Margaret Atwood: A szolgálólány meséje című regénye egy olyan világot tár elénk, ami bármennyire is utópisztikusnak tűnik, az emberiség felelőtlen magatartása miatt sajnos részleteiben még valóra is válhat. A történet nagyon izgalmas, és az erre fogékonyakat komolyan elgondolkodtatja a világ jelenlegi állásáról. Tartsatok velem a kora gileádi időszakba és ismerjétek meg Fredé történetét egy olyan diktatúráról, ahol a gyermekáldás érdekében az emberek bármire, hangsúlyozom bármire képesek.
Margaret (Eleanor) Atwood 1939-ben született Ottawaban, Kanadában. Író, irodalmi kritikus, költő és feninista. Egy zoológus és dietetikus házaspár második gyermekeként látott napvilágot. Édesapja rovarok kutatásával foglalkozott főként, ezért gyermekkorában naphosszat az erdőt járta. 11 éves koráig nem is nagyon járt iskolába, de rengeteget olvasott és művelődött. Hatéves korában írta meg első regényét, és már 16 évesen tudta, hogy író lesz. Irodalomból, francia nyelvből és filozófiából szerzett diplomát, majd a híres Harward Egyetemen akart doktori fokozatot szerezni, de disszertációját nem fejezte be. Több egyetemen is tanított írói munkássága mellett. Párjával a mai napig nagy támogatói a környezetvédelemnek, tagjai a Kanadai Zöld Pártnak is, javaslataikkal próbálják visszaszorítani a Föld pusztulását. Művei között minden műfaj kedvelője talál az ízlésének megfelelőt, hiszen az írónő nagyon szerteágazó "repertoárral" büszkélkedhet. Írt sci-fi-t, rémregényt, aktuális politikai helyzetről (Kanada-USA kapcsolata) szóló értekezést is. Sokan feminista írónak tartják, de a nők jogain kívül a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés, a férfiak és nők közötti különbségek és az emberi jogok is foglalkoztatják. Munkásságáért (ami rengeteg, de tényleg rengeteg regényt, novellát, verset és egyéb írást foglal magába) több állami és nemzetközi díjban is részesült, hiszen az utóbbi idők egyik legtermékenyebb és legismertebb regényírója. Versei, melyeket tündérmesék inspirálnak, és novellái folyamatosan jelennek meg folyóiratokban. A szolgálólány meséje c. regénye 1985-ben jelent meg, és olyan nagysikerű művé vált, hogy számtalan kiadás, film, színdarab és most még egy sorozat is készült belőle.
Na akkor csapjunk is bele a lecsóba, nem egyszerű történet, mindenki kösse fel a gatyáját, mert egy olyan világba csöppenünk bele, ami engem egy picikét emlékeztet az Orwell-féle érára, de csak kicsit, mert valójában teljesen másról van szó. Vagy mégsem? A történet maga szerintem az 1980-as, de inkább lehet, hogy az 1990-es években játszódhat, valahol Amerikában, egy kisebb nagyvárosban (ez így furán hangzik, de értsd: nem New York vagy Los Angeles, de nem is egy 3 fős tanya a helyszín). Ezekre olyan nagyon konkrét utalások nincsenek. A történet főszereplője és egyben mesélője egy nő, aki az új társadalmi rendszerben Szolgálólány szerepében éli életét. Az előzményekről is csak néhány utalás történik, mikor főszereplőnk nosztalgiázik, elhint egy-két gondolatot erről; kicsit posztapokaliptikus számomra, de elvileg nem történt olyan nagy világégés, aminek mondjuk csak néhány túlélője maradt volna. Voltaképpen a mérhetetlen környezetszennyezés káros hatásai és az abortusz meg a születésszabályozás elterjedése következtében a népesség száma nagymértékben csökkent, nem születnek kisbabák, ezért egy rezsim vallási és a fenti okokra hivatkozva egy meglehetősen szokatlan társadalmi berendezkedést épít ki. Ez a diktatórikus rendszer ugyanolyan rettegésen, lehallgatáson, megfélemlítésen és elfojtáson alapul, mint az Orwell-féle, ha emlékeztek, csak itt nincs szó legfőbb vezérről, vagy bármilyen politikai maszlagról. A rendet a "Szem" nevű szervezet tartja fenn, ami pedig a Bibliában foglaltakon alapul: a nő dolga semmi más, mint a gyermekszülés, a férfi kiszolgálása és utódokkal való megajándékozása - mindezt puritán, elbutított körülmények között. (Az írónő egyébként a könyv elején lévő előszóban kifejti, hogy semmi baja sincs a keresztény hittel, ez nem egy vallásellenes mű.) A társadalom tagjai között vannak az Őrzők, akik voltaképpen rendfenntartási feladatokat látnak el és egyéb férfimunkákat végeznek, és mind a Szem beépített kémei; aztán ugye vannak a Márták, azok a nők, akik nem tudnak szülni valamilyen okból, vagy idősek már, de a gazdag Parancsnokok házában takarítani, főzni, stb. még alkalmasak (egy kis Bibliaismeret: ki tudja, ki volt Márta az Újszövetségben?). Aztán van a Parancsnok és a Parancsnokné, akik tehetős házaspárok, a Szem befolyásos tagjai, általában idősek és gyermektelenek; a Gazdaasszonyok, akik nem olyan tehetősek, de férjükkel, esetleg gyermekeikkel viszonylag szabadabb életet élhetnek; és vannak a Szolgálólányok, akiknek az a dolguk, hogy a gyermektelen Parancsnok és Parancsnokné háztartását gyermekkel ajándékozzák meg. A város lakott területein kívül még vannak telepek, ahol úgynevezett "Nemnők" élnek (száműzött Márták, szolgálólányok, hasznavehetetlen nők, akik nem akartak gyermeket szülni stb.) és az Angyalok (katonák) akik valamilyen láthatatlan, de állandó harcot vívnak más vallásúak meg abortuszt elkövetők, a rendszer támadói, vagyis voltaképpen minden ellen. A Nénik még egy külön csoport, ők számomra ismeretlen okokból kerültek ebbe a pozícióba, feladatuk szerint ők nevelik a rendszer előírásainak megfelelően spártai szigorral a Szolgálólányokat, testileg és lelkileg is terrorizálják a lányokat, és korábban elkövetett "bűneikért" (nemi erőszak áldozatává váltak pl.) megfelelő mértékű megaláztatásban részesítik őket. Minden társadalmi csoportnak megvan a saját színe, amit folyamatosan viselni kell: a gyerekek fehérben, a Parancsnoknék kékben, a Márták zöldben, a Szolgálólányok pedig vörösben kell, hogy járjanak.
Ennyit a háttérről, nézzük magát a cselekményt: az események csak pár hónapnyi időintervallumot foglalnak magukba, úgy csöppenünk bele a történetbe, hogy Szolgálólányunk, Fredé már 2-3 hete él hófehér, öngyilkosbiztos hálószobájában új Parancsnoka házában. Ezek a Szolgálólányok egyébként borzasztó helyzetben vannak, hiszen a Nénik és a Parancsnoknék voltaképp prostituáltnak bélyegzik őket, annak ellenére, hogy többségük a legkevésbé sem vágyik ebbe a pozícióba. A kor orvosai által meghatározott ételeket kell fogyasztaniuk, kozmetikumot nem használhatnak, alkoholt nem fogyaszthatnak, nem írhatnak, nem olvashatnak, és napi bevásárlással összekötött kötelező sétán kell résztvenniük a szomszéd ház Szolgálólányával. Fredé persze rettenetesen küzd ez ellen, sokszor vágyódik kislánya, férje és édesanyja után, akikről semmit sem tud, szorongásait pedig tetézi, hogy amennyiben ennek a családnak nem tud gyermeket szülni, kivégzik vagy a telepekre száműzik. Heti egy alkalommal imádságos és Bibliaolvasós szertartáson vesz részt a ház népe, ahol természetesen gyermekáldásért imádkoznak; és Fredé minden ciklusának termékeny napjain kénytelen résztvenni egy bizarr megtermékenyítési aktusban a Parancsnok és a Parancsnokné társaságában. Idővel a Parancsnok és a lány között tiltott kapcsolat alakul ki, kiderül, hogy a rangos férfi irodájában számos tiltott dolgot (képes magazinokat, könyveket, kozmetikumokat, társasjátékokat és buja hálóruhákat, stb.) őriz, és titkos esti találkozóikon egyre furább dolgok történnek. Ezzel párhuzamosan Fredé megtudja, hogy létezik egy "földalatti" nőmentő mozgalom, akinek tagjai a rendszer ellen küzdenek, és mindenáron nyomot vagy kapcsolatot keres velük. Az események odáig fajulnak, hogy a zord, elkeseredett Parancsnokné gyermekáldás reményében Nick, az Őrző gondjaira bízza Fredét, kizárólag egy alkalomra, de szerelem szövődik közöttük és Fredé már a közös gyermekükkel való szökést tervezgeti... Ám ekkor a mindenki által rettegett fekete furgon megjelenik a ház előtt: Fredéért jöttek. Hogy megtudjátok mi történt a Szolgálólánnyal, túlélte, vagy a Falon végezte elrettentő példaként, megtudjátok, ha elolvassátok a könyvet!
Nekem nagyon tetszett a regény, számomra nagyon zseniális az, hogy ugyan nincs olyan elképesztő horderejű cselekmény, az események nem váltják egymást szédítő sebességgel, az ember nem rágja tövig a körmét, de mégis izgalmas, helyenként erotikával túlfűtött és sokszor elborzasztó történet. A figyelmet teljes mértékben leköti, én faltam az oldalakat, nem bírtam letenni. Az írónő zseniálisan kidolgozott részleteinek köszönhetően a rezsim minden propaganda programján résztvehetük: egy szülési rituálén, egy kivégzésen, egy tömeges házasságkötésen, egy olyan kivégzésen, ahol a Szolgálólányok végeznek ki valakit; ezen kívül szinte látjuk magunk előtt a Falon lógó elrettentő példákat, és visszafojtott lélegzettel vagyunk jelen Fredé titkos találkozóin. Nekem, mint nőnek egyébként kicsit nyomasztó volt ezt a fajta megalázó kihasználtságot elképzelni, de ez is a hatás része. Emellett ami rendkívüli módon elnyerte a tetszésemet, az az, hogy nem a szokásos olajban fuldokló pingvines elborzasztással, hanem a regényben elrejtett apró utalásokkal hat az emberek tudatalattijára a környezetvédelemmel és a népességcsökkenéssel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ez így sokkal ütősebb, hatásosabb, sokkal inkább késztet továbbgondolásra, mint az abortuszról és a szeméttelepekről szóló rettenetes videók vagy cikkek. Mióta befejeztem a regényt, sokat jár a fejemben ez, hogy vajon mennyi idő van hátra addig, míg ide jut a világ, máris mennyi a beteg ember, mennyi a vetélés és mennyi a meddő pár... És nagyon tetszett a végén az a kis csavar, vagy hát csavarnak nem tudom érdemes-e nevezni, de elég ütősre sikerült a befejezés. Az általam olvasott könyvbe már beletették az írónő előszavát is, ezért olyan kérdésekre is kaptam választ, ami ugyan fel sem merült (merthogy az előszó a regény előtt van) de nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Véleményem szerint nagyon jó könyv, nemtől és érdeklődési körtől függetlenül mindenkinek ajánlom, de szigorúan csak nagykorú olvasóknak. Filmet/sorozatot még nem láttam, ami a regényből készült, de tuti meg fogom nézni, mert biztos az is szuper. Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket és kedvet kaptatok a könyv elolvasásához!
Jó olvasást kívánok!
