Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója című regény egy (kimondatlan) autista, vagy legalábbis az autizmus jellegzetességeihez kísértetiesen hasonlító tüneteket produkáló kisfiú képzeletbeli barátjának, Budonak az elbeszélése. Meglehetősen egyedi nézőpont ez, főleg, hogy Max, a kisfiú komoly bajba kerül, és egyedül Budo tud rajta segíteni. Hogy mi történt pontosan, megtudhatjátok, ha velem tartotok!

Matthew Dicks 1971-ben született amerikai regényíró, meseíró, újságíró, blogger és tanár. Egy amerikai kisvárosban nevelkedett, tiniként a McDonaldsban dolgozott. 17 évesen borzalmas autóbalesetet szenvedett, a mentősök a klinikai halál állapotában találtak rá. Végül sikerült újraéleszteni, és ez az egyik olyan esemény, ami az írót a sikerre motiválta. A balesete után elhagyta otthonát és étteremláncokban kezdett el dolgozni. 22 éves volt, mikor munka közben egy McDonaldsban fegyveres rablás áldozata lett, utána 10 évig poszttraumás stressz-szindrómában szenvedett. Ennek hatására kezdett el egyetemre járni és lett belőle író. Szerzett írói és tanári diplomát, 1999. óta tanít általános iskolában, de emellett 1997-től DJ-ként szórakoztat esküvőkön és rendezvényeken - de emellett lelkész, coach, marketing- és kommunikációs tanácsadó is. 2011-ben történetmesélő-versenyeken indul, többszörös bajnok és számos neves történetmesélő műsorban és fórumon is szerepelt már. Feleségével 2013-ban történetmesélő szervezetet alapított, amely folyamatosan ezen a területen tevékenykedik és ér el sikereket. Több neves egyetemen is tanított vendégelőadóként, de általános iskolai tanári munkássága kapcsán 2005-ben az Év Tanárának választották. Az általam a későbbiekben ismertetett regény miatt 2014-ben gyermekirodalmi-díjat kapott. Első regénye, a Valami hiányzik 2009-ben jelent meg. Összesen 6 regényt adott ki, az Egy képzeletbeli barát naplója 2012-ben került a boltok polcaira. Regényeit 26 különböző nyelvre fordították le. Podcastokban szerepel, blogot ír, több újságban is humor rovatvezető. Rendkívül pörgős és eseménydús életet él. 

Nos a történet, ahogy fentebb is írtam, meglehetősen egyedi nézőpontból ismerteti meg az olvasót Max Delaney-val. Max egy általános iskolás kisfiú, 10 éves és nagyon különleges, magának való gyerek, aki nem igazán tud kapcsolódni a kortársaihoz. Nagyon ragaszkodik a megszokásaihoz és végtelenül utálja, ha bárki megérinti, vagy egyéb módon közeledik hozzá fizikailag (de lelkileg is ugyanez a helyzet). Nincs ugyan kimondva, de viselkedése nagyon hasonlít egy autista gyerek viselkedéséhez. Nagyon okos, de nincs egy barátja sem, kivéve Budo, aki egy ötéves képzeletbeli barát, aki a többi szokványos képzeletbeli baráthoz képest szintén nagyon okos és tapasztalt, meg persze idős, hiszen van, amelyik csak néhány napig, hétig él. De mivel Max képtelen a kapcsolatok kiépítésére, Budo óriási előnyben van társaival szemben, merthogy a képzeletbeli barátok általában addig szokták a gyerekek állandó társai lenni, míg nem tudnak valódi barátokat szerezni. Szóval Budo okos, talpraesett, teljesen emberszerű  és át tud menni az ajtókon, sosem alszik, ezért éjjelente a ház körüli kórházba, benzinkútra szokott eljárni, és Max szüleivel néz televíziót, no meg állandó tanúja Max miatti vitáiknak. Egészen felnőttes emberi életet él, és folyamatosan segíti a kisfiút az iskolában. Budo és Max élete eseménytelenül telik egészen addig a napig, míg Maxet az egyik tanára, Mrs. Patterson többször ki nem csalja a kocsijához. Max titkolózik Budo előtt, aki rosszat sejt, és balsejtelme be is igazolódik, mikor egyszercsak Max eltűnik a tanárnővel, és nem jön vissza többet. Az egész iskola felbolydul, és tanúja lehetünk Budo tehetetlen vesszőfutásának, hiszen senki sem hallja, senki sem látja őt, nem tud tárgyakat mozgatni, egyszerűen képtelen elmondani bárkinek, hogy Mrs. Patterson rabolta el Maxet. Budo mindezt egy benzinkutas fegyveres rablás végignézése után látja meg, és tudja, hogy meg kell mentenie a fiút, de nem tudja hogyan. Vagyis tudja: egy, a felnőtt kórház elmeosztályán lakó felnőtt képzeletbeli barát, Oswald, aki tud tárgyakat mozgatni, ellenben rendkívül agresszíven viszonyult Budohoz, amikor az egyszer találkozott vele. Mégis, egy kis segítséggel elindul megmenteni Maxet Oswald segítségével Mrs. Patterson karmai közül, aki egy tökéletes gyerekszobát és a városból való szökési tervet készített elő a fiúnak, mindezt halott gyermeke pótlása végett. Hogy sikerül-e megmentenie Budonak Maxet, és továbbra is barátok maradnak-e, megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!

Nekem nagyon tetszett ez a regény, először nem nagyon tudtam, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, de aztán olyan izgalmas és szívfacsaró lesz az egész, hogy amit az elején kicsit gyermekded sztorinak gondoltam, szinte már akciófilmbe illő jelenetekké válik. Jó, azért annyira nem volt véres vagy ilyesmi, de igazán lekötötte a figyelmemet és nagyon izgultam azért, hogy Budo meg tudja menteni a barátját. És az a talány is nagyon tetszett a végén, hogy végül is ki vagy mi volt Budo. Nagyon szerethető karakterek a szereplők, és nagyon szomorú téma ez, hogy a gyermekét vesztett anya gyermeket próbál magának szerezni. Az is nagyon jó szerintem, hogy nem egy népszerű, jó tanuló-jó sportoló gyerek a főszereplő, és ennek köszönhetően egy nagyon jófej képzeletbeli barátot ismerhettünk meg. A végén pedig nagyon idegtépő ennek a barátnak a tehetetlensége, és sokat mond a felnőttekről az, ahogy ezeket a képzeletbeli barátokat kezelik. Ahogy felnövünk, a legtöbbünkből kihal a gyermeki képzelőerő. Én kortól, nemtől függetlenül mindenkinek szívből ajánlom elolvasásra, igazán aranyos olvasmány!

Jó olvasást kívánok!