Elizabeth Gilbert: Hűség című műve a nagysikerű Ízek, imák, szerelmek folytatásaként határozható meg. Aki emlékszik még, Liz Balin belehabarodott egy Felipe nevű férfiba, a történet az ő kapcsolatuk további alakulását mutatja be. Műfaját tekintve nehezen határolható be a mű, az irónő többször kiköti, hogy ez nem egy regény, és ezt én is alá tudom támasztani, némi cselekménnyel tarkított értekezésnek nevezném inkább. Dióhéjban a házasságtól, mint törvényes intézménytől óckodó Liz, az írónő tépelődését követhetjük végig, aki zátonyra futott házassága után nem akar újraházasodni, de az élet közbeszól, és mégis meg kell tennie ezt. Hogy mi sül ki ebből? Tartsatok velem, és elmondom. 

Elizabeth Gilbert életéről a korábbi bejegyzésemben olvashattok részletesebben. Annyit azért elmondanék, hogy Hűséget 2009-ben írta meg. Bár eleinte nagy sikere volt, messze nem uralta a bestseller listákat olyan sokáig, mint az Ízek, imák, szerelmek. 

Hogy miről szól valójában ez az elbeszélés? A történet fonalát ott vesszük fel, hogy Liz és Felipe megkezdték a "boldogan élnek, míg meg nem halnak" korszakukat Philadelphiában egy családi házban, ahova utazgatásaik után mindig visszatérnek. Az Amerikai Belbiztonsági Hivatal egy alkalommal nem engedi be Felipét Amerikába, mert túlságosan gyanúsnak tartják, hogy a férfi 90 napig Amerikában tartózkodik, majd kiutazik, és néhány nap elteltével újabb 90 napot tölt el az országban,  amit sokszor megismételt az elmúlt két évben. Felipét természetesen letartóztatják, majd hazaküldik Ausztráliába. A baj ott kezdődik, hogy Felipének már semmije sincs Ausztráliában, és közös életüket is Amerikában képzelték el, ezért egy ügyvéd segítségét kérik, aki azt tanácsolja, hogy házasodjanak össze - ezáltal Felipének nem kell többet megszakítania az amerikai tartózkodását és békében élhetnek. A nők többsége ilyenkor fellélegzik (főleg, ha már régóta esedékes lenne egy lánykérés) de Liz kétségbe esik, hiszen zátonyra futott házassága után a legkevésbé sem szeretne újra házasságot kötni. 

A történet azt a  nagyjából 10 hónapnyi tépelődést és utánajárást mutatja be, ami Felipe kitoloncolása és a bevándorlási hivatal által kitűzött meghallgatás között telik el. Mivel nem akartak távkapcsolatban élni, ezért ezalatt a 10 hónap alatt a pár Ázsiában utazgatott, az egyre növekvő feszültséggel és hontalanság érzésével küzdve. Ezalatt az utazgatás alatt Liz számtalan népcsoporttal találkozik, és mivel meggyőző érveket keres a házasságra, mindenkivel erről beszélget, próbál belelátni más népek házassági szokásaikba.

Megismerhetjük a Hmong népcsoport esküvői szertartásait és párválasztási szokásait, és a laoszi "leuk" vágyait a gazdag amerikai férjekről. Olvashatunk tartalmas gondolatokat, tanulmányrészleteket az őskereszténység és a mai kereszténység házassághoz való viszonyáról, de egyéb vallások, mint például a buddhizmus és a cölibátus kapcsolatáról is. Természetesen a házasság feminista megközelítése sem maradhatott ki a szórásból, hiszen sokan úgy tartják, hogy a házasságban a nők elnyomása teljesen elfogadott és létező probléma, és az írónő semmiképpen sem szeretette volna kitenni magát ennek. Megismerhetjük Liz anyjának, nagyanyjának a házasságát is - mindkét nő számára a házasság óriási lemondások sorozatával járt, mégis életük legboldogabb időszakaként és legjobb döntéseként definiálták azt. És természetesen az azonos neműek sem maradhattak ki a szórásból, akik bármit megtennének azért, hogy kapcsolatukat törvényessé tehessék - ellentétben a heteroszexuális párokkal, akiket lassan teljesen hidegen hagy a házasság intézménye. Végül a hatalom (állam) és a házasság viszonyáról írt konzervatív tanulmányban foglaltak keltik fel leginkább az érdeklődését: nincs az a hatalom, ami uralkodni tud egy férfi és egy nő által kialakított meghittségen, azok a kis szokások, az a bensőséges viszony, amelyek az idő múlásával kialakulnak, kívülről irányíthatatlanok, mert ez az az életforma a legtökéletesebb mindközül. Hogy végül Liz újra házasságra adja-e a fejét, megtudhatjátok a könyvből :)

Őszinte leszek: nagyon megoszottnak éreztem magam ettől a könyvtől. Alapvetően nagyon jó ötletnek tartom, hogy valaki a házasságról írjon könyvet, de ami nem tetszett, hogy nem tudom, mi célja volt azzal az írónőnek, hogy ezeket leírta. Az alapsztoriból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ez a nő boldog, őrülten szerelmes, minden stimmel az életében ezzel a férfival, kölcsönösen boldoggá teszik egymást. Ez szerintem, aki évek óta házasságban élek, alapvetően elegendő lenne ahhoz, hogy összeházasodjanak, vagy legalábbis ne verje ki a szereplőket a hideg veríték a házasság gondolatától. Mégis, az írónő végig úgy szenved, mintha minimum a vágóhídra küldenék, nem pedig csak össze kellene házasodnia azzal az emberrel, akit szeret. És éppen ezért, hogy magát meggyőzze, képes tanulmányokat elolvasni, válási statisztikákat végigszámolgatni, és az ázsiai törzsek lakóit a legbensőségesebb titkaikról és szertartásaikról faggatni, ahelyett, hogy a leendő férjével osztaná meg félelmeit. (Vagy amennyiben ez megtörtént, a könyvből kimaradt) És mindig újabb és újabb érveket hoz fel a házasság ellen, majd egy olyan bagatel érvvel sikerül meggyőznie magát, ami szerintem a legkevésbé érdekli a házasuló feleket - az államhatalom és a házasok viszonya. Lehet, hogy ez az írónő alapvetően "lázadó" jelleméből fakad, hogy ez segíti őt a lelki megnyugváshoz, nem tudom. Mindenesetre nem tudtam eldönteni, hogy ezzel az elbeszélésével motiválni, vagy demotiválni akarja az olvasókat. Másrészről viszont nagyon szeretem Elizabeth Gilbert stílusát, olyan elragadóan ír, hogy szinte én is ott vagyok vele az utazásai során, mégis kicsit úgy éreztem, hogy túlgondolta ezt az egész témakört. Nagyon tetszett viszont a sok anekdota és történet, a különféle tanulmányokból kiemelt információk pedig érdekesek és esetenként hasznosak is. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a házasság témája, vagy kíváncsi, miként alakult a nagyon szerelmes Liz és Felipe története az Ízek, imák, szerelmek után.

Jó olvasást kívánok nektek, írjátok meg a véleményeteket, hogy hogy tetszett!