Stephen King: A ragyogás című regénye talán a legismertebb az író rengeteg műve közül. Én is számtalan regényt olvastam már Stephen Kingtől, de szerintem ez a legzseniálisabb mind közül. Megvan benne minden, ami egy horrort igazán élvezhetővé tesz: mérhetetlenül izgalmas, ideg- és hátborzongató, félelmetes, de mégsem olyan olcsón-véresen undorító, mint a mai horrorfilmek többsége. Mélyen a zsigerekre hat és olyan részletesen leírt helyszínek és szereplők jelennek meg benne, hogy az olvasó szó szerint ott érzi magát a szereplőkkel a cselekmény velejében. Sokakban felmerül, hogy miért pont a "Ragyogás" címet adta az író a regénynek - tartsatok velem, és megtudjátok, hogy miért.
Stephen Edward King 1947. szeptember 21-én született, és korunk legolvasottabb írójaként tartják számon. Megszámlálhatatlan mennyiségű művét a világ legtöbb nyelvére lefordították, számos regényéből film is készült. Már gyermekkorában történeteket írt, de nyomtatásban csak 19 éves korától kezdve jelentek meg hosszabb-rövidebb elbeszélései. A hírnevet a Carrie című regénye hozta meg neki 1974-ben. 1977-ben családjával Boulder városába (Colorado állam) költözött és írta meg A ragyogást, ami rögtön bestseller lett. (Senki se lepődjön meg, ha ez a városnév a későbbiekben visszaköszön) Állítólag a történet ihletője egy Colorado állambeli szellemjárta szálloda, amelyben az író egy éjszakát eltöltött. A nyomtatásban is megjelent műveinek száma nagyjából 100 darab körül mozog. Érdekesség még, hogy felesége is író, és három gyermekéből kettő szintén írói pályára lépett. Stephen King, mikor arról kérdezgették, hogy honnan támadnak ilyen horrorisztikus ötletei, viccesen csak annyit felel, hogy "Pedig volt gyerekszobám".
Na de miről is szól A ragyogás? A történet főszereplője Danny, egy ötéves kisfiú, aki egy olyan különleges képességgel rendelkezik, hogy mindig tudja mire gondolnak a környezetében lévők, és van egy "képzeletbeli barátja" Tony, aki sokszor a jövőt is megmutatja neki. Danny anyukájával és apukájával él, nagyon szerény körülmények között. Megtudjuk a bevezetőből, hogy Danny apja, Jack alkoholista, és bár közel két éve nem iszik alkoholt, súlyos elvonási tünetei és dührohamai vannak. Emiatt munkáját is elveszíti, és nehéz körülmények között élnek, a válást fontolgatva. Jack egykori ivócimborája résztulajdonosa a Colorado államban található Panoráma Hotelnek, és egy bentlakásos gondnoki állást ajánl neki a szállodában a téli időszakra, amikor a szálloda behavazódik és nincsenek vendégek.
Az állás elfogadása óriási lépés a családnak, mert a hegyekben novemberben leesik a hó, és májusig nem lehet kijutni onnan, se orvos, se rendőr, senki sem jár arra, aeroszánon kívül semmilyen járművel nem közelíthető meg a Panoráma. Teljes elszigeteltség és egymásrautaltság időszaka ez a fél év. Anyagi helyzetük miatt el kell fogadniuk az állást, és beköltöznek a szállodába. Dannyt folyton furcsa látomások és rémálmok gyötrik, rettenetesen nem szeretne a szállodába költözni, de tudja, hogy nincs más lehetősége apjának, akit szinte Istenként imád. A beköltözésük napján találkoznak a szálloda séfjével, Dickkel, aki észreveszi Dannyn, hogy ragyog (merthogy ő is) és figyelmezteti, hogy a szállodában gonosz dolgok vannak, de nem bánthatják őt. A ragyogást telepatikus és jövőbelátási képességként definiálják, ezáltal Danny nyitott olyan túlvilági dolgokra, amikre az átlagemberek nem.
Eleinte minden rendben van Danny rémálmait leszámítva, a család újra egybekovácsolódik és a hó leeste előtt számos alkalommal ellátogatnak Boulderbe (!!!) és Sidewinderbe könyvtárba, boltba, gyógyszertárba; bár Jacknek nagyon hiányzik az alkohol, megállja, hogy igyon. Új szenvedélye van: a szálloda pincéjében talált iratokat, albumokat tanulmányozza és könyvet akar írni a Panoráma mocskos, gyilkosságokkal és fekete ügyekkel teli múltjáról. A történet folyamán apránként kiderülnek olyan események, amik meghatározzák Jack viselkedését: az alkoholista apa, a titokzatos baleset és az agresszív viselkedés lidérces álmokként kísértik őt, ezért minél inkább beleássa magát a Panoráma múltjába.
A hó leeste előtt egyre több furcsa dolog történik: Dannyt váratlanul darazsak csípik meg, a sövényállatok sincsenek annyira a földbe gyökerezve, mint kellett volna, és a 217-es szobában lakóra is ráférne egy kiadós fürdés... Nem lövöm le a poénokat, mert pontosan ezektől lesz olyan jó a regény, amilyen, mindenesetre ezek azok a pillanatok, mikor az olvasó már a körmét rágva, minden idegsejtjével azt szuggerálja, hogy van még remény, meneküljetek!!!
Direkt nem írok spoilereket, csak ennyit: a történet végén elszabadul a pokol, a szálloda életre kel és mindent megtesz azért, hogy elérje a célját. Hogy milyen célt és pontosan milyen eszközökkel? Olvassátok el, és megtudjátok. Megéri, mert nagyon jó, letehetetlen. Fokozatosan borzolja a kedélyeket, aztán elaltatja a gyanakvást, hogy az újabb és újabb váratlan események hatására már minden gondolata az embernek akörül forogjon, hogy miért nem menekülnek, fussanak, rohanjanak, sőt miért mentek oda egyáltalán? És mindezt úgy, hogy közben nem fordul fel a gyomrunk.
Tényleg nagyon melegen ajánlom mindenkinek, aki szereti a horrort/thrillert és szeretné most az egyszer a saját fantáziájára bízni a leírtak megvalósítását. A filmváltozathoz csak annyit fűznék hozzá, hogy Jack Nicholson valóban fantasztikus színészi tehetségéről tesz benne szert, de a történet szerteágazó mivolta miatt a fim csak akkor érthető meg teljesen, ha valaki elolvasta a könyvet.
Aki kedvet kapott hozzá, hogy elolvassa, és tetszett neki, mindenképpen olvassa el Stephen King: Állattemető című könyvét is, garantált borzongásban lesz része!
Jó olvasást kívánok!
