Cheryl Strayed: Vadon című regénye egy elképesztő önéletrajzi mű, melyben egy súlyos traumából kilábalni nem tudó nő valamivel több, mint 1000 mérföldes útján vehetünk részt. Magával ragadó és izgalmas, mégis valami elképesztő nyugalmat és kiegyensúlyozottságot árasztó regény bárki kedvencévé válhat nemtől függetlenül; erőt adhat, útmutatást és ötleteket ahhoz, hogy nehéz időszakaink ingoványából ki tudjunk mászni. Tartsatok velem és ismerjétek meg egy nő hosszú és rögös földúton át tartó útját önmagához, és garantáltan kedvet kaptok ahhoz, hogy ti is hátizsákot vegyetek és túrázni induljatok - még akkor is, ha ezzel nagymértékben ki kell lépnetek a komfortzónátokból. 

Cheryl Strayed életéről azért nem írok különösebben sokat, merthogy ez egy önéletrajzi regény, ezért voltaképpen mindent megtudunk róla, ami a 27. születésnapjáig vele történt. 1968. szeptember 17-én született Pennsylvaniaban, írói szakot végzett, de a mesterképzést édesanyja halála miatt nem végezte el a Minnesota Állami Egyetemen (csak jóval később). 19 évesen házasságot kötött, majd 26 évesen már el is vált, mielőtt megkezdte az életét megváltoztató túrát a Pacifikus Túra Ösvényen 1995 nyarán. 1999-ben újra férjhez ment a dokumentumfilm-készítő Brian Lindstromhoz, két gyermekük született. Jelengleg Portlandben élnek. Strayed megrögzött feminista, több női jogokért és elfogadásért küzdő társaság és alapítvány tagja. Négy regényt írt, és számtalan cikket meg esszét jelentettek meg tőle a leghíresebb magazinokban (The New York Times, The Washington Post, Vogue, The Sun, stb.); ezen kívül beutazta Amerika nagy részét és arról is írt hosszabb-rövidebb értekezéseket. A Vadon című regényét 2012-ben adták ki, kiadásának hetében már a 7. volt a New York Times bestseller listáján - utána pedig 126 héten át vezette a listát; ezen kívül Oprah Winfrey felvette az első helyre a saját, Oprah's Book Club 2.0. listájára. Számos elismerést és első helyet zsebelt be még több, kevésbé híres fórumon, hiszen egy megindító és szép, küzdelmes igaz történet, ami mindenkire nagy hatással van. 2014 decemberében pedig meg is jelent a könyv filmes adaptációja Reese Witherspoon főszereplésével (érdemes megnézni, én láttam és nagyon-nagyon jó). Egy apró érdekesség: a filmben a gyerek-Cherylt az írónő saját lánya játsza. 

Tegye fel a kezét, aki érezte már úgy, hogy annyira tele a hócipője a világ dolgaival, hogy legszívesebben otthagyna csapot-papot és kifutna a világból, felülne egy hegy csúcsára és ott a csendben megnyugodna? Ne aggódjatok, más is volt már így, erről fog szólni a regény, amit a következőkben ismertetni fogok.

A történetről már tudjuk, hogy megtörtént eseményeken alapul, és azt is tudjuk, hogy egy nő állati hosszú és megterhelő túrájáról szól. A kérdés csak az, hogy miért is indul el egy fiatal, csinos, 26 éves nő egyes egyedül, hogy napi 20-30 kmt gyalogoljon, sátorban aludjon és kitegye magát az időjárás minden viszontagságának? Nem más az ok, minthogy olyan borzasztó trauma érte, ami után az élete felborult, a családja szétszéledt és sem a drogok, sem a pszichológusok nem tudtak segíteni rajta. Végső ötletként pedig elindul ezen a túrán, mindeközben 1995-öt írunk és valahol a mexikói határ közelében járunk. Na de hogy mi volt az a trauma? Cherylnek édesapja agresszív és sokszor alkoholos befolyásoltságú magatartása miatt többször volt szem- és fültanúja édesanyja bántalmazásának, plusz a saját és testvérei bántalmazásának is. Édesanyjuk ezt egyszer megelégelvén elköltözött velük az édesapától, onnantól kezdve örökös költözködés és nyomorgás kísérte végig életüket. Ám édesanyjával hihetetlenül szoros kapcsolatot alakított ki ezidő alatt, éppen ezért, mikor édesanyjáról 45 éves korában kiderült, hogy rákos és legfeljebb egy éve van hátra, hát gondolhatjátok hogy mennyire összezuhant. Mindezt tetézte, hogy az anyukája a beígért 1 év helyett 1 hónapon belül meghalt, innentől kezdve az írónő a benne keletkezett űrt nem éppen a legmegfelelőbb eszközökkel próbálta betölteni. Testvérei szétszéledtek, kapcsolatuk felszínessé vált, nevelőapjuk pedig új feleség után nézett és a régi otthont, az édesanya állatait és kertjét hagyta elenyészni. Az egész család széthullott és Cheryl ezt nem bírta tovább, úgyhogy annak ellenére, hogy férjnél volt, kb minden szembejövő férfival szexuális viszonyba bonyolódott. A megcsalások miatt elkerülhetetlen válás után a heroinra való rászokás és abortusz következett: ezek voltak azok a gyújtópontok, amelyek elindították Cherylt nagy útján. Ez az édesanya halálát követő 4 és fél évben történt vele, mindezekről részletesen a regényből tudhattok majd, ha elolvassátok. Sokszor visszaemlékezik és persze van egy bevezető is, amiben a jelenlegi életére is tesz utalásokat, ezért olyan nagyon nagy csattanó nincs a végén, itt inkább az az út (fizikai és lelki út) a fontos, amit ez a nő bejár. 

Szóval Cheryl nagyon felszerelkezve (a hátizsákja majdnem olyan nehéz mint ő maga és elnevezte Szörnyetegnek) megindul az ösvény mexikói határtól nem messze fekvő végénél. A PTÖ (vagyis angolul Pacific Crest Trail) egy 1993-ban véglegessé váló (1926 óta tervezték) túraösvény, amely Amerika nyugati partján halad végig Kalifornia, Oregon és Washington államokon át a kanadai határig, hegyen-völgyön keresztül. Kb 2650 mérföld hosszú, és több hegyvonulaton keresztül kell vágni. Mindezt csak azért írom le, hogy tudjátok, ez a csajszi nem a Turul-madárhoz mászott fel, hanem ennek a túrának közel a felét teljesítette 3,5 hónap alatt. 

Maga a történet úgy kezdődik, hogy adott egy nő, akinek éppen beleesik a szakadékba az egyik túracipője és kb utánapattan az egyik elfeketedett lábujjkörme is, majd dühében utánavágja a cipő párját is. Ez után a kicsit vicces, kicsit fájdalmas bevezető után jön az igazán nehéz rész: megismerjük az okokat (lsd. fentebb) amik arra sarkallták ezt a fiatal nőt, hogy egyedül nekivágjon egy ekkora útnak. Az oly hosszúnak tűnő másfél hónap a bevásárlás-csomagolás-dobozolás és indulés között hamar eltelik, majd pikk-pakk elérkezik az utolsó motelban töltött éjszaka és reggel Cheryl egy rendkívül szánnnivaló, de vicces jelenetben megpróbálja felemelni a hátizsákját, ami nagyjából olyan súlyú mint ő. Aztán persze megkezdődik a hónapokig tartó gyaloglás sivatagokon, erdőkön, jégpáncélokon keresztül. Cheryl rengeteg embert megismer és bennük barátokra lel a túra folyamán; számos alkalommal útját állja a hó, ilyenkor stoppol, vagy az életét kockáztatva csúszkál meg botladozik át a jeges felületeken. A "nemféleknemféleknemfélek" ismételgetése következtében egy idő után már valóban nem fél, és a fizikai fájdalom (mert ugye a lába és a háta a súlyt meg a terepet kissé nehezen viseli érthető módon) eltereli figyelmét lelki problémáiról. A túra leírását meg-megszakítja egy-egy visszaemlékezés a múltbéli eseményekre, merthogy a túra lényege valahogy kiszakadni ebből az egész állapotból, de ez ugye nem megy egyik napról a másikra. Cheryl fejében nagyon sokszor megfordul minden egyes lehetőségnél, hogy abbahagyja a túrát, de a városokban eltöltött napok megerősítik abban, hogy szüksége van a továbbgyaloglásra. Az út végén pedig szinte már nem is tudja abbahagyni. A regény folyamán annyi, de annyi barátra tesz szert, kezdő túrázóként a tapasztaltabbak segítő mondatainak köszönheti az életét több alkalommal is. Félelmet és fájdalmat, éhséget és szomjúságot nem ismerve menetel az ösvényen, ami az otthonává válik, mindezt azért, hogy megtalálja a lelki békéjét. Hogy ez meglesz-e, megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!

Számomra nagyon megnyugtató volt olvasni, az írónő olyan jól ír, a tájakat olyan szépen mutatja be (és röviden - nem úgy mint Jókai) és egyszerűen annyira lebilincseli már maga az a tény az ember figyelmét, hogy egy védtelen nő, aki úgy érzi, nincs mit veszítenie, prérifarkasok, csörgőkígyók, medvék és egyéb vadak között egyedül éjszakázik. Persze akadnak kifejezetten veszélyes helyzetek is, a nagy hőségben kiszáradás és végelgyengülés veszélye is fenyegeti Cherylt, de valahogy mindig megoldódnak ezek a dolgok; aztán a vadállatok mellett vadállatiasan viselkedő férfiba is belebotlik - ezek azok a helyzetek, amikor a kanapén ülve is lerágja az ember a körmét. És igazából ezek mellett a lelki fájdalmak és lezüllés mellett az ember apró-cseprő fennakadásai voltaképpen semminek tűnnek. Én nagyon szerettem olvasni, egyszerűen magával ragadott és szinte úgy éreztem, hogy azért nehéz ennek a Cherylnek annyira a hátizsákja, mert én is ott ülök a tetején és vele élem át ezeket az éleményeket, vele látom a gyönyörű hegyeket és nagyon kell kapaszkodnom, miközben a jeges részeken át csúszkál. Izgalmas, mégis megnyugtató, megható és motiváló, szinte úgy érzem, bármelyik pillanatban meg tudnék indulni én is bejárni mindent. Mert ha ő képes volt rá, akkor én miért ne lennék az? Egyébként a regény rengeteg nőt inspirált arra, hogy (mostmár ellenőrzött keretek között) nekivágjon egyedül ennek az útnak válás vagy egyéb traumák után. Csakhogy jelenleg emiatt annyira zsúfolttá vált a túraútvonal, hogy nem biztos, hogy mindenkinek megadatik a magányos sétálás és a gondolkozás lehetősége. Nekem nagyon tetszett, igaz, hogy kicsit csajosnak tűnik a könyv, de én nemtől függetlenül mindenkinek ajánlom: ha elolvasni nem is tudjátok, legalább a filmet nézzétek meg - garantáltan egy megindító, inspiráló, megható történet részeseivé váltok. 

Jó olvasást kívánok!