Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben az egyik legfárasztóbb, de mégis a legviccesebb olvasmány volt, amit valaha olvastam. A cím nem csal, valóban 5 kisebb regényt foglal magába ez a hétszáz oldal, melynek főszereplője egy angol férfi, Arthur Dent. Tartsatok velem és én megpróbálom ismertetni veletek, hogy hány mókás és nem annyira mókás kaladba keveredett főhősünk időn, téren és a Galaxison át.
Douglas Adams angol író 1952-ben született és már az iskolában is kiemelkedő diák volt - no de nem tanulmányaival, hanem természetellenes magasságával tűnt ki a többiek közül. Írói vénája már itt is megmutatkozott, úgyhogy ezzel is kitűnt, nem csak a magasságával (elnézést, ez az angol humor teljesen a hatalmába kerített) méghozzá olyannyira, hogy egy vallási témájú esszéjével 1971-ben helyet nyert a St John's College-ba Cambridge-be, ahol csatlakozott a Cambridge Footlights elnevezésű drámakörhöz, ahonnan sok-sok angol humorista indult el a siker útján. Douglas Adams írói munkásságára a híres Monty Python-kör egyik tagja is felfigyelt, így a szintén már annyira fárasztó, hogy jó (félre ne értsétek, nagy rajongója vagyok ennek a filmnek) Gyalog galopp című film egyik jelenetét is ő írta. Számos, a '70-es és '80-as években megjelent angol (humoros) filmhez írt jeleneteket, néhányban szerepelt is, de a világsikert az 1978-ban útjára indult Galaxis útikalauz stopposoknak című regénye hozta meg. Először mint rádiókomédia, majd 1979-ben mint könyv jelent meg. Emellett írt persze több hasonló komikus művet, de ezt adták el több, mint 15 millió példányban, így kijelenthetjük, hogy azok nem lettek bestsellerek. Írói munkássága mellett elkötelezett környezet- és állatvédő, emellett "hithű" ateista volt. 2001 májusában azonban váratlanul szívrohamban elhunyt, rajongói azóta minden év május 25-én megtartják a nemzetközi törülközőnapot. (ha elolvassátok a regényt, vagy amit írok róla, megtudjátok, mi ez a törülköző-őrület)
Na de akkor nézzük ezt a 700 oldalt, miről is szól! Engem igazából az foglalkoztatott a leginkább, hogy az író mégis mire gondoltolt vagy mit érzett, amikor ezeket írta? Elképzelésem sincs, de tényleg. Szóval az általam elolvasott könyv egybe tömöríti a Galaxis trilógiát, ami hahaha öt regény igazából. Az első és legismertebb a Galaxis útikalauz stopposoknak, a második része a Vendéglő a világ végén, a harmadik Az Élet, a Világmindenség meg Minden, a negyedik a Viszlát, és kösz a halakat! az utolsó pedig a Jobbára ártalmatlan címeket viseli. Alapvetően egy nagyon is összefüggő történet, két főszereplő is végigkíséri az elejétől a végéig az eseményeket, és amint az ember össze tudja rakni (én nem tudtam) hogy mikor éppen melyik időbeli vagy térbeli dimenzióban mi történik, akkor máris érti és élvezni is tudja az eseményeket. Szerintem az a legegyszerűbb, ha minden regényt (nem kell kétségbe esni, 100-150 oldalas csak maximum mindegyik) egyben megpróbálok ismertetni, kivéve az elsőt, mert az a legjobb és a legismertebb.
Szóval a Galaxis útikalauz stopposoknak egy meglehetősen vicces jelenettel nyit: egy férfi, Arthur Dent az utcán fekszik a sárban egy buldózer előtt, ami éppen a házát akarja lebontani, mert a helyére egy gyorsforgalmi utat szeretnének építeni. Barátja, egy Ford Perfect nevű munkanélküli színész (aki egyébként földönkívüli és a Galaxis útikalauz stopposoknak című útikönyv egyik szerkesztője) épp akkor invitálja őt 3 korsó sörre és egy doboz mogyoróra, arra hivatkozva, hogy tökmindegy, lebontják-e a házát, úgyis világvége lesz 12 perc múlva. Elég izgisen hangzik igaz? Aztán sajnos bekövetkezik szeretett Földünk halála, mert a helyén hiperűrforgalmi utat akarnak építeni az Űrben, így megkezdődik Arthur és Ford őrült utazása, melynek során fogságba esnek, vogon verseket hallgatnak majd egy valószínűtlen hajón kötnek ki Arthur egy régi ismerősével Trilliannel és a Galaxis kétfejű elnökével (Zaphod Beeblebrox), no meg a világ legszomorúbb robotjával, Marvinnal. Különféle kalandokba keverednek, mígnem kikötnek egy Magrathea nevű lepusztult bolygón, ahol egy Szlartibartfaszt (igen, tényleg ez a neve) nevü öreg tudós közli velük, hogy miért is jött létre a Föld, kik hozatták létre és mi értelme is van a 42-es számnak. Mivel az időben és a térben ugrabugrálnak, ezért én úgy vettem ki, hogy ez a sok-sok izgalmas dolog a Föld megsemmisítésének napján történik velük, úgyhogy nagyon fáradtak és éhesek a történet végére. A sztori végét direkt nem lövöm le, mert ha a többit nem is, ezt érdemes elolvasni, vicces is, olyan angol humorosan és hát egész jó is na. És arra bíztatlak benneteket, hogy olvasás közben számoljátok össze, hányféleképpen lehet hasznosítani 1 db mocskos és agyonhasznált törülközőt, ha stopposok vagytok!
A másik négy könyv igazából nagyrészt olvasmányos, kivéve a harmadik részt, mert az annyira zagyva, hogy nem tudnám összefoglalni, hogy pontosan mi is történik benne. A Vendéglő a világ végén nagy csattanója az, hogy hol is van ez a vendéglő, és ez az a rész, amiben még a négy (öt a melankolikus robottal együtt) főhős együtt van, de sajna szétszakadnak, és csak Arthur és Ford szálát követhetjük, akik a szakadást követően kikötnek egy fura hajón, ahol mindenki hibernálva van és a kapitány állandóan fürdik. Aztán lezuhannak a Föld őskorába (itt nagyon vicces események vannak) és Arthur itt is marad 5 hosszú évig, egy barlangban lakik és nyulakból csinál magának táskát. (és megtudhatjuk, hogy 9x6 az előfördulhat, hogy néha 42) Közben Zaphodnak megpróbálják kimosni az agyát, de igazából nincs mit kimosni neki, úgyhogy megpattan az agymosó bolygóról valami ezeréves hajóval és csak a negyedik rész bulibolygóján találkozunk vele újra. Aztán itt jön a zagyva harmadik rész, amiben Szlartibartfaszt és Ford meg Arthur asszem megpróbálják megmenteni az Univerzumot a Krikketiek robothadaitól, akik szétvernek egy krikett mérkőzést a Földön (hogy kerültünk megint ide, amikor már rég elpusztult??) meg kinyírnak egy csomó lényt, hogy megnyithassák a bolygójuk körül lévő porfelhőt, ami egy számítógép csillió darabja, amit Arthur és Trillian megsemmisít (igen, Trillian időnként visszanéz a sztoriba) így ezek a csóró, por alatt élő emberek és robotjaik is lehiggadnak. A negyedik részben valahogy Arthur, miután az előzőben megtanul repülni és megtudja, hogy a Stavromula Bétán még rá fognak lőni, ezért addig nem fog meghalni, míg ez be nem következik, megtalálja a Földet (megint valami idő- és térbeli ugrás) ahol kap egy fura akváriumot, "Viszlát, és kösz..." felirattal, majd beleszeret egy meglehetősen fura lányba, akivel felkeresik azt a buggyant pasit, aki tudja, hogy mi lett a delfinekkel. Mert, hogy a delfineknek is van egy fura szerepük a történetben, méghozzá az, hogy a Föld megsemmisítése előtt nem sokkal eltűnnek. Szőrén-szálán az összes meglép a Földről, és ez a pasi elmondja nekik, hogy az Űrbe mentek, mert hogy nagyon intelligensek és nem akartak itt pusztulni a Földön. Az utolsó rész pedig megint elég vicces, talán kicsit követhetőbb, a lényeg, hogy Trillian újra nagy szerepet kap, Arthur pedig egy távoli áramnélküli bolygón lesz "A Szendvicskészítő" egészen addig míg lánya fel nem bukkan és le nem vágja a hüvelykujját ijedtében. Ford időközben leleplez egy gonosz összeesküvést és egy nagyon gonosz, új Útikalauzt, majd Arthurral megint kikötnek a Földön, kiderül, mi az a Stavromula Béta, és az is, hogy mi történik a Földdel a későbbiekben. Mindeközben csak úgy röpködnek a törütlközők, a fura lények, a még furább helyek, a 42-es szám, bálnák, egerek, Teljesen Átlagos Vadtulkok, kanapék, bisztrók és a "NE ESS PÁNIKBA!" mondatok, melyek valahogy egy összefüggő egésszé varázsolják ezt a kesze-kusza történetet.
Ez így elég maratoni töménységű leírás, de ez csak az események nagyvonalakbeli ismertetése, ennél sokszor-sokszor több és agyamentebb dolog történik, megfűszerezve némi űrutazási-zagyválással és rengeteg angol humorral. Megmondom őszintén, nekem a végére már nagyon kínlódás-jellegű volt az olvasása ennek a könyvnek, nem tudom, hogy hol volt a hiba, talán azért tűnt egy végtelenített agymenésnek az egész, mert egyhuzamban olvastam el, vagy mert az angol humor sosem volt teljesen az én asztalom, de annak ellenére, hogy volt benne néhány nagyon vicces rész, már vártam, hogy a végére érjek. Szerintem ha külön-külön olvastam volna, jobb lett volna a helyzet, de így egyben elképesztően megterhelő volt. Igazából amikor nincs időbeli ugrálás benne, vagy legalábbis nyugodtabbak az események, nagyon olvasmányos, és mint említettem sokszor vicces is, de amikor nem ilyen, akkor egy csomó szómozaik és annak kifejtése meg mindenféle (nem is tudok rá jobb szót) egyéb marhaságról ír hosszú oldalakon keresztül, és egy idő után ez eléggé türelempróbáló. Arthur Dent egyébként nagyon szerethető, olyan igazi angol, olyan kis földhözragadt, aki eléggé szerencsétlen, éppen ezért mindig vicces dolgok történnek körülötte. A többi karakter is nagyon jó, kedvencem a melankolikus robot és a világutazó Ford, aki nagy kontrasztot alkot Arthurral; és a többiek is jól kidolgozottak. Ami nagyon meglepő volt számomra, hogy az író sokszor utalt arra, hogy most izgalmas események következnek és akkor a gyengébb idegzetűek ne aggódjanak, mert ez meg ez lesz, túlélik, meghalnak, stb. és ez nagyon poén, főleg, mikor Atrhur és szerelme, Fenchurch khm... szerelmi légyottjairól ír. Igazából szerintem ezt az öt regénykét kb 400 oldalban össze lehetett volna foglalni a felesleges "űr-rizsa" nélkül, és akkor szuper lenne, mert maguk az események, amik Arthurral történnek viccesek, szórakoztatóak, olvasóbarátok. Mindenesetre aki vonzódik az angol humorhoz és az űrutazáshoz, mindenképpen olvassa el legalább az elsőt (nekem nagyon tetszett az elmélet a Föld keletkezéséről) de akár mindegyiket, viszont aki nem érti az angol humort és könnyen elveszti a fonalat, mint én az űrhalandzsában, az csak az elsőt olvassa el. Vagy még azt se. Ha pedig nem tudjátok eldönteni, hogy melyik kategóriába tartoztok, első körben nézzétek meg az első részből készült filmet, én is láttam, ugyan nagyon 2000-res évek eleje, meg eléggé feltuningolták a sztorit, de egyszer meg lehet nézni - csak úgy a miheztartás végett.
Jó olvasást kívánok!
Ja, igen, viszlát, és kösz a halakat!
