Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam című regénye egy rendkívül szokatlan, spirituális utazásra viszi az olvasót. A történet két főhőse, egy fiú és egy lány, akik gyermekkoruk óta szoros kapcsolatot ápoltak, a felnőttkor messzire sodorta őket egymástól, ám most újra találkoznak; és a fiúnak hála egy rendkívül mély, Istenközeli élményben lesz részük. Tartsatok velem, hogy megismerjétek Pilar és az ő csodatevője utazását hegyeken, völgyeken és lelkeken át.

Paulo Coelho napjainkban nagy népszerűségnek örvendő brazil író. 1947-ben született Rio de Janeiroban, és már egészen fiatalon megszületett benne az elhatározás, hogy író lesz. Ezt szülei a legkevésbé sem támogatták, éppen ezért Coelho komoly depresszió tüneteit produkálta, melynek köszönhetően szülei többször is  elmegyógyintézetbe küldték, és egészen 20 éves koráig ott is volt. Életének következő szakaszában önmagát hippiként jellemezte, dalszövegeket írt és néha egy-egy újságban is publikált. 25 éves kora után élénken kezdett érdeklődni a mágia és az okkultizmus iránt, és egy 830 km hosszú gyalog zarándoklatra indult, ennek emlékére írta meg az Egy mágus naplója című regényét, ami olyan nagy sikert aratott, hogy 1999-ben a világ legtöbbet olvasott írójának minősítették. Művei mintegy 140 országban, több, mint 45 millió példányban fogytak az elmúlt években; 2002-től pedig a brazil írói kamara tagja. A későbbiekben ti is meglátjátok majd, hogy regényeiben megjelenik a vallás, a nehéz döntések, a misztika, a szerelem és a tragikus emberi sorsok, éppen ezért állítólag emberek százezreinek volt hatással az életére. Stílusára jellemző, hogy gyakran ír spirituális utazásokról, az emberi lelket tanulmányozza behatóan és szereplői keresik az utat a boldogsághoz. Mindezt egy csipetnyi vallási pluralizmussal megfűszerezve. A Piedra folyó partján ültem és sírtam c. műve 1994-ben jelent meg. Eddig kb 30 db regényét adták ki, értük számos díjat zsebelt be. Jelenleg is aktív író, legutóbbi regényét 2016-ban adták ki. 

A történet egyik fele Spanyolországban, a másik fele Franciaországban játszódik, 1994 decemberében. A két főszereplő Pilar és egy vele egyidős férfi, akinek a neve sosem hangzik el, általában úgy emlegetik, hogy Ő. Következetes vagyok, maradok én is ennél a formánál. Szóval Pilar és Ő egy faluban nőttek fel, de a középiskola befejezése után útjaik elváltak: Pilar maradt szülőfalujában, Ő pedig elment világot látni. Kapcsolatot csak levelezés útján tartották, egészen addig, míg Ő Barcelonában tartandó előadására a lányt meg nem hívta. Az előadáson Istenről, a szeretetről és a pillanat megéléséről beszélt Ő, Pilar pedig megtudta a közönségben ülő nőktől, hogy Ő paptanonc, egy szerzetesrend tagja. Mindez csak azért érdekes, mert az előadás után Ő szerelmet vallott Pilarnak, és megkérte, hogy a Szeplőtlen Fogantatás 4 ünnepnapjára tartson vele, mert szeretne valamit megmutatni a lánynak. Átautóztak a Pireneusokon egészen Franciaországig, ahol egy Saint-Sauvin nevű faluban szállnak meg, ami kútjáról és arról híres, hogy Lourdestől (ahol Szűz Mária számtalanszor megjelent Szent Bernadettnek, és ahol a forrásvíz gyógyító erővel bír) csak néhány kilóméternyire található. Útjuk kínosan telik, és az eltöltött napok alatt hol egyiknek, hol másiknak nem akaródzik beszélni arról a kialakult helyzetből, hogy Ő szerzetes, mégis Pilarral szeretne élni. Pilar alapvetően nem szerelmes Belé, de Ő olyan szépen és meggyőzően beszél, hogy a lány néhány nap alatt teljesen átalakul, gátlásait, görcsös ragaszkodását korábbi életéhez levetkőzi. Ő elmondja Pilarnak, hogy egész életét végig kísérte az az érzés, hogy mennyire szereti a lányt, ez elől a szerzetesi rendben próbált megnyugvást találni, de egy napon egy idős hölgy meghalt és halála előtt házát a szerzetesrendnek ajánlotta. Mikor elment oda látta, hogy olyan könyvek és lemezek vannak ott, amik az Ő kedvencei, és a berendezés minden olyan, amit Pilarral eképzelt: ezért kért engedélyt a rendfőnöktől, hogy felkereshesse. Pilarban lassacskán szerelem lobban Ő iránt, olyan vad, őrjítő, de a fentebb említett akadály miatt nem meri magát teljesen átadni neki. Egy este Pilar és Ő részt vesznek Lourdesban egy karizmatikus (a római katolikus vallás követőinek egy olyan csoportja, akik a Szentléleknek önmagukat teljesen átadva "adományokat" kapnak, pl. nyelveken beszélés, gyógyítás, stb.) szertartáson, mialatt Pilar megvilágosodik és átadja magát testestől-lelkestől Istennek és a szerelemnek. Az utolsó reggelen Ő eltűnik, és mikor a lány a keresésére indul, egy pappal találkozik, aki elvezeti ahhoz a helyhez, ahol Ő imádkozni szokott. Ezidő alatt elmesélte a ház történetét és azt, hogy Ő a gyógyítás adományával bír: képességét Szűz Máriától kapta, aki tanaik szerint Isten női arca, egy Istennő, aki a vízben jelenik meg. És persze a legfontosabb körülményt: ha Ő a lányt választja, akkor a gyógyításról le kell mondania (meg is jöttünk a nagy döntéshez). Pilar a hegyen látja imádkozni Őt, és érzéseivel küzdve elmegy gondolkozni, hogy hogyan legyen a továbbiakban, bírná-e ő az életet egy gyógyító oldalán, szerelme erős-e annyira Ő iránt, hogy le tudjon róla mondani a szentebb cél érdekében. Mindkettejük nagy elhatározás előtt áll, döntésüket megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet! A regény egyébként tele van bibliai idézetekkel, tanokkal, utalásokkal, és a szerelmes vívódás közepette végülis Pilar Istenhithez való visszatérését követhetjük végig. Egyébként egyes szám első személyben, naplószerűen meséli el az eseményeket. Megmondom őszintén, nem tudtam eldönteni, hogy annak drukkoljak, hogy Ő maradjon gyógyító, vagy annak, hogy házasodjanak össze. Egyébként egy érdekesség (ami benne is van a történetben) hogy a könyv címe egy zsoltár első sora, csak ott nem a Piedra folyó szerepel benne, hanem Babilon folyóvizei. És ami még érdekes, hogy a legenda szerint a Piedra folyóba bármit beledobsz, varázslatos módon mire lesüllyed az aljára, kavics lesz belőle. Legyen az papír vagy levél, könnycsepp, bármi.  

Nos, hát megmondom őszintén, nagyon nehéz volt belefognom ennek a regénynek az ismertetésébe, mert egyszerűen nem tértem magamhoz, mióta befejeztem. Első körben a legkevésbé sem erre számítottam. Igazából ez volt az első Coelho regényem, és mindenki annyira el van tőle ájulva, ezért valami nagy durranást vártam. Ehhez képest nagyon mély témáról szól ugyan, mégis olyan furcsa az egész, a téma, hogy összesen egy szereplőnek volt neve, ez a nyers megfogalmazás és az, hogy kb másfél oldalanként új fejezet kezdődik.... Hát nem tudom, lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de bennem nem úgy hagyott mély nyomot ez a történet, ahogy kellett volna. Mondjuk folyamatosan a fejemben van az biztos, sokat gondolkozom rajta, ez is egy fajta megérintés. Én azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a hihetetlen mély spirituális utazásokat, az érdekes történeteket, a megtéréseket, a vad örjöngő szerelmet, és azt, ha ezek mind egy-egy regényben egyesülnek. És az, hogy nekem személy szerint nem nyerte el a tetszésemet, nem jelenti azt, hogy rossz, úgyhogy aki szereti Coelho műveit, az semmiképpen se hagyja ki, viszont aki most akarja elkezdeni olvasni Coelhot, az ne ezzel kezdje. 

Jó olvasást kívánok!