Bridget Collins: A könyvkötő című regénye egy rendkívül érdekesen induló mű, melynek középpontjában nem mások állnak, mint a könyvek és azok készítői. Ám itt nem a matekkönyvre vagy a a puhafedeles kiadványokra kell gondolni, meg azokra a betanított munkásokra, akik ezeket nyomtatják, hanem a könyvekre, mint az emberi emlékek őrzőire, és a könyvkötőkre, mint az emlékek őrzőinek őrzőire. Egy kicsit bonyolult és misztikus, de rendkívül kreatív elgondolása ez a könyveknek, mindezt pedig két fiatal férfi szerelme teszi kacifántosabbá - hogy miről is van pontosan szó? Tartsatok velem, és ti is megtudjátok!

Bridget Collins angol írónő életéről nem sok infót találtam. 1981-ben született Kentben, Angol nyelv és -irodalomból diplomázott a Cambridge-i Egyetemen, majd később színész diplomát is szerzett Londonban. Egy különleges színi előadással (A trójai nők) kétszer is elnyert egy rangos színházfesztiváli díjat. Első regénye The Traitor Game címmel jelent meg (szerintem nálunk nem adták ki, vagy csak én nem találtam meg magyarul) 2008-ban jelent meg és 2009-ben már irodalmi díjat kapott érte. Második regénye 2009-ben szintén díjazásra került, azóta pedig több kötetet is kiadott. Elég vegyes kategóriákban ír, írt, thrillert, pszichothrillert, történelmi regényt és hát ezt A könyvkötőt, amit elég nehéz behatárolni, és ami 2019-ben jelent meg. 

A történet pedig az 1800-as évek alternatív Angliájában játszódik (bevallom férfiasan, nekem ez egyáltalán nem volt nyilvánvaló, sőt, nekem elég időtlennek tűnt, persze az iparosodás jelei és lovaskocsik vannak mindenütt, mégis annyira jelentéktelen ez szerintem, hogy akár ma is játszódhatna - úgyhogy én a könyv ismertetőjéből olvastam ezt ki) és a főszereplő két fiatal fiú, Emmett Farmer és Lucian Darnay. Először Emmettel ismerkedünk meg, aki alig tudja elvégezni feladatát a gazdaságban, annyira rosszul van, érezhetően beteg, nagyon beteg. Húga, Alta próbálja őt beinvitálni a családi házba, jelezvén, hogy nincs értelme kint ájuldoznia, nem mellesleg levele érkezett. A szülők viselkedése alapján valami borzalmas hírt kaphatott, méghozzá egy "boszorkánytól", aki segédjének szeretné szerződtetni egyetlen fiukat. Ahogy halad előre a történet, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy a "boszorka" nem más, mint egy könyvkötő, aki ugyanerre a szégyenletes és gyalázatos foglalkozásra akarja megtanítani az ő gyermeküket. Hogy miért ilyen kivetnivaló foglalkozás ez, csak a könyv közepe felé derül ki, addig is csak annyit tudunk, hogy Emmett egy vásáron a spórolt zsebpénzéből vett magának egy könyvet, és mikor olvasáson kapták, élete legborzasztóbb büntetését kapta, merthogy ebben a világban tilos elolvasni a könyveket. Emmett ennek ellenére elmegy a "boszorkához", akiről kiderül, hogy egy kedves idős hölgy, Seredith, aki mindenféle könyv-összeállítási praktikát és műveletet megtanít segédjének, vele takaríttat és tényleg segédmunkát végeztet, de, hogy pontosan mit is csinálnak, arról Emmettnek csak nagyon halvány elképzelései vannak. Egészen addig a napig, míg egy lány meg nem érkezik, aki néhány, Seredith-tel eltöltött óra után üres tekintettel távozik. Majd egy rendkívül gyűlölködő tekintetű ifjú és egy lincselő tömeg annyira felkelti a fiú érdeklődését, hogy az időközben nagyon megbetegedő Seredith elmondja neki: a könyvkötő feladata az, hogy az embereket, akik saját akaratukból szeretnének megválni egy rossz emléküktől, azt "bekössék", vagyis az emléket a fejükből kitörölvén egy könyvben őrizzék tovább. A kliens semmire sem fog emlékezni egészen addig, míg a könyv valahogy meg nem semmisül, boldog tudatlanságban élheti az életét, fájdalmas emlékek, gyász, átélt trauma nélkül. És a könyvkötők feladata egy kézfogás, egy toll és néhány papír segítségével ezeket a fájdalmas emlékeket elvenni, bekötni és őrizni, hogy sose kerüljenek napvilágra. Innentől az események felgyorsulnak, és Seredith halála után Emmett sorsa a nő fiának, De Havilland könyvkötőnek a kezébe kerül, aki nem osztja anyja nézeteit a szeretetből való cselekvésről és az emlékek titkainak szentségéről, hanem merőben kereskedelmi célú könyvkötést folytat. A gyűlölettel teli tekintetű Lucian Darnayval való találkozás óta lidérces álmokkal küzdő Emmett legnagyobb rémálma válik valóra, mikor új főnöke a Darnay családhoz küldi ki őt bekötni egy cselédlány emlékeit, ami a lehető legnagyobb katasztrófába fullad: amit Emmett Seredith elbeszéléseiből leszűrt, neki is van egy könyve, úgy derült ki a képessége, hogy bekötés közben nem tudta bekötni az idős asszony, azért volt beteg és azért gyógyult meg újra a műhelyben, mert tehetsége van a kötéshez. Nos ez a könyv a gonosz és életunt Lucian kezébe kerül és onnan a kandallóba, így Emmett emlékei természetesen visszatérnek, és hirtelen egy romantikus visszaemlékezés kellős közepében találjuk magunkat. Emmett húga, Alta, és az ifjú Darnay véletlen találkozása, és a fiúk között tapintható rendkívül erős feszültség hosszú-hosszú oldalakon át bontakozik ki, egészen addig, míg az olvasó el nem kezdi kapisgálni, hogy itt valami nem a szokványos úton halad, vagyis hiába rebegteti szerelmesen szempilláit a fiatal lány a gazdag fiúra, neki Emmett kell. Így így, megoldódik a rejtély a rémálmokról, a megfoghatatlan vonzalomról, de azt még mindig nem tudjuk, hogy az ifjú Darnay miért tesz úgy, mintha soha életében nem folytatott volna szerelmi viszonyt a könyvkötővel. Vagyis sejtjük persze, és innentől kezdve válik izgalmassá a történet: ez a pökhendi, életunt, gazdag ficsúr megbízik-e a szegény könyvkötő Farmerban, és kiderül-e a titok Darnay múltjáról? Megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet! 

Őszinte leszek: nekem ez a könyv egy végtelen nagy csalódás volt. A hátoldalon lévő ismertető alapján egy szuperszonikus és kreatív katartikus élményre számítottam, ami az első 100 oldalon el is indult - merthogy valljuk be, ez az egész olyan misztikus és annyira más szemszögből közelíti meg szeretett könyveinket, hogy nekem ez kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet. Aztán Emmett könyvének elégetése után jött a hidegzuhany, merthogy onnantól kezdve a regény végéig ez a könyvkötő szál elveszett, több száz oldalon keresztül ment a romantika az ifjú Darnay és a Farmer lány és aztán a Farmer fiú között. Félreértés ne essék, nem az volt a probléma, hogy két azonos nemű fiatal szerelme bontakozott ki, hanem az, hogy ezt a zseniális szálat (amihez igenis is vissza lehetett volna kanyarodni szerintem) teljes mértékben elengedte az írónő, és az egész átcsapott egy közhelyes, csöpögős románcba. És ez okozta nekem a legnagyobb csalódást. Az már megint más tészta, hogy az írónő stílusa az elején nagyon megragadó, aztán átment egy olyan furán-tinisen viháncoló gejlbe, ami nem hinném, hogy a fordítás vagy a magyar nyelv sokszínűségének a hibája lenne, hiszen a fordító hozott anyagból dolgozik. Egyszerűen nem jó szerintem ez a könyv, ez is televan ilyen indokolatlan túlfűtöttséggel, a főszereplők állandóan évődnek, legalább ketten mindig hánynak, rosszul vannak, szédülnek - és mindezt annyira túl, hogy már nem lehet annak a sokknak a számlájára írni, amit az esetleges emlékek visszakapása okoz. Sajnáltam, mert nagy reményekkel álltam neki, de egy határozottan egyszer olvasható könyv szerintem, ami olvasmányos ugyan, de semmi katarzist vagy legalábbis még egy kellemes olvasmányélményt sem okoz. Emellett a vége semmilyen, befejezetlen, nem is értem az egészet. Ettől függetlenül aki nem áll neki magas elvárásokkal (ne olvassátok el a hátlapi szöveget és akkor nem lesz ilyen) annak biztosan nagyon fog tetszeni, én most olvastam el először, hát csalódtam is.

Jó olvasást kívánok!