Miriam Toews: Nők beszélgetnek című műve egy megtörtént eseményen alapuló fikció, melynek lényege, hogy 2005-2009 között egy távoli mennonita (lsd. később) közösség nőtagjait éjszakánként komoly, erőszakos támadások érték, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek - és ebben a regényben ezek a nők próbálnak döntést hozni arról, hogy menjenek, vagy maradjanak alárendelve azoknak a férfiaknak, akik ilyen komolyan bántalmazták őket. Tartsatok velem és ismerjétek meg ezt a szokatlan világot, egy technológia nélküli, szigorúan vallási alapon működő közösség életét a modern Amerikában!

Miriam Toews kanadai írónő 1964-ben született. Kilenc regényt írt és egy filmben szerepelt, amely a 2007-es cannes-i filmfesztivál győztese lett. Munkásságával több rangos irodalmi díjat is elnyert. Érdekesség, hogy az írónő azon mennonita törzs tagja, amelyről az általam későbbiekben ismertetett regény szól. Édesapja révén egyenesági leszármazottja annak a telepesnek, aki szülővárosát alapította az 1800-as évek végén. Miriam tinédzser korában rendkívül tehetséges lovagló volt, versenyeken vett részt. 18 éves korában hagyta el Steinbachot, a szülővárosát, és élt Montrealban meg Londonban is, mielőtt végképp megállapodott Winnipegben. Filmtudományi és újságírói diplomája van. 1996-ban írta meg első regényét - akkoriban szabadúszó újságíró volt. E regénye több irodalmi díjat is hozott neki. Számos neves amerikai és kanadai lapnak volt munkatársa, 1999-ben humoros cikkeiért aranyérmet nyert. 1998-ban édesapja saját kezével vetett véget az életének, ez megihlette őt, és következő regénye, Swing Low: A Life címmel a mentális betegségek irodalmának legújabb klasszikusa lett - és természetesen több díjat is kapott érte. Apja egész életében bipoláris zavarban szenvedett, mikor éppen "fent" volt, akkor köztiszteletben álló tanár volt és aktivista, akinek Steinbach első nyilvános könyvtárát köszönhetik. 2010-ben nővére is öngyilkos lett. Férje Eric Rutherford forgatókönyvíró. A Nők beszélgetnek című művét 2018-ban adták ki. Tudtommal más regénye magyar nyelven nem jelent meg. 

Néhány gondolat erről a mennonita közösségről, hiszen létező tagjai a társadalomnak, és ugye a regény is igaz történeten alapul. A mennoniták anabaptista keresztény felekezet, amely nevét alapítójáról (Menno Simons) kapta. Vallási elveik alapját szigorúan Jézus tanítása képezi. Jelenleg a világon elég sok mennonita él, leginkább Kanadában, Amerikában, Indonéziában, Indiában és Afrika egyes területein találhatjuk meg őket. Közös hitvallásuk nincs, minden gyülekezetük önálló, jellemző rájuk, hogy az őskeresztény erkölcshöz és a Biblia tanításaihoz szó szerint ragaszkodnak. Pacifisták, hatósági munkakört vagy katonaságot nem vállalnak. Az egyszerű életvitel jellemző rájuk, sok közösség kolóniákba tömörül távol a modern világtól, elzárva, puritán körülmények között élnek. Saját iskoláik, templomaik vannak, konzervatívan öltözködnek, nem használnak autót, telefont, nem térítenek, csak élnek a saját kis világukban. Az amishok is mennoniták egyébként, őket azért az amerikai filmek hatására jobban ismerik az emberek. 

A történet alapjául szolgáló ultrakonzervatív bolíviai mennonita Manitoba-kolónia a bolíviai nőtagjait 2005-2009 között a kolónia 8 férfitagja éjszakánként elkábította és életkorra való tekintet nélkül (csecsemőktől az idős nénikig mindenkit) brutálisan megerőszakolta. Eleinte azt hitték, hogy gonosz szellemek vagy maga az ördög okoz ilyen borzalmas sérüléseket, vérzéseket, későbbiekben pedig nem kívánt terhességeket, de aztán az egyik nő éjjel ébren maradt és lebuktatta az ablakán éppen bemászó férfit, kezében a nadragulya-kivonatot tartalmazó permetezővel. A kolóniát irányító presbiterek tanácsa és a püspök úgy döntöttek, hogy a világi igazságszolgáltatásra bízzák az ügy elintézését - márcsak az erőszaktevők testi épségének védelme érdekében is. Így a közeli városba kerültek előzetes letartóztatásba ezek a férfiak. A nők pedig el lettek hallgattatva, és emlékeztették őket a presbitereknek és a férfiaknak való feltétlen engedelmességre, hiszen a Biblia is kimondja ezt. A történet innen indul, hogy a falu megerőszakolt női összegyűlnek egy szenilis bácsi padlásán tanácskozni a jövőjüket illetően, míg a falu férfijai a városban vannak eladni állatokat, terményeket, hogy ebből a pénzből letehessék az óvadékot az előzetesben sínylődő 8 testvérükért. Egy korábban kiátkozott család sarja, August Epp (aki jelenleg tanítóként tevékenykedik a kolónián) elbeszéléséből ismerhetjük meg a nők tanácskozását, aki éppen öngyilkosságot akart elkövetni, mikor Ona, az egyik fiatal, az erőszakból állapotosan maradt lány felkéri, hogy vesse papírra a tanácskozáson elhangzottakat, mert a nők ugye se írni, se olvasni nem tudnak. August elvállalja ezt a feladatot, mert titkon szerelmes Onaba, és így megismerhetjük azt a néhány nőt, akik végül eldöntik majd, mi legyen a falu nő tagjaival és gyermekeivel. A tanácskozást megelőzően szavazást tartottak, melynek eredményeképp kiderült, hogy néhány nő semmit sem tenne, a maradék pedig két csoportra oszlott: menjenek el vagy maradjanak és harcoljanak az erőszakos férfiak és a patriarchális uralom ellen. Nagyon érdekes, ahogy ezt az egész szavazást megtartják, hiszen írástudatlanok, ezen kívül megrázó olvasni a megerőszakolt hároméves kislány nemibetegségéről vagy az állapotos Ona rosszulléteiről, és arról, hogy bár gyermeke erőszakban fogant, mégis alig várja, hogy megszülessen és, hogy igazán szerethesse. Az érvek-ellenérvek felsorakoztatása, a nőkben forrongó vagy éppen már teljesen kiégett indulatok, ennyire a Biblián alapuló világszemlélet, a hazatérő férj bántalmazásának látható nyomai, és az, hogy vannak még ennyire alárendelt és kiszolgáltatott nők a mai modern világban - ez valami elképzelhetetlen a számomra. A nők nagy része végül úgy dönt, hogy elindul vakon az ismeretlenbe, de a másik kolónia néhány férfitagja közbeszól - hogy végül elindulnak-e, megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!

Kicsit furcsának találtam ezt a regényt, hogy őszinte legyek. Maga az elgondolás nagyon tetszett, hogy egy valós eseményt így továbbfűzött az írónő, akár ez a valóságban is így lehetett a támadások után. Izgalmas, mert nagyon érdekelt, hogy vajon elmennek-e, meg tudják-e lépni ezt, hogy teljesen kiszolgáltatottan kilépnek inkább az ismeretlenbe, minthogy maradjanak és újra áldozatok legyenek; az idő szorítja őket, hiszen nemsokára otthon vannak a férjeik, rokonaik. Nem unalmas, annak ellenére, hogy csak beszélgetnek benne, semmi más nem történik. A szerkezete egy picit szokatlan, nincs benne az a szokásos gondolatjeles párbeszédes forma, eléggé ömlesztett, tényleg olyan jegyzőkönyv-szerű. Érdekes volt látni azt is, hogy vannak még ilyen csoportok, közösségek, ahol ennyire a vak hitbe, a mennyországba való bejutás esélyeit latolgatva mernek egyáltalán mondani vagy gondolni bármit is, hogy van még ilyen, akiket kizárólag ez motivál. A puritán körülmények, a modern eszközök hiánya, a nők öltözete, hogy magukat teljes mértékben eltakarni kötelesek - ezek mind-mind rendkívül érdekessé teszik ezt a nem mindennapi történetet. Én ajánlom elolvasásra voltaképpen bárkinek, nem túl hosszú, könnyen lehet vele haladni, és nagyon elgondolkodtató. 

Jó olvasást kívánok!