Audrey Niffenegger: Az Időutazó felesége című regénye műfaját tekintve romantikus sci-fi (de itt nem kell a Star Warsra gondolni rögtön, nem olyan típusú sci-fi) méghozzá szerintem a legeslegjobb, amit valaha megírtak. Történetünknek két főhőse van: Claire és Henry, akik kapcsolata a legromantikusabb tündésmese kategóriába tartozna, ha a férfinak nem lenne egy kis genetikai problémája. A cím elég sokat elárul a felállásról, de azért tartsatok velem és ismerjétek meg ennek a párnak a nem mindennapi életét!

Audrey Niffenegger életét megint eléggé szűkre szabták a források, de találtam egy oldalt, ahol az írónő írt saját magáról pár infót, azt megbízhatónak nyilvánítottam. Az írónő 1963.06.13-án született a michigani South Heaven-ben, gyermekkorát viszont már Illinois államban töltötte (a mai napig Chichagoban él). Eredetileg festőnek készült, végzettségét tekintve is művészettörténész és festő. 2013-ban műveinek egy részét ki is állították Washingtonban. Az Időutazó felesége c. regényének ötlete 1997-ben kezdett körvonalazódni az írónőben, amit mintegy képregényszerűen képzelt el (rajzokkal tartkított regénynek) de ez túl bonyolultnak és kivitelezhetetlennek bizonyult, ezért maradt az egyszerű regény-formánál. A kész mű 2003-ban került kiadásra egy független kiadónál, és pikk-pakk nemzetközi bestseller lett belőle. Második regénye, ami nálunk eléggé tévesen, A Highgate temető ikrei címen jelent meg, már nem futott be annyira, mint az első (inkább hideget kapott, mint meleget). Az írónő egyébként nem hagyta festészet iránti szenvedélyét a háttérbe szorulni (ez megmutatkozik Az Időutazó felesége c. regényben is, majd meglátjátok) folyamatosan képzi magát ezen a területen is. 2015-ben a Columbia Egyetem Chichagoi Karán kreatív írást tanított, számos helyre hívják azóta is vendégelőadónak, ő pedig úgy véli, hogy a tanításból is tanul. 2008-ban pedig megírta a hőn áhított grafikus regényét, The Night Bookmobile címűt, amit, ha jól tájékozódtam, nálunk nem nagyon adtak ki (egyébként is csak 2010-ben került kiadásra). Holló kisasszony c. illusztrált regénye viszont nálunk is elérhető, bár én még nem olvastam (ebből egyébként 2013-ban még balett produkció is készült). Jelenleg Az Időutazó felesége c. regény második részén dolgozik. Férjével, Eddie Campbell-lel (színész és író) pedig számos kis rövid történetet írnak komikus formában. Az Időutazó feleségéből 2009-ben  film is készült, én egyszer nagyon régen láttam, meg most a könyv elolvasása után újra megnéztem, nagyon jó film, pár apróságot írtak csak át benne, szerintem nagyon is érdemes megnézni. 

Mint feljebb már írtam, a történetnek két főhőse van: Claire és Henry. A történet elég sok idősíkon fut, a központi idő mindig Claire-é, mert ő a "normális", ő az a pont, akihez a bármilyen korú, bárhonnan érkező Henry mindig visszatér. A cselekmény pedig Chichagoban játszódik, eleinte pedig, míg Claire otthon él, Michigenben egy úri tanyán. Az egész könyvben és magában az időutazás témában van egy fontos kérdés: aki a jövőből jön vissza, az honnan tudja, hogy mi fog történni a múltban, egyszer már megtörtént ez? Az idő folyamatosan ismétli önmagát? Lehet-e spontán kialakult szerelemnek tekinteni azt, hogy az ember tudja, hogy ez az ember lesz a férjem? Vagy hogy lehet magunkban tartani a jövő információit egy olyan helyzetben, mikor a jelen embere legszívesebben akkor és ott feladná? Ha megkapja ezt az információt, lehet-e arról beszélni, hogy nem piszkáltunk bele az időbe vagy a sorsunkba? Elég izgalmas kérdések igaz? Órákig tudnék ezen tanakodni - és ahogy látom, az írónő is fontolóra vette ezeket, hiszen ezeket boncolgatja a történet két főszereplője is. Kezdjük Henryvel, ő ugyanis a "kiváltó ok". Henry édesanyja operaénekes, édesapja hegedűművész, bele valahogy mégsem szorult egy cseppnyi muzikalitás sem. Henry az 5. születésnapján a Természetrajzi Múzeumba ellátogatván egy olyan furcsa, eufórikus fáradtságot észlelt magán (ami egyébként a túlpörgött, élményekkel teli gyerekeknél szokott jelentkezni) hogy egyszercsak pucéran a Múzeumban találta magát ismét - emberek nélkül, zárás után. Ez érthető módon eléggé meglepte őt, és nem is tartott olyan hosszú ideig a távolléte. Szüleinek persze nem merte elmondani. A következő információ Henryről, hogy tragikus körülmények között 6 évesen, december 24-én elvesztette édesanyját egy autóbalesetben, amit ő csak azért élt túl, mert akaratán kívül kiidőutazott az autóból. Ez a baleset életének fő meghatározója és Claire mellett a másik mágneses pólusa, egy pont, ahova rendületlenül visszatér. Persze Henry ezt minden lehetséges úton megpróbálta megakadályozni, de értelemszerűen nem sikerül neki. Henry életének ezek után állandó részévé válik az időutazás, ami azzal a kellemetlen mellékhatással jár, hogy a férfi eltűnik a ruháiból és meztelenül érkezik meg bárhova, bármikor. Ebből kifolyólag elég gyorsan szert kell tennie tolvajlási és önvédelmi ismeretekre, hiszen a meztelen emberek látványa közterületeken általában felborzolja a kedélyeket. Sokszor megverik, letartóztatják, menekülnie és lopnia kell, hogy ezeket a köröket megússza. Befolyásolni sem tudja, hogy mikor és hova megy el, megjelenését pedig farkaséhség és szédülés, hányás keretezi. Elég vacakul hangzik, nemde? Civil életében Henry egyébként könyvtárosként dolgozik, és édesapján meg koreai nevelőnőjén kívül csak egyetlen kollégája tud a "defektjéről", aki néha kisegíti őt, ha eltűnik a könyvtárból. 

Claire ezzel szemben egy teljesen átlagos kislány, aki egy teljesen hetköznapi, de nagyon jómódú családból származik: két testvére, jogász édesapja és egy bipoláris depresszióban szenvedő édesanyja van, meg egy nagymamája, akit rajongásig szeret; és mellettük a család teljes kiszolgáló személyzete, mind-mind csupa kedves ember. Házukhoz tartozik egy rét és egy erdő is, Claire gyermekként rengeteg időt tölt a réten, itt találkozik először Henryvel. Claire 6 éves, mit sem sejt, mikor egy pucér, 40 körüli fazon megjelenik a réten és közli vele, hogy időutazó, nem mellesleg szüksége van a kislány takarójára. Nos ilyen és hasonló, mókás történésekben lesz része az elkövetkezendő években, minekután Henry előre összeírva megosztja vele, hogy mikor jelenik meg legközelebb a réten. Idővel a lány persze ruhákkal, élelemmel és egyre nagyobb érdeklődéssel, később lángoló szerelemmel fogadja a férfit. A történetben alapvetően Claire életkora a stabil pont, a nagy részében e szerint haladnak az események, de egy-egy fontosabb, rejtélyesebb részlet esetén Henry "jelene" a mérvadó, van, mikor mindkettejük szemszögből megismerhetjük az eseményeket. Claire foglalkozása egyébként papírkészítő művész, emellett szobrokat és festményeket is készít, meg papírt, mindenféle tónusú, kinézetű és felhasználási körű papírt (tegye fel a kezét, aki érzi a párhuzamot az írónő és Claire között). 

Valós, felnőtt kapcsolatuk Claire 20 éves korában egy véletlen találkozással kezdődik, amely azért is furcsa, mivel mindig a jóval idősebb Henry látogatta meg őt, ezért a fiatalabbnak fogalma sincs róla, miért ugrál egy vadidegen nő a nyakába visítva. Szerelmük elég hamar szárba szökken, mindketten érzik/tudják, hogy egymásnak vannak teremtve. Eljegyzés, majd házasság jön egy végigizgult esküvővel, melyen nem lehet tudni, eltűnik-e a vőlegény... A házkeresés is valami mesébe illő módon zajlik, ám mikor eljön az idő, hogy a pár gyermeket szeretne, az már nagyon is bonyolult kérdésnek bizonyul. Még egy genetikust is felkeresnek (képzelhetitek, mekkorát néz az orvos, mikor meghallja Henry tüneteit) de idővel mégis sikerül meggyőzni őt, és kiderül mi az oka annak a számos vetélésnek, amin Claire átesik. Életük szép és nehéz pillanatait mindig megtarkítja Henry váratlan eltűnése és a folyamatos aggódás Claire részéről. A férfi általában tartja magát ahhoz, hogy nem mondja el senkinek a jövőt, de barátai, orvosa és ők maguk is kapnak mindig 1-1 bíztató tippet/információt, ha a helyzet úgy kívánja. Tegye fel a kezét, akit a bejegyzés olvasása közben elkezdett foglalkoztatni a legfontosabb kérdés: vajon Henry tudja, mikor fog meghalni? Hogy erre a kérdésetekre választ kapjatok, el kell olvasnotok a könyvet!

Megmondom őszintén, ez az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Elképesztően fantáziadús, és a csontig lerágott időutazás témakörben szerintem még mindig tud újat, élvezhetőt mutatni. Véleményem szerint Claire képében az írónő megteremtette az egyik legerősebb nőt az irodalomban, hiszen tegye fel a kezét, ki tudná ezt így végigcsinálni? A folytonos rejtőzködés, aggodalmaskodás, titkolódzás és a lehetőség, hogy soha nem lehet gyermekük... Meg persze nem csak a mi fejünkben merült ám fel az a kérdés, hogy mikor hal meg a szeretett fél... Claire az egész életét gyermekkorától kezdve Henrynek szentelte, kimaradt a bulizós-fiuzós évekből, és csak várta, mert tudta, hogy ezt a férfit neki szánták és mindenestül vállalta őt. Mi ez, ha nem igaz szerelem? A történet mellékszereplői is egyébként fantasztikusan ki vannak dolgozva, és jelenlétük nem vonja el a figyelmet a központi témáról. A cselekményből direkt nem osztottam meg többet, hogy aki elolvassa, annak maradjon még talány és minél inkább élvezni tudja az olvasást. Ami nagyon tetszett még benne, hogy az írónő nem "engedte meg", hogy Henry a múltba belepiszkáljon, így a klasszikus értelemben vett időutazó paradoxon nem jött létre, viszont az elődordult, hogy a jövőből profitáltak - kizárólag a legindokoltabb esetekben. Így Henry is élte azon emberek életét, akik veszítettek el számukra fontos hozzátartozót, ennek minden mulaszthatatlan fájdalámával együtt. Izgalmas, (nem csöpögősen) romantikus és sokszor erotikával enyhén túlfűtött könyv ez, amelyet szívből ajánlok mindenkinek, mert olyan élményt kap az olvasásért cserébe, amiért érdemes rászánni az időt. Hátha valaki közületek is közelebb jut a válaszhoz: igent mondanék egy olyan embernek, aki egyszercsak megjelenik előttem és közli velem, hogy már 20 éve én vagyok élete szerelme?

Jó olvasást kívánok!