Kedves Olvasóim!
R. Nagy Dorina vagyok, és naaagy szeretettel ajánlom figyelmetekbe a blogomat, amelyben szeretnélek benneteket megismertetni híres és kevésbé híres, klasszikus, vagy éppen modern művekkel. Gyerekkorom óta nagyon szeretek olvasni, több szász könyvet olvastam már el, és minden egyes könyv után úgy érzem, hogy több lettem. Nemcsak a szókincsem gyarapodott, kicsit olyan, mintha egy rövid ideig más életét élném: olyan helyeken járok, ahol még soha, és olyan érzéseket érzek át, amiket ezelőtt még nem. Minden könyv végigolvasása után kicsit úgy érzem, mintha egy barátot (vagy akár többet) veszítenék el, mégis nagy örömmel tölt el, hogy a részese lehettem. Mikor olvasunk, a képzeletünk szárnyal, mindennapi gondjaink elől elbújhatunk egy erdő fái, egy kastély falai, vagy épp egy másik ember gondolatai mögé.
Bízom benne, hogy sokak tetszését elnyeri majd ez a blog, és a segítségével kicsit könnyebben eligazodtok majd a könyvek között: hiszen manapság minden könyv borítója színes, figyelemfelkeltő, de sosem lehet tudni, hogy mi rejlik benne.
Mivel az olvasás hosszabb-rövidebb időt vesz igénybe, a bejegyzések megírásának ideje is ettől függ, úgyhogy kérlek legyetek türelemmel, nem maradtok könyvismertető nélkül. :)
Jó szórakozást kívánok!
Dorina