg nem nagyon tudja kezelni a helyzetet, kicsit magas lóról kezeli a két nőt. Aztán ahogy éjjelente egyre sűrűsödnek a para-jelenségek, mindenki gonosznak tartja a házat és valami furcsa melankolikus vagy éppen hisztérikus jókedv települ mindenkire, Eleanor mindezek ellenére nagyon jól érzi magát, megszereti a házat, pedig igazán őt érik az attrocitások a ház irányából. Az ő ajtaján dörömbölnek rendszeresen, őt szállja meg valami, ami miatt kis híján leveti magát egy toronyból, az ő nevét írogatja valaki a falra és ő hallja állandóan édesanyja hívó szavát. Eleanor számára ezalatt a pár nap alatt, míg a házban vannak, világossá válik, hogy társai lenézik és a háta mögött kinevetik őt, végül a tornyos eset után a frissen megérkezett és rendkívül fura Mrs. Montague-val az élen, a társaság úgy dönt, hogy rövid úton megválnak Eleonortól - csak azt nem veszik figyelembe, hogy a ház túlságosan is nehezen engedi el a vendégeit. Hogy mi történik pontosan? Megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!

Őszinte leszek, kicsit zavarban voltam ezzel a könyvvel kapcsolatban. A hátulján lévő szöveg, meg ami alapján megvettem (egy cikkben olvastam róla) kicsit másra számítottam, olyan jóleső, vérmentes borzongásra, kopogásokra, nyikorgó ajtókra, itt-ott megjelenő szellemekre... Errefel egy elég nagy katyvasznak tűnt, az ijesztő részek meglehetősen rövidek voltak, kb. a 30 százalékát tették ki az egésznek, a többi részben egymást vagy Eleanort osztották a szereplők, hazudtak meg drámáztak, és persze a főszereplőnk vitte ebben a prímet, hiszen a végén kiderül róla néhány érdekes dolog... Mindenesetre nekem egyáltalán nem volt világos, hogy mi is történik itt (megfogadtam, hogy soha többet nem olvasok el fülszövegeket, mert sosem az lesz a könyvben, amire számítok az alapján) kicsit utána is olvasgattam, hogy mások, kritikusok mit szűrtek le a könyvből, így lett számomra is kicsit érthetőbb. Így viszont már jó volt, hogy tudtam, mit kell belelátni. Én ajánlom mindenkinek, aki szereti az ilyen jellegű könyveket, csalódni egészen biztosan nem fog, jó kis elgondolkodtató olvasmányban lesz része. 

Jó olvasást kívánok!