Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regényének folytatása, az Üresek városa is ugyanolyan lebilincselő és izgalmas (ha nem izgalmasabb) mint az első rész volt. Főhősünk Jacob, és néhány különleges gyermek, akikkel együtt a szigetről menekülnek, veszélyesebbnél-veszélyesebb kalandokba keverednek, hogy megmentsék azt a hölgyet, akinek szinte egytől-egyig az életüket köszönhetik: Vándorsólyom kisasszonyt. Hogy sikerrel járnak-e? Megtudhatjátok, ha velem tartotok!
Ransom Riggs élete tudtommal az előző bejegyzés megírása óta nem sokat változott, úgyhogy aki kíváncsi rá, ott meglesheti. Ami fontos, hogy az első résszel ellentétben ez a második nem lett New York Times bestseller (szerintem alaptalanul egyébként, mert nagyon jól sikerült regény) és elég sok idő telt el a két könyv kiadása között, mintha az író hezitált volnaa a folytatást illetően, de az is lehet, hogy csak képeket gyűjtött. 2014-ben jelent meg az Üresek városa, az író életében beállt változásról csak az tanúskodik, hogy feleségének ajánlja, akivel - ha emlékeztek - 2013-ban kötötte össze az életét.
Na ki emlékszik, hol hagytuk abba a történetet? Ott, hogy Jacob Portman és a többi különleges gyermek három csónakon próbált elmenekülni a szigetről, kezükben egy kalitkával, amiben Vándorsólyom kisasszony madár alakban majdnem megfulladt, de kihúzták a vízből. A történet ezen része 1940. szeptember 3-a utáni napokban játszódik, hiszen azt a hurkot nem tudják az időben előre, csak visszafelé elhagyni; 1-2 kisebb kitérőn kívül, végig ebben az időhurokban követhetjük nyomon hőseinket. A tenger nem kíméli őket, vihart, ködöt (és ezek miatt hajótörést is) túl kell élniük, mire szárazföldet érnek. Mindenütt lidércek keresik őket (ki emlékszik még a lidércekre?) kutyákkal és fegyverekkel, ezért hullafáradt kis csapatunk egy erdőbe menekül, ahol éjjel megpihennek kicsit. Hogy megnyugodjanak, Vándorsólyom kisasszony madár alakban a csőrével egy regére bök (merthogy összes megmaradt vagyonuk egy regés könyv) amely egy varázslatos állatokat elrejtő óriásról meg szomorú sorsáról szól. Másnap útnak indulnak és meg is találják azt a helyet, amely kísértetiesen hasonlít a regében leírt helyszínre, úgyhogy különlegeseink egy nagyon régi időhurokba csöppennek, beszélő, és kifejezetten nem hétköznapi állatok közé. Addison, egy szemüveges, pipázó, beszélő kutya tájékoztatja őket, hogy ennek a huroknak az ymbrynéje (ezek a madár elnevezésű kisasszonyok) elment Londonba megmenteni a többi ymbrynét, ezért megtalálása végett útbaigazította és ellátta néhány hasznos holmival a kis csapatot. Még azon a napon különlegeseink megpróbálják elérni a Londonba tartó vonatot, útjukat lidércek, méhek és vándorcigányok keresztezik, kitől segítséget, kitől golyózáport kapnak. A madár útközben természetesen elveszik, ettől mindenki pánikba kerül, hiszen a tudós kutya, Addison elmondja nekik, hogyha a kiasasszony nem kerül ki madár alakjából 3 napon belül, nem fog többet visszaváltozni. De ez a visszaváltozás is csak kizárólag az egyetlen, utolsó szabadon maradt ymbryne segítségével jöhet létre, aki Londonban van. Emlékeztek a dátumra ugye? Ki tudja, mi volt 1940-ben? Igen igen, a második Világháború éppen javában tombolt, ezért Jacob és csapata a rommá bombázott Londonban köt ki, és az író kutatásainak és írói képességeinek köszönhetően egészen ott érezhetjük magunkat a törmelékkel borított nagyvárosban. Bombák, lövések, légiriadó, menekültek, árvák, halál és pusztítás veszi őket körül; miközben keresik a következő hurok bejáratát, szinte érezzük, hogy törmelékkupackon verekedjük át magunkat, halljuk a a törött csövekből kifolyó vizet és a folyamatos rotorzúgást. A Szent Pál Bazilikából induló hurokban újabb menekülő különlegesekre lelnek, onnan pedig egy több száz éves különleges galamb vezeti el őket abba az ősi hurokba, ahol egy jégbefagyott ház előtt (mint kiderült, az az ymbrynék régi tanácskozóhelye) megtalálják Wren Ökörszem kisasszonyt, az utolsó szabad ymbrynét. A gyerekek minden reményüket belé helyezik és várják, hogy újra találkozzanak igazgatónőjükkel, Jacob komoly döntés elé áll: ha Vándorsólyom kisasszony visszanyeri emberi alakját, visszamenjen, vagy sem az ő korába? Maradjon, és vívjon harcot egy olyan világért, amiben ő sosem fogja megtalálni a helyét, vagy térjen vissza korábbi életébe, és felejtsen el mindent, amit eddig átélt? Nos döntését meghozza, ámde visszaváltozik-e Vándorsólyom kisasszony emberré, hogy véghez is vihesse ezt? Megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!
Ransom Riggs a maga zseniális stílusával újabb szuperizgalmas könyvet írt nekünk. Most, hogy már tudom, hogy előbb voltak a képek, és ahhoz írta a történetet, én is elkezdtem figyelni, hogy a könyvben található régi fotók formálják az eseményeket, és ha belegondoltok, ez nagyon menő dolog, összeszedni egy nagy adag random eseményeket megörökítő régi képet és írni köréjük egy háromkötetes regényt, és nem olyat, aminek se füle, se farka, hanem elég ütős kis történetet kerekített ki belőle. Nekem személy szerint nagyon-nagyon tetszett, ahogy a szétlőtt Londont ábrázolta, ahogy megteremtette azt a légkört, amit fent is írtam, hogy szinte ott érezzük magunkat. Az a baj, hogy mi, akik a békés kis világunkban éldegélünk, hál'Istennek el sem tudjuk képzelni, milyen lehet az, ha romba dönti az otthonunkat és elveszi tőlünk a szeretteinket a háború. Mindenesetre a regény segítségével ízelítőt kapunk ebből. Ez a rész egyébként sokkal fordulatosabb, mint az első, éppen ezért nem értem, miért nem lett bestseller ez is, de majd utánanézek, hogy mik a NYT bestsellerei közé való bekerülésnek a feltételei. Visszakanyarodva: tényleg nagyon jó folytatás, az eleje nekem az előző vége után kicsit döcögősnek tűnt, de aztán úgy beindul, hogy szinte kapaszkodtam a könyvbe, le ne maradjak. Meg egyébként sem tudtam letenni, annyira izgalmas volt. A régi fotók benne még mindig kicsit ijesztőek-nyomasztóak, de nagyon megszínesítik a történetet. A fordulat a végén pedig egyenesen leejtette az államat. Szívből ajánlom mindenkinek elolvasásra, az első rész nélkül meglehetősen érthetetlen, szóval az mindenképpen nagyon ajánlott hozzá, de aki elolvasta azt, az úgysem fogja kibírni, hogy annyiban hagyja.
Jó olvasást kívánok!
