Szabó Magda: Disznótor - Kígyómarás című könyve variációk egy témára: egy kisregény és egy színdarab található benne, amiknek ugyanaz az alaptörténete, és csak nüanszokban térnek el egymástól. A szereplők, a cselekmény és a végkifejlet is ugyanaz, de a színdarab néhány információval azért kiegészíti a regényt, hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó minél jobban bele tudjon helyezkedni a cselekménybe. Tartsatok velem és ismerjétek meg ezt a nem mindennapi helyzetet egy szappanfőző család életében!
Szabó Magda életéről már írtam nektek a Szabó Magda: Für Elise című regényét ismertető bejegyzésemben, ami meglehetősen régen volt, ezért újra megosztom veletek. Ez persze ne tántorítson el benneteket attól, hogy elolvassátok azt is, hiszen abban az életrajzi művében ennél jóval bővebben ismerhetjük meg élete mozzanatait. Szabó Magda 1917-ben, Debrecenben született magyar író, költő, műfordító, aki munkássága elismerése gyanánt Kossuth-díjat is kapott. Már egészen gyermekkorától kezdve írt és költött, de első regényét csak 1958-ban adhatta ki (politikai és egyéb okok miatt) amely rögtön nagy siker lett. Azokban az években, míg könyveit nem adták ki, tanárként dolgozott, emellett a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. Írói munkássága mellett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapítása is az ő nevéhez fűződik. 1947-ben Szobotka Tiborral házasodott össze, gyermekük sosem született. Az Ajtó című regénye olyan nagy sikernek örvendett, hogy 2015-ben felkerült a The New York Times 10-es bestseller listájára. Szabó Magda nagyon termékeny író volt: élete folyamán közel száz művet írt, ebből többet meg is filmesítettek - a Für Elise-t (utolsó regényei egyikét) 2002-ben adták ki. Jelen kisregényét és színművét 1960-ban írta. Számos díjat és elismerést kapott hosszú élete során, melyeknek felsorolása olyan hosszú időbe telne, hogy ezeknek egyéni megismerését inkább rábízom a kedves olvasóra. A halál 2007-ben, 90 éves korában, olvasás közben érte.
Kezdjük a Disznótorral. A főszereplőnk egy tanító, Tóth János, aki egy elszegényedett szappanfőző család legidősebb gyermeke. A tanító másik két testvérétől és a család többi tagjától is hatalmas nagy lemondásokat követelt az, hogy őt kitaníttatták, de mivel nagyon szeretik, ezért efölött mindenki szemet húny. Viszont ami felett senki sem tudott elsiklani, hogy János felesége, Paula, és nagynénje, Klárika néni az esküvő előtt csúnyán megalázták az egyszerű szappanfőző család tagjait, ezért János 26 éve nem beszélt édesanyjával és testvéreivel. Ez a cselekmény háttere, de megmondom nektek őszintén, ezt körülbelül a kisregény közepe-vége táján sikerült csak összeraknom. Elég elvont maga a "narráció" is: a család minden tagja szemszögéből ismerünk meg egy-egy jelenkori vagy múltbéli részletet, E/3-ban elbeszélve, de ezekben a fejezetekben is hol ez, hol az emlékezik vissza, szóval kusza na. A jelenkor időpontja 1955., helyszíne pedig egy magyar kisváros. A tanítónak szól a felesége, hogy hívja meg a másnapi diszínótorra Szalay Gábor doktorurat is, aki a feleség, Paula családjával együtt nevelkedett gyermekkorától fogva. Ennyi, semmi több, egy telefonhívásnak kellene megtörténnie, ebből, és az aznapi újság egyik vezető cikkéből indul ki ez a visszaemlékezős, meglehetősen váratlanul végződő történet. A cikk tartalma pedig nem más, minthogy a híres szappanfőző család, a Tóthék, több, mint harminc éve bezárt szappankészítő boltját újranyitják a Sas téren. Ennek hírére János elmegy a szülői házhoz, ahol özvegy édesanyja (mikor a kedves papa elesett a háborúban, a család elszegényedett) egyedülálló, csonka karú húga, Sára; és öccse, Sándor, és annak felesége, Iboly élnek. Sáránál nem nyer szeretetteli fogadtatást, a nő visszaemlékszik arra, hogy mind tanulmányairól, mind házasságáról le kellett mondania öccse taníttatása végett. Ezzel párhuzamosan bepillantást nyerhetünk Paula családjának múltjába is: öccse, Győző, aki egy véletlen baleset miatt csonka hangszalagokkal kell, hogy megértesse magát; Veronka húga, aki meghalt idejekorán; és megismerhetjük a három árvát nevelő Klárika nénit és kiolthatatlan szerelmét, melyet Szalay Gáborka édesapja iránt táplált a vénlánysorban maradt nő. És persze ott van János felesége is, Paula, aki Szalay Gábor doktor mellett dolgozott a klinikán; lányuk, a szándékosan vénkisasszonyként élő Andrea, aki mélységesen megveti apját; és a szellemileg kicsit elmaradottnak tűnő, de nagyon jó lelkű kisfiúk, a 13 éves Anti is. Meglehetősen kevés a párbeszéd ebben a kisregényben, mégis, ha nagyon figyelmesen olvassuk, egyre inkább világossá válik, hogy mi folyik a háttérben: Paula, egy szívtelen, kemény nő, akit életének történései és élete vágyának ellehetetlenülése formált olyanná, amilyen, a mételyezője és megmérgezője az egyszerű tanító életének. Ebből az egyszerű disznótoros meghívásból aztán egy rendkívül váratlan dolog kerekedik ki: János olyan titkot fedez fel feleségével kapcsolatban, amelyet aztán nem biztos, hogy meg is tud emészteni. Vajon megtartásra kerül a disznótor másnap reggel?
A Kígyómarás ezzel szemben egy színdarab, ahol persze a díszletek és a jelmezek elkészítése céljából némi helyzetleírásnak is beillő instukciók is vannak, mégis a legnagyobb része párbeszéd. Éppen ez a zseniális benne, hogy a kettő együtt alkot egy egészet, mégis külön-külön is érthető és élvezhető is. A cselekmény ugyanaz, ennek a házaspárnak és családjaiknak viszonyát mutatja be: a szereplők beszédmódjával és szóhasználatával érzékelteti a vagyoni és műveltségbéli különbségeket is. Icipici változtatások vannak a kisregényhez képest, de a lényeg egy és ugyanaz: János képe végül visszafordul a szülői ház falán. Hogy mit jelent ez, megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!
Őszinte leszek: a fentebb taglalt "narrációk" miatt az elején egyáltalán nem volt számomra világos, hogy pontosan miről van szó, és emiatt nem is tetszett, meglehetősen nyögvenyelősen olvastam, már majdnem félbe is hagytam. Aztán sikerült felvennem a fonalat, és onnantól kezdve nagyon is érdekelt, bármennyire is elvontnak tartottam ezeket az ugrabugráló E/3. személyű elbeszéléseket. A Kígyómarás pedig már kifejezetten élvezetes volt, kicsit olyan érzés, mintha "bepillanthattam volna a kulisszák mögé". Nem mindennapi történet ez (vagy inkább túlságosan is az) ahogy az a forma sem, amiben az írónő ezt az olvasó elé tárja. Szabó Magdát nem lehet nem szeretni, a csattanó és a színdarab is kárpótolt az elején átélt összezavarodottság érzésért. És persze a kor, az élethelyzetek mind-mind életszerűek, átélhetőek, tele vannak érzelemmel, nagyon is valóságosak. Biztos vagyok benne, hogy ismert egy ilyen embert, aki hasonló helyzetben volt, és ez adott neki ihletet. Szeretem, ahogy bemutatja azt a kort, ami a mai ember számára már elképzelhetetlen, de Szabó Magda könyveinek lapjain ezek megelevenednek. Én szívből ajánlom mindenkinek elolvasásra, aki szereti az írónőt, annak pedig egyenesen kötelező.
Jó olvasást kívánok!
