Méhes György: Szép szerelmek krónikája című regénye az egyik legszebben megírt irodalmi alkotás, amit valaha olvastam (pedig nagy rajongója vagyok a magyar szépirodalomnak, elég sokmindent olvastam már sok magyar írótól). Ez egy igazi szerelmes történet, nem a hollywoodi csöpögős-nyálas romantika, melyben a székelyeket oly nagyon is érintő I. Világháború, Trianon és a gazdasági világválság is belekeverednek. Az író családjának szép szerelmi történeteit és az azokat formáló történelmi eseményeket megismerni igazán csodálatos olvasmány, tartsatok velem, hogy ti is kedvet kapjatok hozzá!
Méhes György Nagy Elek néven született Székelyudvarhelyen 1916-ban. Kossuth-díjas erdélyi magyar író és újságíró, akinek fia ma Magyarország egyik leggazagabb embere. A Méhes György nevet 1746-1809 között élt bölcsészdoktor, író és református főiskolai tanár tiszteletére vette fel, mint írói álnevet. A regény ugyan az író szüleinek kapcsolatáról és házasságáról szól, róla mégiscsak elég kevés szó esik, így pár gondolatot azért megosztanék az életéről. A család a világháború eseményei miatt 1917-ben Kolozsvárra kényszerült költözni, az író itt szerezte meg az érettségit, majd a Ferdinánd Tudományegyetemen jogász szakon diplomázott. Érdeklődése később a a színház felé fordult, 1938-ban a Nemzeti Színház által meghirdetett ösztöndíj-program feltételeninek megfelelve néhány hónapot Budapesten töltött el. Később újságoknál dolgozott, politikai írásai (elítélte a vad nacionalizmust és a magyar-román békés együttélést szorgalmazta) és színi kritikái nagy számban jelentek meg. A II. Világháború után évekig több újságnál is dolgozott, de mivel nem volt hajlandó elköteleződni "A Párt" mellett (mikor még több volt eleinte, egyik mellett sem) sok bírálat érte és ennek köszönhetően változtatta meg a nevét is. Ezek miatt 1952-ben kivonult a hivatalos irodalmi életből és álnéven kezdett el gyermekeknek szóló történeteket írogatni. 1977-ben adta ki első felnőtteknek szóló regényét Orsolya címmel, mellyel semmilyen sikert nem ért el. 1982-ben életrajzi jellegű regényével (Bizalmas jelentés egy fiatalemberről) "futott be". Írói munkásságáért 2000-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Kiskeresztjével tüntették ki, 2002-ben Kossuth-díjat kapott és 2005-ben átvehette a Bécsi Európai Akadémia díját. 2007-ben, 91 évesen hunyt el Budapesten. Az utókorra rengeteg gyermek- és ifjúsági regényt hagyott, ezeken kívül számtalan színművet és vígjátékot is írt, melyek nagy részét színpadra is vitték. Felnőtteknek szóló regényt is szép számmal írt, az általam is ismertetett Szép szerelmek krónikája 2002-ben került kiadásra. Halála után még jó néhány addig kiadatlan művet kiadtak tőle. Díjat is neveztek el Méhes Györgyről, melyet két kategóriában osztanak: egy 3000 eurós életműdíjat annak, aki az erdélyi magyar irodalomért a legtöbbet tette; és egy 1000 eurós "debütdíjat" annak az elsőkötetes írónak, akit a legetehetségesebbnek ítéltek meg.
Mint említettem, az író saját családjának szép szerelmi történeteit osztja meg az olvasóval. Először az író szülei, Sárkány Ilon és Nagy Elek szerelmének szárbaszökkenését ismerhetjük meg. A történet 1908-ban kezdődik, a helyszín pedig Székelyudvarhely. Ilon éppen testvérénél, Lórikánál nyaral, gyönyörű lány, éppen ezért rengeteg udvarlója akad. A nála valamivel idősebb Nagy Elek ekkor már komoly jogász, éppen saját praxis kialakításával foglalkozik és olyannyira keresett a szakmában, hogy rengeteget utazik. Híre nem éppen a legjobb, hiszen jóképű és befolyásos férfi, sok lánnyal hírbe hozták már; ezen kívül nagyon szépen énekli a magyar nótákat, így sokak szívét rabul ejti. Ilon és két testvére, Lóri és Mariska kicsit jobb módú családból származnak, édesapjuk matematika professzor, édesanyjuk meghalt, nevelőanyjuk Maritzi (az ő szerelmük is terítékre kerül majd később) pedig egy német családból származó lány volt. Elek családja szegényebb helyzetű, kilencen vannak testvérek. A két apában közös tulajdonság, hogy mindketten tanítanak és vallási (református) körökben is mozognak. A két fiatal nagyjából első látásra egymásba szeret (végülis ez volt a cél, hiszen egyikük sem volt "betörhető" eddig) és frigy lértejötte után Székelyudvarhelyen telepednek le. Első gyermekük (az író) megszületésére viszonylag hosszú ideig vártak, közben ugye kitört az I. Világháború, ami először csak közvetve, később pedig közvetlenül is érintette őket. Lakásukból menekülni kényszerültek Ilon szüleihez Kolozsvárra (ez egyébként egy meglehetősen ijesztő és egyben szívmelengető történet) a front elhaladása után pedig oda is költöznek. Igazából a család helyzete meglepően jó (én legalábbis a háború alatt ilyen jellegű polgári életet nem néztem volna ki a lakosság egyik tagjából sem) mivel az édesapa jogi praxisa továbbra is fennmaradt, tapasztalatának és tudásának köszönhetően több, jól jövedelmező állást is kínálnak neki. Ennek és az egyébként sem túl jó egészségi állapotának a két világháború közötti válság vetett véget, mikor egy beláthatatlan pénzügyi döntés szegénységbe sodorta a családot. Elek nemsokára el is hunyt, Ilon és őközötte lévő szerelem egészen a sírig kitartott, jóban, rosszban, szegénységben és gazdagságban is. Mivel az ő szerelmük a vezérfonal, mely végigkíséri a történetet, egy-egy epizód erejéig tér ki az író a többi szerelem elbeszélésére. Ezeket egyébként saját szüleik elmondása alapján vetette papírra, meg persze mikor már ő is tudatában volt a körülötte zajló eseményeknek, azokhoz ő is hozzáteszi a magáét. Egy ékszerrablás kapcsán ismerhetjük meg Zsuzsi, a cselédlány és szerelme kapcsolatának kibontakozását, de ez tényleg csak néhány gondolat. Aztán jön Sárkány nagyapó és Maritzi néni, akik Ilon édesanyjának halála után egy-két évvel házasodtak össze. A német, katolikus családból származó lánynak tanára volt az okos, kemény, református Sárkány Lajos. Maritzi tanítónő akart lenni, de édesapja ragaszkodott hozzá, hogy postáskisasszony legyen, itt találkoztak újra. Beszélgetéseik eleinte a matematika rejtelmeire korlátozódtak, de aztán annak rendje és módja szerint a lánynál jócskán idősebb úr megkérte a családtól a kezét. Maritzi néni onnantól kezdve Ilon, Lóri és Mariska nevelőanyja lett, kapcsolatuk ugyan sosem volt az a valódi anya-lánya kapcsolat, mégis nagy szeretettel és tisztelettel viseltettek egymás iránt. Az utolsó hosszabb szerelmi történet Lórika és Géza, az író nagynénje és férje megismerkedésének története. Lórika (egyébként Laura) és Géza egy közös vadászaton ismerkedtek meg, méghozzá Maritzi néni testvérének közreműködésével. A fiatal lány és a nála kb 15 évvel idősebb örök agglegény emberöltőn át tartó szerelmének Lórika értelmetlen halála vetett véget, addig viszont jóban-rosszban és Ilonékkal csodás viszonyban töltötték életüket. A regény egyébként folytatást ígérve az író és felesége szerelmének csodás történetének említésével ér véget, de nem vagyok biztos, hogy ennek megírására és kiadására végül sor került.
Ennek a regénynek nincs csattanója, sem akciójelenetei, mégis teljes mértékben leköti az olvasó figyelmét. Nekem nagyon tetszett benne, hogy egyrészt nem az "nyálas" romantikus, mostanában olya gyakori szerelmes történeteket ismerhetjük meg, hanem azon kor szülötteinek kapcsolatát, amikor még magázódtak és nem volt divat csak úgy a másiknak odalökni, hogy "akkor járunk?". Meg volt mindennek a helye, ideje, meghatározott illemszabályok alapján és szerintem ezek olyan szépen követhető és tartalmas kapcsolatok voltak aztán, amit igazán örömteli elolvasni. Meg én szeretem azt is, mikor valódi történelmi események vannak beleszőve szerelmi vagy akármilyen szálak közé, szeretek bepillantást nyerni a múlt "kulisszái" mögé. Erre a regényre nem tudok jobb szót, mithogy egyszerűen szép. Az író stílusa is nagyon megragadott, ez volt az első könyv, amit tőle olvastam, biztosan a gyerekeknek írt történetei is szuperek lehetnek. Én szívből ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, úgy gondolom az idősebb korosztálynak ez egy kedves nosztalgia, a fiatalabbnak pedig a múlt egy szép darabja, mely akár a jövő egyik építókövévé is válhat.
Jó olvasást kívánok!
