Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regénye egy trilógia első kötete (a másik kettővel is megismertetlek benneteket ígérem) melyben egy elszeparált, különleges, múltbéli világgal és rengeteg "csodabogárral" ismerkedhetünk meg. A történet lebilincselő, izgalmas és fordulatos, az író jóvoltából pedig jópár nagyon régi és meglepő fotót is találunk a sok szöveg között. Ezek a képek még életszerűbbé teszik az eseményeket, szinte már-már megfordul az ember fejében, hogy esetleg valós történéseken alapul a regény. Tartsatok velem a Jacobbel, ismerjük meg mi történt ezzel a rengeteg különleges gyermekkel 1940. szeptember 3-án.
Ransom Riggs amerikai születésű író és filmkészítő egy 200 éves farmon nőtt fel Florida államban a szüleivel. Az általános iskolát egy nagyon különleges intézményben végezte, a neve az Pine View School of the Gifted, ha jól vettem ki az angol ismertetőből, akkor ide nagyon tehetséges diákok járnak, akiket igyekeznek az oktatók ösztönözni a minél nagyobb tudásszomjra, a függetlenségre és az átlagtól eltérő látásmódra. Egyetemi évei alatt pedig angol irodalmat és filmkészítést tanult. Jelenleg Los Angelesben él szintén író feleségével és egyéves kislányával. Karrierjének eddigi csúcspontja a 2011-ben kiadott Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regénye volt, ami úgy íródott, hogy Riggs összegyűjtött jópár régi fotót, és kiadójának a javaslatára ezek köré írt egy történetet, ami a kiadást követően szinte rögtön a New York Times bestsellere lett. A trilógia másik két része, amit én is be fogok nektek mutatni, 2014-ben és 2015-ben került az olvasóközönség kezébe, 2016-ban pedig meg is jelent belőle a mozifilm. 2012-ben ehhez hasonló módon kiadta a Talking Pictures című könyvét, de erről nem nagyon szólnak a források, hogy mekkora sikereket ért el. Regényírás és régi fényképek gyűjtése mellett internetes rövidfilmekről és mentálhigiénés blogokról ír értekezéseket.
Tegye fel a kezét, akinek a nagyszülei (legfőképp a nagypapa) meséltek szinte hihetetlennek tűnő történeteket kiskorában? Háborúkról, szörnyekről, régi iskolákról... Biztosan van közöttetek is ilyen, aki sok ilyen történetet hallott mikor kicsi gyerek volt, és azokat a képzeletével csak még jobban kiszínezte. Aztán idővel, a kamaszkor közeledtével ezek a beszámolók már nem voltak sem izgalmasak, sem félelmetesek, mindinkább unalmas, agyonkoptatott frázisok halmazává váltak. Nos, történetünk főhőse, Jacob Portman is egész kicsi korától kezdve ámulva hallgatta nagyapja, Abraham Portman történeteit háborúkról, amiket végigharcolt és egy iskoláról, ahová vele együtt nagyon-nagyon különleges gyermekek jártak. Jacob eleinte itta nagyapja szavait és elképzelhetőnek tartotta azt, hogy a lebegő, láthatatlan, méheknek otthont adó és bivalyerős gyermekek létezhetnek; de ahogy elérte őt is a kamaszkor, egyre szkeptikusabban hallgatta nagyapja történeteit. A különleges gyermekekről készült fotókat is olcsó hamisítványoknak tartotta, a papa félelmeit a szörnyektől pedig időskori paranoiának. Mindez azon a baljós napon változott meg, mikor Jacob aggasztó telefonhívást kapott nagyapjától, és mire a házához ér, a papa haldoklik és az erdőben egy borzalmas kinézetű szörny bújkál. A nagyapja utolsó szavaiból Jacob arra következtet, hogy fel kell keresnie az intézetet, ahol a különleges gyermekek élnek Vándorsólyom kisasszony pártfogása alatt. Ezt a felsimerést jó néhány hónapnyi pszichoterápia, gyógyszerszedés, rémálmok, tépelődés és szervezkedés követte, melynek az lett a vége, hogy Jacob ornitológus édesapjával együtt Amerikából Írórszág egyik szigetére repült, oda, ahol az intézet áll és ahol a vándorsólymok nagy számban előfordulnak. Jacob a helyszínre érve egy szétbombázott, leomlott, elhagyatott épületet talál, ami többszöri felkeresés után sem tartogat számára semmi jelet arra, hogy megtalálja a gyerekeket vagy az intézet vezetőjét. Egy alkalommal azonban megpillant egy 50-60 évvel korábbi divatnak megfelelő ruhát viselő lányt (a történet napjainkban játszódik) és követi őt egészen egy régészeti lelőhelyig, melyből kimászva egy más korba kerül. Végre sikerül találkoznia Vándorsólyom kisasszonnyal, aki elmondja, hogy 1940. szeptember 3-i bombázás rájuk azért nem jelentett veszélyt, mert a kisasszony képes volt nyitni egy időhurkot, amelyben igaz, hogy minden egyes nap ugyanolyan, de legalább biztonságban vannak az őket üldöző szörnyek és az öregedés elől. Szóval innentől kezdve Jacob napjait ebben az időhurokban tölti a többi különleges gyermekkel együtt, akik eleinte gyanakodva, majd később annál nagyobb szeretettel és érdeklődéssel fogadják. Jacob sokat megtud nagyapjáról, annak gyermekkoráról, a különlegesek életéről és saját különleges képességéről. Merthogy neki is van, méghozzá egy rendkívül ritka, és nagyon is hasznos képessége. A jelen korban a faluban történő események hatására a különlegesek félni kezdenek, hiszen a széttépett juhok és az egyik falubeli partra vetett szétmarcangolt teste arra utal, hogy "üresrém" (ő volt az a szörny, aki a papát is megölte) garázdálkodik a környéken, akinek életcélja, hogy minél több különlegest eltegyen láb alól. Emberi formát öltő segédjéről kiderül, hogy nagyon is közeli kapcsolatban van Jacobbel, éppen ezért mindent tud a különlegesekről, Jacob nagyapjáról, álmairól, és sajnos arról is, hogy hol kell őket keresni. A pokol természetesen elszabadul, mikor a gyerekek megpróbálják feltámasztani és kifaggatni a halott férfit a faluban és rajtuk üt a lidérc és az üresrém. A megszokott kis biztonságos világ összeomlik, az események sűrűjében persze Jacob áll: hogy sikerül-e megmenekülniük egy apró csónakon minden remény nélkül az üresrém és a lidérc elől, megtudhatjátok, ha elolvassátok a könyvet!
Megmondom őszintén, nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy a lehető legkevesebb "poént" lőjem le benne, hiszen nagyon fordulatos, sok váratlan esemény történik benne, emellett izgalmas, letehetetlen. És ami a legfontosabb, a regény nagyon is befejezetlen, de már megvan a második része, úgyhogy ne aggódjatok, nem maradtok folytatás nélkül. A könyv tele van rendkívül nyomasztó és elgondolkodtató fekete-fehér képekkel, a végén pedig van egy képszedet, olyan, mint a szakdolgozatokban a képek forrásának megjelölése, amiben megtudhatjuk, hogy melyik kép kinek a gyűjteményévől származik. Készüljetek fel, hogy ezek tényleg nagyon furcsa képek, és mivel valódiak, nagyon is elgondolkodtatóak, hogy hogyan tudták akkoriban halálra manipulálni őket számítógép nélkül; ha pedig nem manipuláltak, akkor valóban léteztek láthatatlan, levitáló, vagy tűzgyújtó emberek? Mindenesetre óriási kreativitásra és valóban más világszemléletre vall, hogy valaki néhány furcsa régi fotó köré egy trilógiát kanyarít, méghozzá egyáltalán nem is rosszat. Én a filmet még nem láttam, lehet, hogy egyszer megnézem, de már elkezdtem olvasni a második részt és roppant izgalmas. Tényleg minden szempontból szuper könyv, mert rávilágít arra, hogy milyen nehéz volt mindig is azoknak az embereknek a sorsa, akik egy icipicit is eltértek a hétköznapitól, a normálistól; ezen kívül van benne romantika és izgalom is bőven, és nagy döntések meghozatalában sem szűkölködik. Jacob egy nagyon szerethető 15-16 éves fiú, az ilyen korú fiúkra jellemző önbizalomhiánnyal és szégyenlősséggel, és az író nem kis felelősséget rak a nyakába. Jellemének fejlődése az egész regény folyamán nyomon követhető, döntései és tettei kivívják elismerésünket. A többi, különleges szereplő is belopja magát a szívünkbe, éppen ezért a veszélyes helyzetekben lélegzetvisszafojtva olvasás garantált. Egy fantasztikus, magával ragadó, izgalmas, nagyon is élvezhető könyvről van szó - szívből ajánlom mindenkinek, aki az ilyesmit szereti, csak nyerhet vele, ha elolvassa!
Jó olvasást kívánok!
