George Orwell: 1984 című regénye az első olyan könyv, ami olyan elképesztően mély nyomokat hagyott bennem, hogy folyamatosan ez jár a fejemben. Ez a történet olyan mértékű pszichikai terheket ró olvasóra, hogy nehéz utána szóhoz jutni, mindezek ellenére véleményem szerint mindenkinek el kellene olvasnia egyszer. A rengeteg vidám, romantikus mű, krimi, dráma és bibliográfia mellett mindenkinek, aki olvasottnak szeretné magát titulálni, fontos elolvasnia ezt a regényt. Hogy megismerjétek a lehető legnyomasztóbb világképet, amit valaha ember elé tártak, tartsatok velem a későbbiekben. 

George Orwell (eredeti nevén Eric Arthur Blair) 1903-ban született Indiában. Angol író, kritikus és újságíró volt. Iskolába Angliába járt, első írásai a középiskolai évei alatt jelentek meg. Tanulmányai befejeztével visszatért Indiába, beállt a burmai rendőrséghez. Az angol gyarmati politikával való egyet-nem-értése miatt öt év után felmondott, életét néhány évig Párizs és London szegényebb rétegei között töltötte, koldusokkal barátkozott, nagyjából akként is élt. Írásaiból sajnos megélni nem tudott, így könyvesboltokban és haditudósítóként is dolgozott a spanyol polgárháború  ideje alatt. Eleinte baloldali nézeteket pártolt, de Sztálin és a Szovjetunió rémtettei következtében elpártolt ezektől. Feleségével folyamatosan menekülnie kellett, életét rettegésben töltötte, félt, hogy merénylet áldozata lesz. Gyermekük soha nem születhetett, ezért adoptáltak egy kisfiút. A második vilgháborúban is harcolt, ekkor írta meg a másik híres régényét, az Állatfarmot. Felesége halála után Jura szigetére költözött és 1949-ben megírta az 1984 című  művét, amit én is ismertetni fogok. Néhány hónappal élte csak túl ennek megjelenését, 1950-ben meghalt tüdőbajban. Több regényt is írt élete során, szinte mindegyik politikai-társadalmi kritikát fogalmaz meg, így az 1984 sem képez ebben kivételt. 

Az 1984 című (hát megmondom őszintén, nem tudom pontos műfajba behatárolni, a dráma sok eleme megvan benne, de szerintem még annál is durvább) regény egy - remélhetőleg - kitalált világban játszódik. A helyszín Óceánia, azon belül is London, az Angszoc idején (ez volt a neve ennek a politikai eszmánek/rendszernek) Az események 1984-es évben játszódnak, ezért is a cím. A főszereplő pedig egy Winston Smith nevű férfi, aki az Angszoc rendszer Igazság-Minisztérium irattározási osztályán dolgozik, munkaköre alapján a már kiadott írásokat módosítja a Párt éppen aktuális tanai/cselekedetei alapján (pl. éppen kivel vívnak háborút, vagy az elgőzösített emberek tevékenységeit és létezését megnemtörténtté tenni, stb.). A "légkörről", vagyis az Angszocról annyit kell tudni, hogy ebben a világban elképesztő mértékű szocializmus uralkodik, a Párt irányít mindent, aminek az élén a Nagy Testvér áll, aki természetesen mindentudó és feltétel nélküli imádata alapvető elvárás. A társadalom három rétegből áll: a proletariátus legalul, rájuk nem nagyon vonatkoznak az elvárások, nincsenek megfigyelés alatt, dolgoznak, viszonylag nyugalomban, ám nyomorban élik az életüket; aztán a Külső Párt tagok (Winston is idetartozik, nekik már az újbeszélt kell használni és a tagok folyamatos megfigyelés alatt állnak) és a Belső Párt tagjai, alias a vezetők. Aki emlékszik még középiskolai történelmi tanulmányaiból az ilyen totalitárius jellegű rendszerekre és azok jellemzőire, helyezze azokat úgy a 30. hatványra, és megkapja ezt a rendszert, amit az író nekünk bemutat. A Gondolatrendőrség, a napi Két Perc Gyülőlet, a folyamatos háborús készültség, a Gyűlölet Hete és teleképeken zajló folyamatos megfigyelés a legnyomasztóbb életkörülményeket vetíti elénk. A szerelem, a házasság inzétménye tiltott, kizárólag gyermeknemzés céljából lehet egy férfi és egy nő együtt, az egyén megszűnik létezni teljesen és még a kisgyermekekbe is azt nevelik bele, hogy szüleiket feljelenteni a Gondolatrendőrségnél a legnagyobb dicsőség. A régi nyelv helyett egy új, egyszerűbb, furcsán követhetetlen logikájú nyelvet, az "újbeszélt" alakították ki, melyben semmi olyan szó nem kaphatott helyet, ami egy icipicit is a múltra, az indivídumra, a művészetre, tudományra, bármi ilyen jellegű dologra utal. Igazából nem is tudom itt éreztetni ezt, ez a folyamatos szorongás, rettegés, amiben főszereplőnk él, a mai világban elképzelhetetlen.

A konfliktus (merthogy minden cselekményben van konfliktus) ott kezdődik, mikor Winston megelégelve a  folyamatos szorongást, rettegést és a nevetséges, Párt által kötelező érvényűvé tett eszméket és cselekedeteket, egy 7 éve megvásárolt, bordó, bőrkötéses naplót kezd el írni. Persze mindezt titokban, bűntudatot érezve és rejtőzködve, és persze a folyamatos rettegés miatt zagyválva. Winston egyre inkább lázad az Párt és a rendszer, és a mindennapi "moslék" ebéd ellen, ezért elmegy a "prolinegyedbe" abba a régiségkereskedésbe, ahol korábban a naplót vette. Ott összebarátkozik az eladóval, egy idős férfival, Mr. Charringtonnal, aki megmutatja neki a bolt fölötti lakást, mely a régmúlt idők emlékeivel van tele. A hétköznapok szürke és szorongva túlélt munkanapjai közül az egyiken Winston titokzatos üzenetet kap egy nőtől, Julia-tól, aki első látásra inkább gyűlöletet keltett benne, de ez hamar megváltozik és idővel szerelem (emlékeztek, ez szigorúan tiltott!!) alakul ki közöttük. Titkos légyottjaik és a rendszer ellen érzett közös gyűlöletük értelmet adnak az életüknek, boldogok, elégedettek lesznek idővel (persze mindezt a körülményekhez képest). Főszereplőnk vágya akkor teljesül, mikor a Belső Párt egyik tagja (akihez mindig is valamilyen különleges erő vonzotta) meghívja magához, hogy csatlakozzanak a Testvériség elnevezésű ellenálló csoporthoz, melynek feltétele egy bizonyos könyv elolvasása (ez a könyv olyannyira releváns eszköz, hogy dőlt betűvel szedik). A Gyűlölet Hete utolsó napján Winston megkapta a könyvet egy titokzatos küldönctől, így Juliaval vissza is vonulnak a régiségkereskedés fölötti kis lakásba, hogy elolvassák a könyvet. Épp a legfontosabb (Hogyan lehet megdönteni a Párt hatalmát?) kérdésre következne a rég áhított válasz, amikor a falból hang hallatszik és vasbetéses katonai csizmák rohannak fel a lépcsőn - lelepleződtek, elfogták őket. Winston és Julia természetesen börtönbe kerülnek, ahol a Testvériség állítólagos tagja, O'Brien ismerteti a 7 éve tartó megfigyelés okait és eredményeit, és szörnyű kínzásokkal tarkítva kitűz célul Winstonnak egy golyót a fejébe... 

A történet végét azért sem akarom megírni, mert akkor számotokra már nem lesz olyan érdekes, másrészt az én modern tudatom minden része tiltakozik az ellen, hogy ezt egyáltalán elképzelje, hogy ez megtörténhet, amit az író papírra vetett. Számomra nagyon megrázó volt ez a regény, elképesztően szürke, nyomasztó és szorongással teli világot tár elénk, ahol senki sem bízhat meg senkiben, egyszerűen bele sem tudtam gondolni, hogy mit tennék, ha így kellene élnem. Nem is ismerek olyan helyet, ahol ilyen durva diktatúra van, talán még Észak-Koreában sem lehet ilyen kemény a helyzet. A vége egyenesen embertpróbáló volt, engem sokkolt, de nem akarom ide leírni, mert mint említettem, véleményem szerint mindenkinek egyszer el kell olvasnia. Egyébként ha el tudunk vonatkoztatni ettől a nyomasztó környzettől, egyébként eléggé izgalmas, kicsit még romantikus is, ez a lázadó szellemiség mindenképpen imponáló - alapvetően zseniálisan megálmodott regény. És persze rendkívül egyedi maga a téma is. Méghozzá úgy ritka, hogyha emlékeztek, az író ezt 1949-ben írta. 35 évvel korábban, mint mielőtt megtörtént. Ez egy nagy utópia és jövőbeni falanxterről, ahol mindenki gépeisen, ellenőrzött keretek között végzi a munkáját, az egyén teljesen megszűnik létezni és mindenki, akiben egy kis művészi vagy tudományos hajlam, vagy egyáltalán a másképp gondolkodás képessége mutatkozik, azt likvidálják. Ez ma elképzelhetetlen, nem igaz?

Nem úgy ajánlom szívből, ahogy a szép és vidám regényeket szoktam, inkább mindenkinek elrettentő példaként, vagy viszonyítási alapként. Vagy azért, hogy amennyiben ebből idéz vagy erre hivatkozik, tudja, hogy pontosan mi van a háttérben. Vagy ha épülni szeretne. Mert épít. Képzeletet, egy kicsit a jellemet , és azt a képességet, hogy megbecsüljük amink van. 

Jó olvasást kívánok!