Leonore Fleischer: Rain Man - Esőmeber című regényének címe sokaknak csenghet ismerősen, hiszen az ugyanezzel a címmel készült nagysikerű filmet szinte mindenki egészen biztosan legalább egyszer látta. A regény maga elég rövidke, de a történet nagyon is tartalmas, megható és magával ragadó, és nem utolsó sorban az olvasó bepillantást nyerhet egy autizmussal élő ember életébe is. Tartsatok velem és ismerkedjetek meg a Babbitt testvérekkel, akik fél Amerikát átszelve ismerik meg egymást!

Leonore Fleischer életéről az égegyadta világon semmit sem találtam, de még idegen nyelven sem. Egyedül annyit sikerült kiderítenem, hogy amerikai írónő 1932. szeptember 5. napján született és a mai napig él még. Újságírással és regényírással foglalkozott aktív éveiben. Leghíresebb regénye az Esőember, de nem ez az egyetlen, amit írt. Éppen ezért csodálkozom, hogy egy kukk sincs róla sehol, pedig még elmentem odáig is, hogy a Google találtatainak 2. oldalát is végigolvasgattam. Úgyhogy elnézést kérek mindenkitől, aki vágyott volna erre az infóra, ha valaki mégis talál hozzá valamit, szívesen fogadom. Az biztos, hogy 1988-ban készült belőle a nagysikerű film, amiért Dustin Hoffmann Oscart kapott, eléggé '80-as évek a film, de tényleg érdemes megnézni! A könyvem elejéről pedig annyit sikerült kibogozni, hogy az írónő a film forgatókönyve alapján írta 1989-ben a regényt, nekem ez kicsit nyakatekertnek tűnik, olyan mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás kategória, de feladtam ennek a rejtélynek a boncolgatását. Egyéb érdekes tény, hogy 2009. decemberében hunyt el az a férfi, akiről Raymond Babbitt karakterét mintázták, a férfit Kim Peeknek hívták és úgynevezett Savant-szindrómás autista volt. Ez azt jelenti, hogy az autizmus jegyei mellett jellemző volt rá, hogy elképesztően gyorsan tudott rengeteg dolgot megjegyezni szóról-szóra, de mondjuk a leírtakat már nem tudta alkalmazni. 

Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e egy kis ismertetőt magáról az autizmusról, de mivel csak nagyon minimálisan vagyok tájékozott a témában, az internetes források közül meg épp emiatt nem tudom eldönteni, hogy melyik megbízható, így inkább arra jutottam, hogy a félreértések meg egyebek elkerülése érdekében, akit érdekel mélyrehatóbban a téma, az úgyis utána néz. Meg a könyvet, ha elolvassátok (vagy megnézitek a filmet) abban azért van némi infó - befogadható mennyiségű és megfogalmazású - abból úgyis kiderül, hogy főszereplőnk milyen mértékben érintett a betegségben és ez pontosan mivel is jár. 

Maga a történet Los Angelesben kezdődik (valamikor a '80-as években) ahol megismerkedhetünk a vagány, autókereskedéssel foglalkozó Charlie Babbittel, aki éppen Lamborghinik eladásán próbál meggazdagodni, de természetesen minden késik, a vevők és a hitelezők követelőznek, ez a fiatal, 26 éves férfi pedig hidegvérrel hazudik a sikeres üzletkötés érdekében. Charlie egyébként egy kicsit piperkőc alak, aki rendkívül ambíciózus és meglehetősen arrogáns is, nem az a klasszikus, szimpatikus karakter. Szerelmével, Susannával épp egy kellemes hétvégi utazásra készülnek, amikor megérkezik a hír, hogy Charlie édesapja elhunyt és a temetése ezen a hétvégén esedékes. Értelemszerűen indulnak az Ohio állambeli Cincinnatiba a temetésre, ami azért is érdekes, mivel időközben kiderül, hogy Charlie és apja között elképesztően rossz volt a kapcsolat, és ezen az sem segtett, hogy a fiú ezt megelégelve 16 éves korában elment otthonról. A temetést követően az ügyvéd nagyon kellemetlen hírekkel szolgál Charlie-nak: az édesapja autóján és rózsabokrain kívül nem hagyott rá semmit, a hatalmas (többmillió dolláros) családi vagyont pedig egy vagyonkezelőre bízta. A tomboló (nem) örökös minden sármját bevetve kideríti, hogy egy Wallbrook nevezetű otthon ideggyógyásza és egyben igazgatója a megbízott vagyonkezelő, így felkeresi és megpróbálja kideríteni, hogy mi köze ennek az orvosnak az ő vagyonához. A doktor tájékoztatja Charlie-t arról, hogy van egy nála 16 évvel idősebb testvére, aki jól funkcionáló autista és az intézet lakója, ő a papa vagyonának kedvezményezettje. Charlie értelemszerűen összezavarodik és fogalma sincs mit kezdjen bátyjával, aki kényszeresen ragaszkodik a holmijához, füzetekbe írogat és hát a legkevésbé sem viselkedik szokványosan. Charlie fejében ennek ellenére megszületik a terv a vagyon megszerzésére (az okok között szerpel drága életmódja, az elúszófélben lévő Lamborghini-üzlet és a biztos tudat, hogy ez a pénz őt illeti) és magával viszi Raymondot, hogy váltságdíjként a vagyont kicsikarja az igazgatóból. Az igazgató tájékoztatja forrófejű barátunkat, hogy ez nem így működik, nem tehet az ügyben semmit, Charlie pedig megkezdi napokig tartó útját Kaliforniába apja autójával és oldalán testvérével (merthogy Raymond nem ül repülőgépre). Az út során a testvérek megpróbálnak összecsiszolódni, Charlie-nak idővel be kell látnia, hogy testvére nemmindennapi betegsége nem kezelhető lezser viselkedéssel és hazugságokkal, ahogy türelmetlenséggel és dühvel sem, hanem komoly szakértelmet igényel. Mégis valahogy az út folyamán megtalálják a közös hangot és mindketten komoly fejlődési utat járnak be mind viselkedésükben, mind érzelmeikben. Charlie keménysége enyhül, Raymond pedig saját magához képest nyitottabb lesz és megosztja testvérével, hogy mi volt az oka annak, hogy ő intézetbe került. Mindezt ne úgy képzeljétek el, ahogy az átlagemberek társalognak, Charlie-nak rengeteget kell változnia, hogy kezelni tudja bátyja viselkedési sajátosságait, amik, mint tudjuk, nem tudnak változni. Éppen ezért ezek sokszor nehéz szituációk, de valahogy mégis működik köztük ez a dolog. A hazaút alatt még egy kis kaszinózásra is időt szakítanak Las Vegasban, ahol Charlie Raymond szuper memóriáját kihasználva megnyeri azt a pénzt, amivel adósságát vissza tudja fizetni. Az már az első, igazgatóval folytatott beszélgetés után kiderül, hogy Charlie megpróbálja megszerezni a vagyonkezelői jogot testvére vagyona felett, ezért találkozót egyeztet egy igazságügyi elmeorvossal és bíróság elé tervezi vinni az ügyet. A megbeszélés előestéjén megjelenik az intézet igazgatója és egy elég nagy összeget ajánl fel Charlie-nak cserébe azért, ha lemond erről a céljáról. Hogy a fiatal férfi testvére iránt táplált érzései vagy pénzszerzési vágya az erősebb, megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!

Nekem nagyon tetszett ez a regény, annyira emberi és megható az egész történet, hogy én nem is tudtam letenni. Elég rövidke könyv, nem mondanám különösebben akciódúsnak sem, az emberi az a szó, ami szerintem a legjobban kifejezi, hogy milyen is. Bepillantást nyerhetünk Raymond kis világába és ez szerintem rengeteg falat és előítéletet ledönt az autizmussal élőkkel kapcsolatban. Megmondom őszintén, számomra ez mindig is egy olyan rettenetes, szinte tabu mértékű fogyatékosságnak tűnt, de ez a könyv megmutatta egy kicsit a pozitív oldalát is, hiszen Raymond rettenetesen okos, elképesztő memóriával rendelkezik és mint kiderült, a szeretet ereje ettől függetlenül rá is hatott. Aztán lehet, hogy ez mese habbal, én nem tudhatom, mindenesetre úgy éreztem, hogy közelebb kerültem a témához és pozitív irányba formálta Raymond állapotával kapcsolatos véleményem. Ne haragudjatok, nem tudom mi az elfogadott szóhasználat az autizmussal kapcsolatban, a betegség, vagy fogyatékosság, mindenesetre úgy gondolom, hogy mindenkinek érdemes belelátni az élet ezen szegmensébe is. A történet pedig nem az az elcsépelt romantikus fajta, jó látni, ahogy idővel megismerik egymást és mindketten a maguk módján, a maguk szeretetével formálják a másikat. Nekem a Babbitt testvérek mélyen belopták magukat a szívembe, ezért nagy szeretettel ajánlom mindenkinek ezt a regényt! Érdemes elolvasni, rengeteget lehet épülni belőle, tanulni az elfogadásról, a szeretetről, a türelemről. A film, bármennyire is Oscar-díjas, nekem egy picit keményebb, talán még valósághűbb volt, a könyvben nem ennyire látványosak Raymond rohamai (vagy csak én nem képzeltem annak őket) és valahogy kicsit lágyabb az egész. Egyébként a film és a könyv 1-2 jelenet kivételével még kb. szövegre is teljesen ugyanaz, én először olvastam és utána láttam. Szóval ajánlom figyelmetekbe ezt a remek regényt, aki tudja, olvassa el mindenképpen!

Jó olvasást kívánok!