Joanne Harris: Csokoládécipő című regénye az általam ismertetett Csokoládé kévéssé ismert folytatása, melynek eredeti címe The Lollipop Shoes (A nyalókacipők) de mivel ez sehogysem volt kapcsolható az eredeti történethez, ezért a fordítók nagy bölcsen Csokoládécipőként fordították le. Megmondom őszintén, én sem tudtam volna erről a folytatásról, ha a 2000-res években nem lett volna nagy divatja annak, hogy a televízióban reklámoznak könyveket, így szereztem ugye tudomást Szabó Magda: Für Elise-ről és erről a regényről is. Tartsatok velem, és ismerjétek meg Vianne Rocher és lányai életét 4 évvel az első könyv befejezése után.
Az írónő élete nem sokat változott az előző bejegyzés óta, ezért aki nem emlékszik rá, nyugodtan ugorjon vissza oda, én nem részletezném itt újra. A Csokoládécipő 2007 májusában jelent meg Angliában, és még ebben az évben nálunk is, a Csokoládéval szinte egyszerre. Ma már szinte csak "antikvár" (értsd: használt) példányban lehet kapni, de lehet, hogy egy-egy elszánt könyvesboltos még valahonnan be tudja szerezni.
Ki emlékszik még hol ért véget a Csokoládé? Segítek: direkt nem lőttem le a végét, és most sem fogom. Szóval a helyszín továbbra is Franciaország, csak most Párizs, a híres/hírhedt Montmartre kvárosrész. A cselekmény ideje számomra még mindig kérdéses, de az utalások pl. a mobiltelefonokra, meg a repülővel való fel-alá utazgatásra, orvosokra, kórházra, stb. azt mutatják, hogy akár az 1990-es vagy a 2000-res években is játszódhat. Egyébként az események megint nagyjából 2-2,5 hónapot ölelnek fel, csak most Karácsony előtt járunk. Igazából nagyon furcsa (mondjuk nekem pont ez tetszik a legjobban) hogy Vianne és gyermekei egyáltalán nem haladnak a korral, önszántukból nincs mobiltelefonjuk, se autójuk, valahogy ez a megfoghatatlan "középkoriság" (nem jut eszembe rájuk jobb szó) jellemzi őket, másságukat pont ezzel is hangsúlyozza az írónő, hogy ők nem állnak be a sorba, megmaradnak abban a különös meghatározhatatlan korban és stílusban, ami már az első könyvben is megvolt. (egyébként ha valaki olvasta a Harry Potter könyveket, akár egyet is, az tudja, hogy valahogy ezek az elektronikus kütyük meg a mágia nem férnek össze, úgy tűnik, ez egy amolyan íratlan szabály ebben a körben)
A történet négy évvel az előző befejezése után játszódik, a helyszínbeli változás mellett annyi történt még, hogy Vianne-nak született még egy lánya, Rosette, aki egy nagyon különleges gyermek, kora ellenére nagyon kicsi és a legkevésbé sem beszél, jelnyelvvel érteti meg magát, és "Macskababának" hívják, mert mikor sír, olyan macskanyávogás-szerű hangot ad ki. Ami fontos körülmény még, hogy Vianne felhagyott a bűbájos léttel és a csokoládékészítéssel is, a színes ruhákkal, mindennel, ami őt azzá tette, aki, mindezt azért mert mindenáron megpróbál beleolvadni a hétköznapi emberek közé (ennek okairól: lsd. regény). Egy csokoládéboltot vezet továbbra is, de már csak készáruval dolgozik és a ház tulajdonosa, Thierry Le Tresset mindenáron feleségül akarja venni. Kapcsolata Anoukkal, legidősebb lányával persze ezek miatt folyamatosan romlik, a 11 éves kislány (jelenlegi álnevén Annie) folyamatosan elfojtja magában a bűbájt, a varázstehetséget, ki nem állhatja Thierryt és az iskolába sem tud beilleszkedni.
Ebbe a helyzetbe csöppen bele egy érdekes személyiség, Zozie de l'Alba, aki valami fura misztikus lény, én mondjuk szélhámosnak nevezném. Megmondom őszintén, nekem azért homályos ez az egész sztori, mert egy rakat olyan kifejezés meg fura okkult jelkép van benne, ami meghaladja az én ilyen jellegű ismereteimet. A lényeg, hogy ez a nőszemély egy olyan anya mellett nőtt fel, akinek egy ilyen okkult tanokat és mágikus tárgyakat árusító boltja volt, és az anyuka hitt is nagyon ezekben a dolgokban, ezért egyszer elvitte a lányát Mexikóba a Día de los Muertos-ra (ez a halottak napja és a mindenszentek) és a kislány beleszeretett a fekete pinatakba, amikben édességek, játékok és egyéb csecsebecsék voltak. Nagyon sokszor visszautalgat ezekre a fekete pinatakra és áldozatait is így hívja, hiszen ha a pinatat eleget birizgálod, ütögeted, akkir kijön belőle a lényeg, a lelke. Aztán a történet folyamán kiderül sok-sok rémtette és minden, hogy mitől is lett ő olyan, amilyen, a lényeg, hogy azzal a céllal érkezik Vianne (aki egyébként Yanne néven mutatkozik be) csokoládéboltjához, hogy elrabolja az ő és Anouk lelkét, személyiségét, varázserejét, mindenét. Ez elég beteg dolog így egyébként, és nagyon nehéz is leírni érthetően, de ha valaki elolvassa a könyvet, kikristályosodik ám minden, ami itt kicsit érthetetlennek tűnik.
Na visszakanyarodván a történethez, szóval Zozie egyre inkább belelopja magát Vianne és Anouk szívébe, segít felvirágoztatni a csokoládéboltot (persze mindezt a mágia és mindenféle érthetetlen mexikói istenségek jeleivel megspékelve) ott kapcsolatokat teremt, mindenki a lekötelezettje lesz. Anoukot pedig édesanyja kifejezett tiltása ellenére a mágia használatára tanítja és buzdítja, ezzel természetesen összekuszálódnak a szálak. Természetesen Roux (ki emlékszik még Roux-ra?) is megjelenik a színen, és a Karácsony estére szervezett parti közeledtével mindenkin valami furcsa izgalom lesz ujjá: Anouk édesanyja és Roux szerelmének beteljesülését várja, Zozie pedig felfedi lapjait Vianne előtt, és távozásra akarja bírni, Vianne pedig érthető módon érzi a veszélyt, ami lányát fenyegeti, és Roux persze ebből az egészből annyit érzékel, hogy valami nagyon rossz fog történni. De hogy sikerül-e Zozie-nak elcsábítania Anouk-ot az édesanyja mellől, megtudjátok, ha elolvassátok a könyvet!
Nekem alapvetően nagyon tetszett ez a folytatás, jóval vaskosabb, mint az első rész volt, sokkal szerteágazóbb, sokkal több infót tudunk meg főszereplőinkről. Magát a történetet és a szereplők jellemváltozását nagyon zseniálisan építi fel az írónő, mindig visszautalgat múltbéli eseményekre, amelyek közrejátszottak a regény kezdetén lévő aktuális seszínű élethelyzet kialakulásában, és olyan sokszor utal vissza, hogy a végén már nem bírja az olvasó, és csak kérdezi, hogy DE MI TÖRTÉNT OTT??? Persze idővel ezekre fény derül, de valahogy fantasztikusan jól fokozza a feszültséget és tartja fent az érdeklődést. Ezen kívül olyan szálak is felgöngyölítésre kerülnek, mint például Vianne vér szerinti anyjának a kiléte, Rosette édesapjának a személye, stb. Beleláthatunk természetesen egy 11 éves, kicsit különc iskoláslány életébe is, a csúfolódásokkal, és a teljes család iránti vággyal; megismerhetjük a másik oldalt is: egy édesanya szívszorító félelmét, hogy elveszíti kamasz gyermekét, aki túl hamar nőtt fel. És persze találkozunk a gonosszal is, aki piros, csillógó "nyalókacipőben" (innen a cím) a bizalmukba férkőzőtt és cselesen ellopott mindenüket (nem anyagi értékeket, annál sokkal fontosabbakat).
Ami számomra kicsit nehézkes volt az elején, amit már fentebb is írtam, hogy túl tömények voltak ezek a varázslatok meg jelek, igazából nem tudom, hogy az írónő ezzel ennyire képben van, vagy csak hasára csapott és kitalált pár ilyet. Nekem az első könyv ilyen szempontból jobban tetszett, mert abban csak apróságok voltak, ebben meg elég sok ez a mágia dolog, viszont ebben már kicsit pozitívabban áll Vianne a Karácsonyhoz, és itt nem egy pap az ellenség, hanem egy sokkal ősibb, gonoszabb hatalom, amit a gyönyörű cipőkbe és ruhákba bújtatott Zozie képvisel. Ami szerintem még nagyon ütős és hátborzongató, a könyv utolsó utáni fejezete, az epilógus, amiben Zozie újra felbukkan, de ezt a világért sem árulnám el, olvassátok el a könyvet! Egyébként ez a regény is ugyanúgy napló-szerűen íródott, mostmár az írónő figyelt is arra, hogy kifejezze, hogy a szereplőknek van naplójuk, úgyhogy az eseményeket hol Vianne, hol Anouk, hol pedig Zozie szemszögéből ismerhetjük meg. Véleményem szerint egy picivel izgalmasabb, misztikusabb, mint az előző, pontosan azért, mert itt már nem egy pappal való csípkelődésről van szó, hanem maga a gonosz jelenik meg, szerteágazóbb is, de azért nem egy Jason Statham film, nem kell megijedni. Én úgy gondolom, mindenképpen érdemes elolvasni, a folytatásokkal mindig így vagyok, másrészt olyan kérdésekre is választ kaphatunk, amik az első részben nyitottak maradtak. Szóval aki továbbra is szereti a csokoládét és a varázslatot és úgy érzi kérne még, mindenképpen olvassa el. Megbánni semmiféleképpen sem fogja.
Jó olvasást kívánok!
