Helen Fielding: Bridget Jones naplója című könyve a világ talán legismertebb, állandóan fogyókúrázó, cigarettázó és borozó szinglije életének mozzanatait bemutató trilógia első része. Aki szeretne megismerkedni egy szőke, harminc éves egyedülálló, kicsit egyszerű londoni lány meglehetősen mókás kalandjaival, az tartson velem - és ígérem nem bánja meg!
Helen Fielding 1958-ban született angol könyv- és forgatókönyvíró nő, a Bridget Jones karakter megalkotója, akin keresztül a londoni szinglik életét kívánta vicces formában bemutatni. Kataktere és a köré font történet olyannyira népszerű lett, hogy 40 országban jelent meg és több, mint 15 milliárd példányban kelt el. Bridget Jones karaktere olyan szuperre és magával ragadóra sikeredett, hogy 2004-ben bekerült aközé a 7 nő közé, akik a brit női kultúrára nagy hatással voltak. Az írónő édesapja textilgyárat vezetett, ám viszonylag korán meghalt. Három testvére van, a gyermekeket az édesanya nevelte az édesapa halála után. A St. Anne's College-ban tanult Oxfordban angol szakon, Richard Curtissel és a híres Mr. Beant játszó Rowan Atkinsonnal is itt ismerkedett meg egy komédia-fesztivál keretein belül. 1979-ben a BBC egyik magazinjánál, a Nationwide-nál kezdett dolgozni, később több lapnál is kipróbálta magát. 1990-1999 között nemzetközi lapoknál dolgozott mint kolumnista (pl. a The Sunday Times, The Independent és a The Telegraph. Bridget Jones naplójának első részletei 1995-ben a The Independent magazinban kezdtek el megjelenni, maga a regény könyv formátumban 1996-ban került kiadásra. Azóta a könyvekből 3 film is készült, melyeknek a forgatókönyvét az írónő írta (és jelenleg is Helen Fielding inkább forgatókönyvírással foglalkozik). Idejét London és Los Angeles között tölti. Férjével 1999 óta vannak együtt és két gyermekük van. Kis érdekesség, hogy férjével együtt több résznek is írói voltak a híres, The Simpsons sorozat epizódjai közül (mindaddig, míg férje meg nem halt 2016-ban).
Nos a Bridget Jones naplója kb minden 20 év feletti nőnek és férfinak ismerős, hiszen egy rakat film készült belőle és egyébként is, nemcsak Nagy-Britanniában elterjedt történet ez. Ennek ellenére mégis úgy éreztem, el kell olvasnom a könyveket (amik egyébként néhol elég nagy mértékben eltérnek a filmváltozattól) amiből, mint kiderült 4 darab van, de én csak hármat tudtam megszerezni, ami nem baj, mert az új könyv ott folytatódik, ahol a második véget ér. Szóval bocs a "csalásért", ez most így alakult.
Maga a könyv napló formátumú, nemcsak napokra, hanem sokszor órákra, percekre is le van osztva, hogy épp Bridget mit csinál vagy mire gondol. Főszereplőnkről annyit kell tudni, hogy szingli és ezt családja és szülei barátai lépten-nyomon az orra alá dörgölik. Ezen kívül folyton fogyni próbál, meg magának pasit fogni; és barátai, a szintén egyedülálló Jude, Shazzer és a meleg Tom traktálják folyton-folyvást bugyutábbnál-bugyutább párválasztási tanácsokkal. Szőke, alacsony és véleménye szerint túl nagy fenekű, állandóan dohányzik (a leszokás nem az erőssége) túl sokszor másnapos és szerelmes a főnökébe, Daniel Cleaverbe. Munkáját tekintve először pontosan nem derül ki, hogy mivel foglalkozik (kb egy könyvkiadó cégnél aktát tologat) később pedig televíziós riporter lesz. A történet január 1-jén indul, újévi fogadalmakkal topmodell alkatról, dohányzásról való leszokásról, műveltség megszerzéséről (Bridget kicsit butuska, legalábbis nem túl művelt lány) és mindenekfelett életreszóló kapcsolat létesítéséről. (milyen aktuális ez most igaz? )
Már az első nap megismerkedünk Bridget anyukájával (akit húúú, de le tudnék csapni) apukájával (ő cuki) és a barátaikkal, akik állandóan a szerelmi életével piszkálják főszereplőnket, és mindenáron szeretnék kiházasítani a frissen elvált Mark Darcyval. Mark és Bridget között semmi szikra, Bridget hazamegy és elkezdi az új évet. Barátnője, Jude egy Ronda Richárd nevű férfival hadakozik, Tom pedig egy Nagyképű/Beképzelt Jeremy nevű meleg férfival, így az ő általuk előadott, önsegítő könyvekből kiásott bölcsessgékkel bombázzák egymást. Nekem nagyon szipatikusak ezek a barátok, meg ez az összetartás, felvidítás, stb. ami köztük van, meg az a sok elfogyasztott bor is, de egyébként elképesztő baromságokra hergelik egymást, ami kifejezetten vicces (és a legkevésbé sem hatékony). Jones egy rövid szoknyának köszönhetően elkezd flörtölni sármos főnökével, Daniellel, melyet viszonylag rövid időn belül szex is követ. Majd a kétségbeesett baráti találka, hogy miért nem telefonál már az imádott férfi. Bridget természetesen próbál magabiztos, határozott, önálló és független nő lenni. Időnként belebotlik Mark Darcyba, akivel kapcsolatban kiderült, hogy Bridget szerelme volt az a gaz csábító, aki tönkretette M. Darcy házasságát. Röpködnek a Pöffeszkedő Családosok, a kék húslevesek és a rettentő önsegítő tippek, mindezt rendkívül szórakoztató köntösbe tálalva. Bridget anyukája meggajdul, házasságát felbontva tévés karrierbe és egy fura viszonyba kezd egy portugál férfival. Április közepe táján Bridget végül eléri az álomsúlyát (54 és fél kiló) és ezt nem sokkal egy téves terhességi riasztás is követ. Ami még nagyon szórakoztató, hogy minden bejegyzés egy mérlegeléssel egybekötött összefoglalóval indul, melyből megismerhetjük Bridget aktuális súlyát, elszívott cigarettáinak számát, elfogyasztott alkohol mennyiséget, az elfogyasztott kalóriák számát, a pozitív-negatív gondolatok arányát és azt, hogy ha beütünk egy bizonyos telefonszámot, megtudhatjuk, ki hívott utoljára. Júniusban Bridget vágya beteljesül, Daniellel egy párt kezdenek alkotni, az izgalmas miniszünidők és vacsorák sorát idővel felváltja a TV előtti ücsörgés és unalom. Ez a viszony július végéig tart, mikor is Bridget a tetőteraszon találja Danielt és a meztelen menyasszonyát. Természetesen megkezdődik a széthullás, és a még haszontalanabb önsegítő bölcsességek halmozása, melyet Bridget munkahelyváltása tetéz - televíziós riporter lesz egy Richard Finch nevű perverz középkorú pasi keze alatt. Értelemszerűen Bridget vicces és kínos helyzetekbe kerül tudósítói munkája során. Az év vége felé Mark randira hívja, de a dolog kisiklik és Bridget egy krimibe illő túszdráma kellős közepén ünnepli otthon a karácsonyt. A helyzetet persze a higgadt Mark menti meg, de hogy a kapcsolatukat is meg tudja-e menteni, azt csak akkor tudjátok meg, ha elolvassátok a könyvet!
Nekem rettentően tetszett ez a könyv, nagyon könnyű és szórakoztató olvasmány. Bridget anyja annyira idegesítő és Mark annyira higgadt és Daniel annyira perverz és Bridget annyira katasztrófa, hogy egyszerűen ebből mindig nagyon vicces helyzetek kerekednek ki. Az egész egy nagy komikum, főleg, amit ezek a szingli lányok és a meleg fiú össze nem kombinálnak. Van benne feminizmus, rengeteg bölcsesség, szinte állandóak a cikis helyzetek és Bridget annyira szerethető karakter...! Nekem ez tetszett még nagyon benne, hogy olyan kitartó és vicces, pedig aztán az írónő nem kímélte, és gondolom tudatosan törekedett arra, hogy a legemberibb figurát formálja belőle. A film is nagyon jó, nagy kedvencem, de a könyv kicsit csípősebb, élesebb humorú. A könyv nyelvezete egy kicsit régies vagy olyan furi nekem, sok olyan szó van benne, amit nem annyira használunk már, de az is lehet, hogy ez az 1996-os kiadásnak-fordításnak köszönhető. Én tényleg nagyon bírom Bridget karakterét, kicsit lágyabb és butuskább ő, mint mondjuk a Szex és New York törtető szereplői, de épp emiatt sokkal szórakoztatóbb is. A könyv persze bővelkedik pikáns jelenetekben és csúny beszédben is, ezért némi életkori korlátot én javasolnék felállítani emiatt, csak 18 éven felülieknek! Én férfiaknak nem ajánlom ezt a könyvet, ez tipikus csajos könyv, amit viszont szerint minden nőnek el kell olvasnia egyszer, mert addig nem éltél, míg Bridget bölcsességéből nem merítettél ;)
Jó olvasást kívánok!