James Patterson: Aki előbb meghal
2019. március 07. írta: R. N. Dorina

James Patterson: Aki előbb meghal

Egy megszállott férfi által elkövetett gyilkosságok hada borzolja a friss házasok kedélyeit

James Patterson: Aki előbb meghal című regénye egy rendkívül izgalmas és csavaros krimi. Egy elég nem mindennapi gyilkost és egy még különlegesebb nyomozót ismerhetünk meg a történet folyamán; ennek köszönhetően pedig olyannyira lebilincselő lesz a cselekmény, hogy az ember egy pillanatra sem tudja letenni a könyvet. Ismerkedjetek meg Lindsay Boxer rendőrnővel, San Francisco város rendíthetetlen nyomozójával és tartsatok velem, míg ezeket az elképesztő gyilkossági ügyeket próbálja felgöngyölíteni!

Aki olvasta a NYT Bestseller listájáról írt értekezésemet, annak esetleg szembe tűnhet, hogy ez a pasi csilliárd héten át vezette aktív éveiben ezt a rangsort, ezért is kaptam ihletet az egyik könyvének elolvasásához (amit egyébként nagyon nem bántam meg). Ennek köszönhetően elég sok infó van az író életéről, igaz angolul, de legalább nem felejtek. James Patterson 1947 márciusában született New York államban egy kisvárosban. Foglalkozását tekintve író és filantróp. Jó néhány könyvsorozatot, thrillert és romantikus regényt is megírt az évek folyamán. Könyvei több, mint 300 millió példányban keltek el világszerte, és ő volt az első író, akinek műveiből 1 milliónyi e-bookot is eladtak. Olyannyira keresett író, hogy 2016-ban már 3. éve vezette a Forbe's Magazin legjobban fizetett íróinak a listáját, elég tetemes vagyona van. Vagyonából elképesztő mennyiségű pénzt adományoz el iskoláknak, könyvtáraknak: célja az olvasás népszerűsítése és -megszerettetése (2015-ben ezért díjat is kapott). Szülei átlagos, dolgos emberek voltak, James pedig summa cum laude diplomázott angol irodalomból és nyelvből a Manhattan College és a Vanderblit University diákjaként. Egy ideig Ph.D. hallgatóként itt dolgozott, de később átpártolt J. Walter Thompson reklámügynökségéhez, ahol egészen nyugdíjazásáig alkalmazták. 1996-ban, nyugdíjba vonulása után kezdett csak el "teljes állásban" írni. Első regénye 1976-ban jelent meg, azt követően még 147 (!!) regényt írt meg és adott ki. Ebből 114 regénye került fel a NYT Bestseller listájára, ezáltal még a Guiness Rekordok könyvébe is bekerült, hiszen 67 alkalommal állt valamelyik regénye ennek a rangos listának az élén. Jelenleg is több könyvet ad el, mint Stephen King, Dan Brown és John Grisham együttvéve. 2008 és 2013 között ő volt a könyvtárakból leginkább kikölcsönzött művek írója (igen, van, aki ezt is figyeli). 2018-ban pedig saját, valódi bűnügyeken alapuló televíziós sorozatot indított. Számtalan díjat kapott mind a felnőtteknek szóló könyvei, mind pedig a gyerekeknek írt művei kapcsán; emellett megjelent a karaktere a népszerű The Simpsons sorozatban és a híres bűnyügyi sorozatban is, a Castle-ben. Patterson 2005-ben megalapította a James Patterson PageTurner-díjat azzal a céllal, hogy évente 100.000 amerikai dollárt adományozzon olyan embereknek/iskoláknak/vállalatoknak/egyéb intézményeknek, akik eredeti és hatékony módszereket dolgoztak ki a könyvek és az olvasás szeretetének népszerűsítésére. Persze számos más hasonló lépést is tett az olvasás népszerűsítésének érdekében (főleg a fiatalok körében) de ha mindet leírom, az egész bejegyzés csak egy nagy életút lesz. Kortársaitól meglehetősen sok kritikát kapnak művei és maga az író is, ennek ellenére mégiscsak ő az egyik legolvasottabb író a világon. Jelenleg feleségével és fiával Floridában élnek, idős kora ellenére továbbra is aktívan részt vesz az olvasás megszerettetésében. Az Aki előbb meghal című regénye 2001-ben jelent meg a "Női Gyilkosság Klub" sorozatának nyitó tagjaként (később a regény bemutatásakor kitérek rá, hogy mi is ez). Azt konkrétan nem sikerült kiderítenem, hogy volt-e ez is NYT Bestseller, mindenesetre 2003-ban filmet is készítettek belőle.

A történet San Franciscoban játszódik és a főhős egy nyomozónő, akit Lindsay Boxernak hívnak. Az első képünk róla az, hogy éppen az öngyilkosságot fontolgatja nagyon szomorú-képű kutyája társaságában. Nekem fel sem tűnt, hogy ez már az események után játszódik (nem tudom, hogy vagytok vele, de én a frissen elkezdett könyvek első oldalaira sosem emlékszem...) mindenesetre kapunk 1-2 morzsányi ízelítőt abból, ami ránk vár. A következő kép pedig már egy nászutas lakosztály és egy frissen házasodott fiatal pár szerelmes párbeszéde, akik épp a mézesheteikre készülődnek. Mivel krimiről beszélünk, nem árulok el nagy titkot, hogy ők lesznek az első áldozatok, Melanie és David Brandt. Haláluk nagyon csúnya - több késszúrás és nemi erőszak is szerepet kap ebben a rettenetes cselekedetben - olyanniyra, hogy még a sokat látott nyomozónőt is megrendíti. De még a helyszínelés megkezdése előtt főhősnőnk borzalmas hírt kap: évente esedékes kivizsgálásán kiderül, hogy egy rendkívül ritka, de annál súlyosabb betegségben szenved: nevét illetően Negli-féle aplasztikus anémia, ami a vérszegénység egy hardcore verziója. Persze nincs túl sok szép kilátás a gyógyulást illetően, ennek ellenére Lindsay beleveti magát a lehetséges kezelésbe és mindenekfelett a nyomozásba. A tetthely körül minden gyanús, legfőképpen egy zakó, ami olyan, mintha direkt lenne oda elhelyezve. A nyomozási helyszínre belóg egy Cindy nevű fiatal újságíró is,akivel Lindsay idővel barátságot alakít ki. Megismerhetjük még a boldog házasságban élő halottkémet, Claire-t, aki Lindsay legjobb barátja; és persze nyomozónőnk most kap egy új, a terepen zöldfülűnek számító társat is, a vonzó Raleigh személyében. És ami külön tetszett, hogy szinte rögtön megismerkedhetünk a gyilkossal is, akinek a neve Phillip Campbell, ennél többet viszont nem nagyon árul el róla az író. Mivel rengeteg embert kell kihallgatni és gazdag családból származó fiataloknak bárki lehet az ellenlábasa, Lindsay és nyomozó csapata nincs túl könnyű helyzetben. A gyilkos nem tétlenkedik sokáig, rövid időn belül újabb áldozatokat ejt: szintén szerelemtől és vágytól fűtött friss házasokat, Becky és Michael DeGeorge-t öli meg egy szőlőhegy tetején, rendkívül brutálisan és kompromittáló helyzetben közszemlére téve. A tettes ezúttal, mintegy szándékosan ismét, nyomot hagy maga után, egy szálat egy vörös pofaszakállból. Mivel ez már más államban történik, Lindsay sokat utazik és más hatóságokkal is együtt kell működnie, ami nem könnyíti meg a helyzetét. Számos összefüggés és ígéretesnek tűnő nyom között Lindsay egyre rosszabb híreket kap az orvosától: állapota romlik, cseppet sem javul, vörösvérsejtjei csak úgy fogynak. A harmadik gyilkosságot egy harmadik államban már magán az esküvőn elkövetik: a fiatal párral ugyanolyan csúnyán elbánik a tettes. Itt viszont olyannyira jól nyomoz a rendőrség, és Lindsay annyira jól tudja, hogy kell nyomást helyezni az elhunyt lány hozzátartozóira és barátnőjére, hogy meglesz a gyilkos. Mindez persze nem jöhetett volna létre a Női Gyilkosság Klub nélkül, melynek tagjai Lindsay, az újságíró Cindy, a halottkém Claire és Jill, a helyettes kerületi ügyész (aki nélkül a híres/hirhedt író Nicholas Jenks elfogása nem jöhetett volna létre). Rács mögött a gyilkos, Lindsay szerelembe esik és eredményei is javulnak, mégis felmerül a gyanú, hogy nem valódi tettes csücsül a rácsok mögött. Na de akkor mégis ki követte el ezeket a szörnyű bűncselekményeket? Megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!

Megmondom őszintén, nekem nagyon-nagyon tetszett ez a regény, olyannyira, hogy le sem tudtam tenni, kb 2 nap alatt kiolvastam. Nehéz volt úgy írni róla, hogy ne szóljam el magam semmilyen csattanóról, merthogy van belőle pár - még az utolsó oldalakon is meglephet minket az író. Az is tetszett, hogy belevitte a nyomozónő személyes szálát a betegséggel kapcsolatban, így nem csak a gyilkos megtalálása miatt izgulhatunk, hanem a főhős életéért is. Apró pici romantika is van a könyvben, de a legkevésbé sem az az "édes-nyálas" szóval aki nem szereti a love storykat, annak sem fog felfordulni a gyomra tőle. Van benne dráma is bőven, meg hát épp annyi erőszak, ami egy krimit krimivé tesz. Már értem egyébként, hogy az író miért vezette ilyen sokáig a bestseller listákat, ha ez a könyve, amivel nem került fel a NYT Bestseller listára, akkor milyen lehet az, ami igen? Nekem tényleg nagyon bejött ez a történet, annyi csavar és fordulat van benne, hogy ettől elképesztően izgalmas lesz. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a krimiket, mert egészen biztos vagyok benne, hogy az egyik kedvence lesz ez a regény!

 

Jó olvasást kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://azolvasasize.blog.hu/api/trackback/id/tr114661349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása