Chuck Palahniuk: Harcosok klubja című regénye egy meglehetősen furcsa világba repíti az olvasót, ahol csak a fejünket kapkodjuk, hogy mégis mi a csuda történik a főszereplő körül. Előre leszögezem, hogy nem egy könnyű olvasmány, mindennapjaink egyik komoly témáját és annak egyik, különösen szélsőséges következményét taglalja. Tartsatok velem és ismerkedjetek meg egy név nélküli fiatalemberrel és rendkívül különös klubtagságával, de ne feledjétek: az elsődleges szabály az, hogy senkinek egy szót sem a harci klubról!

Charles Michael Palahniuk foglalkozását tekintva amerikai szatirikus regény- és újságíró. Felmenői Ukrajnálból származnak, de 1962-ben ő már Amerikában született. Szülei viszonylag korán elváltak, két testvére van, gyeremkkoruk nagy részét a nagyszüleikkel töltötték. Az egyetemet Oregonban végezte, újságírói diplomát szerzett. Foglalkozott rádiózással és számtalan újságcikket írt a helyi lapokba; mindemellett dízel kamionok szerelésével foglalkozott egészen 1988-ig. Ezt követően ingyen vállalt munkát egy hajléktalanszállón, ahol gyógyíthatatlan- és mentális betegségben szenvedő emberekkel foglalkozott - mindezt azért, hogy kezdjen valami értékeset az életével. Csoportos terápiákat szervezett ezeknek az embereknek, de egyik "páciense" halála után feladta ezt a munkát. Belépett a Kakofónia Társaságba, melynek azóta is tagja, és amely voltaképpen a Harcosok klubjára is nagy mértékben rányomta a bélyegét. Egyébként több helyen is találtam infót azzal kapcsolatban, hogy az író papnak készült, de ennek feltétele az volt, hogy végezzen jótékonysági munkát, melynek keretein belül egy kórházba került, ahol rákapott a vérre meg a nyugtatókra (nem tudom, hogy lehet rákapni a vérre, de nekem a gondolatától is felfordul a gyomrom) így nem annyira lett pap. Ez a Kakofónia Társaság pedig valami radikálisan szélsőséges nézeteket vallanak a társadalom konzervatív értékeivel szemben. Ennél többet nem találtam róla, csak azt, hogy Portland-ben működik, és aki elolvassa a könyvet, az nagyon sok hasonlóságt fog felfedezni a társaság és később a harci klub elfajult verziója között. Harmincas éveiben kezdett el írni, de első regénye sosem került kiadásra (bizonyos részei beleépültek a Harcosok klubjába) második regényét pedig egyik kiadó sem volt hajlandó kiadni, mert annyira felkavaró volt. Ami egyébként nagyon furcsa, mert az író stílusát minimalistának titulálják (mondjuk nem bonyolítja túl, az fix, a főszereplőnknek még neve sincs...). Harmadik regénye, a Harcosok klubja, mindenki nagy meglepetésére 1996-ban kiadásra került, de igazá híres akkor lett, mikor a filmváltozat elkészült belőle (aki még nem látta, nézze meg). Az írót egyébként nem kímélte az élet, 1999-ben apját és annak élettársát a nő volt élettársa lelőtte, mindketten meghaltak, ennek a tragédiának a feldolgozását a Lullaby című regényből ismerhetjük meg (az élettárs Chuck korábbi csoportterápiás foglalkozásának aktív résztvevője volt, így hozzá is szoros viszony fűzte). Palahniuk egyébként 2003-ban "coming outolt" egészen addig titkolta homoszexualitását. Az író elítéli a modern fogyasztói társadalom minden okozatát, következményét, vonzatát és velejáróját, ez ebben a könyvben teljes mértékben megfigyelhető. Mint említettem, írói stílusát nagyfokú minimalizmus jellemzi, ezzel is közelebb akarja vinni mondandóját a hétköznapi emberhez. Jellemző még műveire, hogy a jelennel nyit egy ütős kép erejéig, majd az egész könyv a múltban indul, végig a nyitó pillanatig (én mondjuk ezt nem szeretem, mert minden izgalmas résznél tudom, hogy úgysem fog meghalni az illető, mivel az elején ott volt - de ez a pasi még ezután is tud meglepetést okozni, szóval elég izgalom jut az olvasónak még így is). Sok kortársa "sokk-írónak" tartja őt, nihilistának: elmondása szerint azonban csak romantikus (szerintem meg kattant...). Elég sok regényt írt (attól függetlenül, hogy nem nagyon ismert a többi) ezek közül szinte mind megjelent magyarul is, és a Cigányutat meg is filmesítették. A Harcosok klubjának folytatásaként pedig képregényt írt. Rajongói 2003-ban dokumentumfilmet forgattak az író életéből. 1997-ben két díjat is bezsebelt a Harcosok klubjáért, viszont bestseller sosem vált a könyvből.  

A történet eléggé furcsa és számomra néhol kicsit követhetetlen volt, ám a csattanója megéri a megtett utat. Maga a cselekmény azzal indul, hogy egy férfi áll egy 190 emeletes épület tetején, aminek, ha minden igaz, egy bomba ketyeg a szívében; és mindeközben egy Tyler Durden nevű fazon pisztolyt nyom a szájába és arról szónokol, hogy a halál csak a kezdet - és visszaszámlálás tíztől. Elég izgin hangzik, nem igaz? A főszereplő (egyben narrátor is) egy férfi, akinek a neve nem hangzik el sehol, semmilyen formában, kb 25 év körüli átlagos férfi, átlagos munkahellyel, ahol átlagosan halálra hajtják. Biztosítási kárszakértői (autóbaleseteknél) munkájából kifolyólag rengeteget utazik, és már követni sem tudja az időzónákat, meg hogy hol, mennyi idő van éppen. Elképesztő mértékű álmatlanságtól szenved, melyen az segít csak, ha különféle önsegítő terápiás csoportokba eljár, mintha ő is az adott betegségben szenvedne, és ott jól kisírja magát. Jár hererákban, végbélrákban, leukémiában és mindenféle gyógyíthatatlan betegségben szenvedőkhöz, ám egyszer meglát egy nőt, Marla Singert, aki ugyanezt a "hobbit" űzi mint ő, és rájön, hogy zavarában már nem tud sírni, mert szégyent érez a nő előtt. Megpróbálnak kompromisszumot kötni, hogy ki melyik eseményre járjon, beosztást készítenek, mert ennek a férfinak egyedül ezek a kiadós sírások segítenek rohanó életén és álmatlanságán. Többnyire akkor alszik csak, mikor repül, sokszor már azt sem tudja hol van és mit csinál, így találkozik Tyler Durdannel is, mikor a tengerparton ébred. A pasi mozigépész és van benne valami lázadó szellem, ami megfogja főszereplőnket. Egyik üzleti útjáról hazaérve főhősünk (kéne neki valami név...) meglepve konstatálja, hogy lakása, a csodás, designer bútorokkal berendezett, ám kicsit kevéssé otthonos lakása porig égett, a biztosítási ügynök és a rendőrség pedig nagyon-nagyon szaglászgat az ügyben. Újdonsült barátjához, Tylerhez költözik annak Paper Streeti lakásába. Beköltözése estéjén egy bárban eltöltöttek néhány órát, sörtől mámorosan Tyler megkérte főhősünket, hogy üsse meg tiszta erejéből, kímélet nélkül. Így alakult meg a harci klub, melynek legelső szabálya, hogy senkinek egy szót sem róla. A lényeg, hogy összegyűlnek a férfiak egy helyen, általában bárok pincéjében, és félmeztelenül laposra verik egymást, de tényleg rommá, és így vezetik le a feszültséget. Egyre több bevert képű férfi van a főszereplő környezetében, aki elkezdi átértékelni a világot, a munkáját, a főnökét, és egyre inkább felveszi Tyler lázadó mentalitását, és egyre több, soha begyógyulni nem látszó sérüléssel jár be dolgozni. Emellett Tyler több helyre is elviszi őt dolgozni, ahol pl. gazdag embereknek szolgálnak fel ételt és azzal mindenféle gusztustalan dolgot művelnek, vagy mesékbe vágnak be pornográf képeket abban a moziban, ahol a férfi dolgozik. Ezek a dolgok eléggé elfajulnak, a fájdalomtól megedzett "lázadók" igazából megzsarolnak mindenkit, sőt, egy környezetvédelmi referens meg is hal. A legundorítóbb dolog a szappanbiznisz, amit elkezdenek csinálni: gazdag nők leszívott zsírjából szappant főznek és azokat ugyanezeknek a nőknek drágán eladják.. Közben persze Marla és Tyler összejönnek, és főhősünk ezt tétlenül nézi. Az egész országban elterjed a harci klub, és Tyler létrehozza a Nemezis tervet, melynek célja a világ jelenlegi állásának megdöntése - minden értelemben. Rengeteg ember jelentkezik, a Paper Streeti albérletből szappanfőző hadiszállás lesz (néha nitroglicerint is kotyvasztanak) és a környezettudatosság mellett a fél város romba döntése is szerepel a teendők között. Főhősünk nem bírja ezt a kialakult helyzetet meg a sok fekete ruhás pasit, aki a lakásukat főhadiszállássá változtatta, és az eltünt Tyler keresésére indul államokon és időzónákon át. Minden harci klubba bemegy és őt keresi - ám kétkedő tekinteteken kívül másra nem akad. Hogy megtalálja-e barátját főhősünk, megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!

Megmondom őszintén, nekem ez a könyv nem volt nagy meglepetés, mivel már láttam a filmet, utána találtam csak rá a regényre. Elég hamar végeztem vele, mert meglehetősen vékonyka, de inkább ezt a férfi olvasóknak ajánlom, mert viszonylag sok gyomorforgató, gusztustalan, véres dolog van benne. Tényleg nagyon "minimál" stílusú az írás, kb. még gondolatjelek sincsenek benne, nem tudjuk, hogy néznek ki a szereplők, se név, se kor, semmi... A drága Jókai Mór tuti egy 400 oldallal megtoldaná az egészet. Nem ez lesz a kedvenc könyvem, pasis is és kicsit megbotránkoztató is, sötét is, meg véres, mint a fene. Viszonylag sok párhuzamot véltem felfedezni az író viselt dolgai meg a könyvben leírtak között, de ez érthető, fent is írtam, hogy életének eseményei hatással voltak a műveire. A film nagyon jó, láttam, tetszett, zseniális, érdemes megnézni, kb szóról-szóra ugyanaz, mint a könyv. A csattanója nekem nagyot szólt, főleg a filmben volt ez látványos, a vége pedig a könyvben kissé el van mosva (vagy már én aludtam el rajta, az is meglehet). Egyszer mindenképp érdemes elolvasni, sok olyan témát feszeget, ami mostanság aktuális és talán kevésbé radikális módszerekkel, de valahogy változtatni lehetne/kellene rajtuk. Inkább férfiaknak ajánlom, meg kevésbé galamblelkű hölgyeknek.

Jó olvasást kívánok!